Boldogasszony

Ízlelgettem a szót: Boldogasszony. Hiszen így a nyár derekán sorra találkozom vele a naptárban. Sarlós Boldogasszony, Kármelhegyi Boldogasszony, Havas Boldogasszony, Nagyboldogasszony. Engem nem a naptárbéli figyelmeztetés buzdít ennek a Boldogasszonynak a szeretetére, hanem a szívem. Miért szeretem őt?

Még azt is nehéz megfogalmaznunk, hogy miért szeretünk egy földi asszonyt, hiszen a szeretet megfoszt a tárgyilagos értékeléstől, a kimért ítélettől. A szeretet nyelve a csönd, a zavar, a dadogás, a szavak keresése, vagy éppen szavak bősége. Amikor meg kell fogalmaznunk valakit, aki számunkra fontos, azonnal érezzük, milyen nehéz válaszolnunk a „miért”-re. Ha szeretteinkről szólunk, rést nyitunk a szívünkön, hogy mások is belássanak, de ez csupán egy kulcs-lyuknyi hely. A szívét senki sem tudja kifordítani.

Szeretem az „igenjeiért.” Azért az egyértelmű válaszért, amit Istennek adott… Mi mindig a magunk álmait kergetjük, nem engedjük, hogy mások beleszóljanak az életünkbe. Mária hangja a „legyen nekem a te igéd szerint.” Nem kezd magyarázkodni, hogy „másként képzeltem el a jövőmet”, nem mondja az isteni küldöttnek, hogy „hagyj békén”; engedi, hogy Isten döntsön élete felől.

Szeretem a figyelmességéért. Pásztorok szavait szívébe rejtő bölcsességéért, azért a befogadó emberségért, amely sohasem utasítja el a titkot, a nyitottságáért szeretem. Azért az asszonyi szemért, amely a lakodalmas társaságban észreveszi, hogy fogytán a bor, s így lesz a kánai menyegző a közbenjárás első állomása. Szeretem az alázatáért. Sohasem akar előtérbe kerülni. Nem hivalkodik gyermekével. Nem büszkélkedik azzal, hogy lám, ő kinek az édesanyja. Hagyja, hogy tanítson a Fia, és nem sértődik meg, hogy Jézus az őt hallgató embereket anyjának és testvérének nevezi. Csendben „beáll” ebbe a szent rokonságba.

Szeretem a kitartásáért. Ő a föld legerősebb asszonya. Amikor rászakad az ég, amikor a legdrágább Fiút viszik a vesztőhelyre, amikor sorra szöknek a legkitartóbb tanítványok, ez az Édesanya vonszolja magát szeme fénye után. Nem átkozódik, nem kiabál az égbe szemrehányó ‘szavakat, megy Jézusa után, és szenvedését ráteszi Fia keresztjére… És ezt a Fájdalmas Anyát mi mégis Boldogasszonynak hívjuk.

Hogyan lehet boldog az, akit ennyi gyötrelem ért? Mi a különbség egy asszony boldogsága és Mária boldogsága között? Annyi, mint föld és ég között. A földön is vannak asszonyok, akik boldogok, de Boldogasszony – így egybe írva – egyedül Jézus édesanyja.

Mitől boldog a földön egy asszony? Boldog a családjától, gyermekeitől, hivatásától, sikereitől, de bárhogy sorolnám tovább ezeket a boldogságokat, azonnal tudjuk, mennyire veszélyeztetett boldogság mindegyik, milyen ingatag öröm. Időnkénti boldogság jut nekünk. Egyetlen asszonynak sincsen felhőtlen boldogsága. A befejezettség hiányzik belőle. Itt állandóan váltja egymást könny és mosoly, öröm és szomorúság, s nagyon sokszor több jut a bánatból, mint az örvendezésből.

Mária boldogsága nem ilyen! Kikezdhetetlen és veszély nélküli. Nem azért, mert a mennyország valamiféle „Mosoly országa”, hanem azért, mert az emberi lét beteljesülésének állapota.

Mária célhoz ért asszony, Istenhez jutott asszony, olyan asszony, akitől nem vehetik el a boldogságot, azért Boldogasszony.

A földi észjárás unalmasnak gondolja azt a boldogságot, amely beteljesült. Mit csinál az, aki elért a célhoz, miféle öröm az, aminek nincs már kockázata?

Ez a gondolkodás a földi élet rendjét kivetíti az Égbe. Ezen a földön valóban minden boldogságunk az úton járás izgalmából ered… Annak megértéséhez kell az erő, hogy az a Másik Boldogság, amely halálunk után vár reánk, milliószor izgalmasabb, hiszen Isten végtelen és kimeríthetetlen létében való osztozkodást jelent. Mária ebben a boldogságban él. Fia előlegezte neki a Teljesség Birodalmát, hogy onnan figyelje anyai szemével földi erőlködéseinket, és szóljon: „Fiam! Nincs életkedvük! Nincs hitük! Nincs perspektíva előttük! Fiam, nézd, mennyire hamis úton járnak! Nézd Fiam! Narkóznak, erőszakoskodnak, ölik egymást, a sátánnal cimboráinak, a vesztükbe rohannak! Tégy csodát értük! Mentsd meg a Földet!”

Enzsöl Ellák:
Szeretet-hittan c. könyvéből