Az ökumené fő feladatai

850

Németországi látogatása alkalmával, 2011-ben XVI. Benedek pápa találkozott a németországi evangélikus egyház tanácsának képviselőivel, s együtt imádkozott velük. Hozzájuk intézett – és ma is aktuális – szavaiból idézünk most, amikor világszerte a keresztények egységéért imádkozunk.

A felekezeti szembenállás korának nagy tévedése az volt – mutatott rá XVI. Benedek pápa, hogy a keresztények csak azt nézték, ami elválasztja őket, s nem fogták fel azt, ami minden megosztottság ellenére közös maradt bennük. Az utóbbi évtizedek nagy ökumenikus haladása éppen abban áll, hogy újra felfedezték a köztük fennálló alapvető közösséget, ami a Szentírásban és az ókeresztény hitvallásokban gyökerezik.

Ne a megosztottság és a szakadások miatt panaszkodjunk, hanem mindenekelőtt adjunk hálát Istennek az egység azon jeleiért, amelyeket Ő ad és tart meg a keresztények között. A fennálló közösséget mindenekelőtt a közös imádságban lehet megélni, továbbá a keresztény ethosz melletti nyilvános kiállásban, és a Jézus Krisztus Istene melletti közös tanúságtételben.

Az ökumené két legfontosabb feladata, célja az, hogy a keresztények kölcsönösen segítsék egymást mind mélyebben és élőbben hinni, továbbá hogy közösen tanúságot tegyenek az élő Isten jelenlétéről, s ezáltal megadják a világnak azt a választ, amire szüksége van.

Ugyanis a legfőbb kihívás, amivel manapság a kereszténység szembesül, az a szekularizáció nyomása, „Isten hiánya” a társadalomban. Ennek ellenére nem a szekularizációnak tett engedmények révén, nem a hit felvizezése árán kell modernné válni – figyelmeztetett a pápa. A hitet természetesen manapság új módon kell átgondolni, és újra megélni annak érdekében, hogy az ne valami múltbeli dolog legyen, hanem a jelenhez tartozó valóság. Ugyanakkor „nem a hit felvizezése segít, hanem teljes értékű megélése a mában”, mert „nem a taktikák fognak megmenteni minket és a kereszténységet, hanem az új módon átgondolt és megélt hit, amelynek révén Krisztus, és Vele az élő Isten beléphet mai világunkba”.

A keresztény hit alapja nem egy a világ keletkezésére vonatkozó filozófiai elmélet – figyelmeztetett –, mert Istennek arca van és beszélt hozzánk: „az ember Jézus Krisztusban egy lett közülünk, egyszerre valódi Isten és valódi ember”. Luther teljes lelkisége Krisztusközpontú volt, Krisztus jelentette számára a Szentírás értelmezésének döntő kritériumát – emlékeztetett a pápa. Ennek megfelelően a mi életünknek és lelkiségünknek középpontjában is Krisztusnak kell állnia, s az iránta való szeretetnek, a vele való együttlétnek kell életünket irányítania. A hit komolysága végső soron abban nyilvánul meg, ahogyan megéljük Isten Igéjét. Ez pedig a mai világban az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember iránti szolgálatban mutatkozik meg nagyon konkrét módon: „Isten ismerete nélkül az ember manipulálhatóvá válik. Az istenhitnek az ember iránti közös elkötelezettségben kell konkretizálódnia”. Amikor manapság „bizonytalanná váltak annak kritériumai, hogy mi is az ember, s az etika helyére a következmények mérlegelése lépett”, az ökumenikus tanúságtétel egyik konkrét területe a pápa szerint „az ember sérthetetlen méltóságának védelmezése, a fogamzástól a halálig”.

forrás: www.karizmatikus.hu
Előző cikkA Kórházmisszió és a Mikulás
Következő cikkFerenc pápa: ébresszük fel keresztségünk emlékezetét!