Az orgona lelke

291

Mándity György és Fülöp Géza orgonajavító mesterek idén nyáron és ősszel Kárpátalján dolgoztak – felújították a beregszászi római katolikus templom és a técsői illetve a huszti református templomok orgonáit. Egyikükkel, Mándity Györggyel beszélgettem erről a ritka szakmáról.

– Hogyan jött a gondolat, hogy megtanulja az orgonajavítás mesterségét?

– Sokáig mindenkinek azt mondtam, hogy véletlenül, de egy jezsuita atya egyszer megjegyezte, hogy ez nem véletlen volt, hanem isteni gondviselés. Adáról, egy vajdasági községből származom. Az ottani templomban nem működött az orgona, így sokáig nem is volt alkalmam megismerkedni ezzel a hangszerrel. 1972-ben Magyarországon jártam vendégségben, ott hallottam meg az orgona hangját, amely nagyon megtetszett. Így kezdtem el érdeklődni az orgonák iránt. A 80-as évek végén hozzáfogtam megjavítani a szülőfalum templomában lévő orgonát. Ez többé-kevésbé sikerült és a templom búcsúján harmincévi hallgatás után megszólalhatott a régi hangszer. Ez nagy eseménynek számított egy kis faluban és nekem is sikerélményt jelentett.

– Hol és kitől sikerült végül elsajátítani az orgonajavítás rejtelmeit?

– Néhány évig hobbiszinten űztem az orgonajavítást, majd 1993-ban a családommal áttelepültünk Magyarországra, Pécsre. Ott a pécsi orgonajavító műhelyben kezdtem el dolgozni, később néhány évig a pécsi orgonaépítő manufaktúrában is dolgozhattam, ahol sokat tanultam akkori tanáromtól, Fülöp Gézától, aki most is munkatársam, és akivel ide Kárpátaljára is együtt jöttünk dolgozni. Ezenkívül Horvátországba is jártam továbbképzésre, ahol orgonarestaurálást tanultam.

– Mi az eredeti végzettsége?

– Történész vagyok végzettségem szerint, de informatikusként dolgoztam, mint számítógépkezelő és -karbantartó. A történelmet tekintve kizárólag orgonatörténelemmel foglalkoztam. Vajdasági orgonák történeteit kutattam, az összegyűjtött anyagból sikerült egy könyvet is megjelentetni.

– Hogy látja, manapság a katolikus templomokban mennyire megbecsült az orgona? Még mindig úgy tekintenek rá, mint a szentmise elengedhetetlen kellékére?

– Tudni kell, hogy az orgona eredetileg nem egyházi hangszer volt. Bizáncban a császári méltóság jele volt. Régi útikönyvekben, leírásokban olvasható, hogy a császári udvarban különböző ceremóniákon egy nagyon hangos hangszert használtak – ez volt az orgona. Amikor Franciaországnak orgonát ajándékoztak, nem az egyház kapta meg azt, hanem a király. Valószínűleg nem nyerte el a király tetszését az orgona hangja, ezért helyezhették át a királyi udvari kápolnába. Alighanem így jöhetett szokásba orgonák elhelyezése kápolnákba és templomokba.

Én személy szerint azt tapasztalom munkám során, hogy az egyházközségekben inkább a templomok, azok külső és belső berendezéseinek felújítását részesítik előnyben és az orgona javítása vagy felújítása többnyire a fontossági lista végén szerepel. Sok plébános úgy gondolja, hogy amíg bármilyen hangot képes kiadni az orgona, addig működőképesnek számít, és nem akarják javíttatni. Más szemszögből nézve viszont érthető ez a hozzáállás, mivel egy orgona minőségi javíttatása, felújítása nagyon sokba kerül és számos egyházközség ilyen mértékű költségeket nem képes önerőből fedezni.

– Milyen munkálatokból áll egy orgona felújítása? Arányaiban mennyi ebből a fizikai és mennyi a szellemi munka?

A javítási munkálatok sok fizikai munkát igényelnek, mivel vannak hat, hét, nyolc méter hosszú sípok is, amelyek már komoly súlyt jelentenek. Előfordul, hogy mikor már három-négy sípsor visszakerül a helyére, akkor derül ki, hogy egy nem működő síp miatt újból ki kell szerelni az összes előtte lévőt. A munkálatok elején szinte mindig kiderül, hogy több javítanivaló van, mint ami elsőre látszott, ez sokszor feszültté teszi az embert és a megrendelő sem örül a további költségeknek. Ami a szellemi munkát illeti, arra is nagy szükség van. Nincs két egyforma hangszer, minden orgonának megvan a saját “lelke”, így odafigyelést és ráhangolódást is igényel a javítás.

Az interjút készítette:
Bunda Szabolcs