Cserkészek a lovagkorban

Az idén egy június végi reggelen valami különleges dologra lehettek figyelemesek Munkács városának lakói: sok zöld nyakkendős fiatal igyekezett hatalmas hátizsákokkal keresztül a városon. Nem akárhova indultak ők, az egy hetes nyári csapattáborukba siettek az ifjú cserkészek. Reggel 10 óra előtt már mindenki a busz előtt toporzékolva, nagy izgalommal várta az indulást. A munkácsi 1. számú Zrínyi Ilona cserkészcsapat és a nagyszőlősi 6. számú Sólyom cserkészcsapat közösen kezdte meg csapattáborát egy Fedelesfalva (Kryte) feletti, gyönyörű, erdővel szegélyezett réten, június 28-án.

Megérkezés után nem volt idő pihenésre, mert azonnal belekezdtünk a táborhely kialakításába, a sátrak felállításába. Már az első nap sok érdekes dologban lehetett részünk. Este, nagy meglepetésünkre, vendég érkezett a tábortűzünkhöz, egy lovag, akinek a nagyszerű ajánlatára nem tudtunk nemet mondani: csatlakoztunk becses királyának seregéhez, és ennek fejében egy hét alatt lovagot nevelt belőlünk.

Fokozatosan ismerkedtünk meg a középkori lovagok életével, lovagrendekbe szerveződtünk, pajzsokat készítettünk. A lovagrendek vezetői felesküdtek a király védelmére, a következő mondatot ismételve: „Lelkem az Istené, életem a királyé, a becsületem az enyém.” Sok új ismeretre tehettünk szert, és gazdagíthattuk cserkésztudásunkat is. Hasznos dolgokat tanulhattunk a tűzrakásról, csomózásról, tájékozódásról, jeladásról, eszközhasználatról. Mikor elfáradtunk, énektanulás közben pihentethettük fáradt tagjainkat.

Vidám élményekkel gazgdagodtunk, amikor lovagunk harci játékokra hívott bennünket, megismerkedhettünk kedvenc elfoglaltságaival: a métával és a számháborúval. Két nagy csapatra osztott bennünket, így küzdött meg egymással a Pozitív és a Negatív csapat. Majd, miután bizonyítottuk rátermetségünket, elvezetett királya elé seregszemlére, aki hatalmas trónján várta a népét királynéjával és egész udvartartásával. Egy délután pedig furcsa zajra lettünk figyelmesek: lovagunk a kíséretével egy fiatalasszonyt vezetett végig a táboron, megkötve egy kötéllel. Szegényt boszorkánysággal vádolták, és máglyára akarták vetni, de nekünk sikerült megmenteni az alaptalanul megvádolt áldozatot.

Nem csak a programok alkalmával éreztük jól magunkat, őrsi időben is sok szép pillanatot élhettünk meg. Örömmel sorakoztunk a konyha előtt ebéd- és vacsoraidőben, a napok múlásával ugyanis étvágyunk is egyre nagyobb lett. Külön vártuk azokat a délutáni perceket, amelyeket az irodalomnak áldozhattunk ódáinkkal.

Cserkészeink vidámsága töretlen volt, a nap minden részében csatakiáltásoktól és dalolástól volt hangos az erdő, a mező, még akkor is, amikor vasárnapra elért bennünket az eső. Nos, amire biztos emlékezni fogunk, az a tömérdek csapadék, ami több napon át hullott nyakunkba égi áldásként. Azok az újoncok, akik tapasztalatlanul végigcsinálták ezt az esős tábor, biztos megállják majd a helyüket bármilyen más táborban is. Élmény volt a szakadó esőben a szentmise is, amit Pogány István atya tartott a nagy ponyva alatt. A hűvös levegő és a vizes fű ellenére mindig voltak mosolygós arcok a táborban. Az ügyes őrsvezetők mindent elkövettek, hogy ne lankadjon cserkészeink víg kedélye. Ennek ellenére sajnos a tábort így is egy nappal hamarabb kellett elhagynunk az időjárás viszontagságai miatt.

Összekovácsolta kis közösségünket ez a hat nap, új barátságok kötődtek, újoncaink bebizonyíthatták rátermettségüket, cserkészeink sok új tapasztalattal gazdagodhattak.

Az tábor utolsó zászlólevonása után végül hazaindultunk. A vizes ruhán kívül sok élményt is vittünk magunkkal. És bár szomorú volt az elválás, vigasztalást nyertünk abban: jövőre is lesz cserkésztábor…