Bibliaapostolok szemináriuma Munkácson

„Istenünk! Áraszd Szentlelkedet az egész világra, hogy az Evangélium szellemében megújuljon és a szeretet Lelkétől lángra lobbanjon!” /II.János Pál/
A nyár utolsó napsugaraiban sütkérezett Munkács, mikor megérkeztek ide a kárpátaljai hitoktatói csoport tagjai és a Szent Jeromos Bibliatársulat lelkes kis csapata. Tarjányi Béla prof. vezetésével Budapestről egy 3 napos bibliaapostoli szemináriumra, amely szeptember ll-től-13-ig tartott. Ezalatt a rövid idő alatt a bibliatársulat tagjai igyekeztek a hitoktatóknak elmagyarázni a Biblia olvasásának több módszerét, rávezetni erre a hallgatókat, megízleltetni velük a Biblia tanulmányozásának szépségét és különösen nagy szükségességét a mostani nehéz időkben, amikor annyira rá vagyunk szorulva arra, hogy legyen egy biztos támpontunk az életben, hogy bele tudjunk kapaszkodni az Isten kezébe. A lelkigyakorlat csúcspontja a résztvevők Bibliáinak megáldása volt a vasárnapi szentmise keretében.
Nagyon hálásak vagyunk Antal püspök atyánknak és Ferenc atyának a jó szervezésért és a szíves vendéglátásért, és nagyon szeretnénk, ha a kezdetnek a kárpátaljai lelkiatyák irányításával folytatása is lenne. Hátha Kárpátalján is születnének bibliaapostolok!

M.M. (Huszt)

Chiara Lubich megkapta az Emberi Jogokért Európai Díjat

Strassbourg: Az 1998-as Emberi Jogokért Európai Díjat az Európa Tanács Chiara Lubichnak, a törökországi Fondation Des Droits De L’ Homme-nak és az észak-írországi Committee on The Administration of Justice-nek ítélte. Az átadásra szeptember 22-én, kedden 12 órakor került sor a strassbourgi Európa Parlamentben, az Európa Tanács plenáris ülésén. Ezt a díjat háromévenként ítélik oda egy-egy olyan személynek vagy szervezetnek, mely kiemelkedő munkát végzett az emberi jogok védelméért és érvényesüléséért a személyes és a politikai szabadság, illetve a jogszerűség tisztelete terén.

VR/MK

A szeretet karizmája

Mielőtt megismertem a Fokoláre mozgalmat, többször felmerült bennem egy-két kérdés, amelyekre nem tudtam választ adni. Többek között az a kérdés is foglalkoztatott, hogy lehet kialakítani mély, őszinte baráti kapcsolatot egy más vallású emberrel és testvérként fogadni be szívünkbe.
Ha alaposan megvizsgáljuk, az Egyház és a Biblia azt tanítja, hogy szeretnünk kell egymást. Viszont, ha az emberi szívekben ott élnek a vallásközi ellentétek, akkor ezt megtenni szinte lehetetlen.
Rádöbbentem arra, hogy az embernek milyen keményen meg kell birkóznia a saját gyengeségeivel, a hiúsággal és más rossz tulajdonsággal ahhoz, hogy a lelkét megszabadítsa ezektől és helyet készítsen ott, legbelül, a barátnak, a testvérnek, aki más vallású vagy másként gondolkodó. Ahhoz, hogy az új barátot teljes odaadással, minden figyelmünkkel és szeretettel elhalmozva el tudjuk fogadni, meg kell tisztítani lelkünket azoktól a káros – énünkkel összefonódott – csökevényektől, amelyek megakadályoznak bennünket ebben. Ha példával szeretnék szolgálni, az ügyes háziasszony példája jut eszembe, aki, mielőtt várva-várt vendégei megérkeznének, gondosan kisöpri, kitakarítja otthonát, szépítgeti, csinosítja azt, hogy hangulatos otthonával, ízletes főztjével tegyen kedvére vendégeinek.

A rest viszont inkább önmagával foglalkozik, önszeretetét nevelgeti, ahelyett, hogy embertársai javára is tegyen valamit. Ugye, itt bizonyára sokan önmagunkra ismerünk: amikor csak saját egoizmusunknak élünk, amikor csak földi vágyainknak, élvezeteinknek hódolunk, amikor se időnk, se kedvünk észrevenni azt a barátot, akinek épp most lenne szüksége ránk. Amikor viszont megtisztult lélekkel és szívvel be tudjuk fogadni ezt a barátot, szerintem, ennek nem lehet feltétele, hogy miként vélekedik az Istenről, milyen vallású vagy netalán ateista. A lényeg az , hogy szüksége van rám, a szeretetemre, amelyet éppen az ő számára „neveltem”. Szerintem ilyenkor, ezzel a szeretettel együtt az Isten is „belopakodik”, „beköltözik” a szívébe, a szívünkbe, és erősen összeköt bennünket egymással és Ővele is.
Ez – a szeretet karizmája, az, amely nem ismer sem keresztényt, sem zsidót, sem muzulmánt, se hindut, csak szerető, szeretettel eltelt embert.
Úgy érzem, hogy a Fokoláre épp ennek a karizmának a birtokosa, ezt viszi az emberekhez, és ami lényeges – nemcsak viszi és tanítja, de élni is próbálja.

Kopriva Attila, (Munkács)