Boldog Ceferino Giménez Malla, a cigányok védőszentje

274

Ceferino Giménez Malla, cigány nevén El Pelé, 1861-ben született a spanyolországi Benavent de Segrià közelében, Lérida tartományban. Szülei vándorcigányok voltak, két nővére és egy nála sokkal fiatalabb öccse volt. Ceferino nem tudott írni-olvasni, ahogy általában akkoriban a cigány emberek, gyerekként viszont megtanulta a kosárfonást: nádfonatokat, puttonyokat, kosarakat készített.

Sokszor ment koldulni is, és sokat éhezett. Tizennyolc évesen megkérte a nála két évvel idősebb Teresa kezét, aki eleinte nem akart Ceferinóhoz menni annak elálló fülei miatt, és mert a hangja sem volt szép. Mivel azonban magas, erős, jószívű ember volt, Teresa végül mégis igent mondott, és cigány szokás szerint megesküdtek. Nem sokkal ezután Ceferino apja elhagyta a feleségét (Ceferino édesanyját), és egy másik élettárssal távozott. Ettől kezdve Ceferino lett a családfő, ő nevelte fel a kisöccsét, El Menino-t is.

Családjával beköltözött Barbastro városába, ahol lakást bérelt, és lókereskedésből élt becsületesen. Egy öreg cigány azt vallotta: „Az apám lókereskedő volt és sokat hazudott. El Pelé soha.” Ceferino ugyanis komolyan vette hitét, naponta járt szentmisére. Körmenetek alkalmával az egyik zászlót mindig ő vitte. Csütörtök esténként a szentségimádásokon szintén mindig ott volt. Nem tudta elviselni, ha valaki káromkodott: „Ne szidd az Istent, és ne mondj rosszat Istenről, de a papokról sem!”
Mivel Teresával nem születtek gyermekeik, örökbe fogadták Ceferino egyik unokahúgát, Pepitát, akit Ceferino rendkívüli szeretett és nagy odaadással nevelt. Az irgalmas nővérek iskolájába járatta, ahol Pepita megtanult írni-olvasni, kötni és zongorázni, és azt tervezte, hogy tanítónő lesz.

Ceferino életében nagy fordulatot jelentett egyik önfeláldozó tette. Amikor a város főutcáján egy idős tüdővészes ember rosszul lett, vért hányt, és senki nem mert segíteni, mert rettegett a fertőző betegségtől, az arra járó Ceferino azonnal odalépett, a kútnál megmosta az idős ember arcát, aztán hazatámogatta. A betegről kiderült, hogy a város előző polgármestere volt. Ettől kezdve Ceferinót nagyon megkedvelték a városban, a volt elöljáró öccse pedig elhatározta, hogy viszonozza nagylelkűségét. Nagyobb összeget adott Ceferinónak, hogy menjen el Franciaországba, és vegyen ott egy vagon öszvért, mivel az első világháború után azokat nagyon olcsón adták. Ceferino megvette az öszvéreket, majd a hegyeken keresztül vasúton és gyalogszerrel áthozta őket Spanyolországba, ahol nagy haszonnal eladta őket. Az első dolga az volt, hogy a kölcsönkapott pénzt visszafizette, sőt a nyereség felét is jótevőjének akarta adni, de az elutasította.

Ceferino egyszerre gazdag ember lett, és sokat segített szegény cigány társain, így lassan vezérük, a „polgármesterük” lett. Egy alkalommal a lóvásáron egy kereskedő felismert Ceferino öszvérei között egyet, amit őtőle loptak el. Azonnal hívta a rendőrséget, Ceferino fogdába került. A tárgyaláson tisztázódott, hogy Ceferino becsületesen, pénzért vette meg az állatot, és fogalma sem volt arról, hogy lopott jószág. A tárgyalás napján a cigányok 40 kilométer hosszan megszállták az országutat kordékkal, lovakkal, így követelve El Pelé kiadatását, akinek az ártatlanságáról meg voltak győződve. Másnap Ceferino elment a barbastrói dómba, és hálát adott Istennek.

Közben a városban Ceferino összebarátkozott Don Nicolás Santos de Otto egyetemi tanárral, akinek házában egy kis szobát kapott, mivel a ház körül sokféle munkát elvégzett, és közben rengeteget mesélt a család gyerekeinek. A tanár nagy hatással volt Ceferinóra, gyakran magával vitte őt Valladolidba az egyetemre. Ceferino így ott lehetett akkor is, amikor XIII. Alfonz király felajánlotta Spanyolországot Jézus Szentséges Szívének. Don Nicolás hatására Ceferino 1912-ben, 52 évesen eldöntötte, hogy egyházi házasságot köt feleségével, Teresával. Ekkor gyóntak először, és ekkor lettek elsőáldozók is. Teresa halála után a ferences harmadrendbe is belépett.

1936-ban kitört a spanyol polgárháború. Hajtóvadászat kezdődött a papok ellen. Spanyolországban a polgárháború alatt 4184 papot és kispapot, 2365 szerzetest és 283 apácát öltek meg hivatásuk miatt. Néhány hónap alatt a barbastrói egyházmegye papjainak 87%-át megölték. A polgárháború első napjaiban Barbastróban a vöröskatonák éppen egy fiatal papot fogtak el, amikor Ceferino odalépett a katonákhoz: „Szűzanyám, segíts! Ennyien egy ellen, aki ráadásul még ártatlan is?” A cigányok közt elterjedt legenda szerint megkérdezték tőle, hogy van-e fegyvere, mire azt mondta, hogy van, és elővette a rózsafüzérét. Emiatt őt is lefogták. A börtönben Ceferino rengeteget imádkozott. Két héttel később, 1936 augusztus 2-án éjszaka húsz társával együtt kihurcolták a temetőbe és agyonlőtték. Ceferino kezében a rózsafűzért tartva halt meg, miközben azt kiáltotta: „Éljen Krisztus Király!” Másnap cigányok egy csoportját hajtották ki oda, hogy megássák nekik a sírt. Ceferino egy paphoz kötözve, arccal lefelé, véresen feküdt a földön.

II. János Pál pápa 1997. május 4-én avatta boldoggá Ceferino Giménez Mallát, első cigány származású emberként, negyvenezer hívő, köztük számos roma jelenlétében. Emléknapja május 4-én van.