Az első betlehemes

1223 decemberében nagy vágy fogta el Ferencet: érzékelhető módon, láthatóan, valódi, élő Betlehemmel szerette volna megünnepelni a hegyekben a karácsonyt az ott lakó szegények között. „Fel akarom eleveníteni – mondta – a Betlehemben született Gyermek emlékét… Látni akarom Őt testi szememmel, olyannak, amilyen volt, ahogyan az ökör és a szamár előtt feküdt a szénán” (Celanói Tamás:Szent Ferenc első életrajza). Ez az új és naiv gondolat hirtelen támadt szívében, de egész lényét kifejezte. Valójában rendkívüli, zseniális gondolat volt, amelyet csak a költők képesek kigondolni: gyermekszemekkel látni és láttatni az üdvösség eseményét, Istent az ő eljövetelének édességében. Semmi sem volt fontosabb a világ jövőjére nézve; a kereskedőknek ebben a pénz által uralt és megrontott világában szükség volt újra felfedezni Isten alázatosságát. A címek és méltóságok után sóvárgó klérus világában sürgős volt visszatérni Isten alázatosságához. A szent háborúk világában újra meg kellett találni Isten gyöngédségét, a Gyermekistent. És hol is lehetne jobban fogadni a Gyermeket, mint a hegyvidék egyszerű emberei között?
Ferenc felfedte tervét barátjának, Velita János úrnak, aki előkelő származása és fontos állása ellenére szelíd ember volt. Az Úr iránti szeretetből lemondott a katonai karrierről. Ferenc gondolatát lelkesedéssel fogadta, és Greccióba sietett, hogy a szükséges előkészületeket megtegye.
Elérkezett a karácsony. Meghívták a helybelieket, sőt a környék lakóit, valamint a szomszédos remeteségekben tartózkodó testvéreket is. Az éjszakában, fáklyafény mellett, mindnyájan a hegy oldalában nyíló barlang felé vonultak. Az erdő visszhangzott énekeiktől. A szikla alatt egy jászlat készítettek elő szalmával; odavezettek egy ökröt és egy szamarat. „Ferenc az éjszakát állva töltötte a jászol előtt, részvéttel eltelve, kimondhatatlan öröm árasztotta el” (Celanói Tamás), mint ha valóban látta volna a jászolban fekvő Gyermeket. Lelke és szíve valóban Betlehemben volt. Elénekelték a Matutinumot, azután kezdődött a szentmise, Ferenc, mint diakónus az Evangéliumot énekelte. „Hangja meghatott, szelíd, tiszta volt, és zengő, amint az örömhírt közölte a jelenlevőkkel és másokkal is. Ezen az éjszakán a kereszténység újra megtalálta gyermekszemét” (Celanói Tamás).

Eloi Leclere: Assisi Szent Ferenc