Evangéliumi jótanácsok – a családban

III. rész: Engedelmesség 

A cikksorozat előző részeiben arról gondolkodtunk, hogy a másik két tanács: a tisztaság és a szegénység hogyan vonatkozik azokra, akik nem szerzetesi közösségben, hanem családban élnek – mert igaz, hogy az Istennek szentelt életben különös hangsúlyt kapnak az evangéliumi tanácsok, de Jézus mindnyájunk javára és boldogságára adta őket.

De hogyan boldogít az engedelmesség? Hiszen mindannyian azt szeretnénk, ha saját elképzeléseinket érvényesíthetnénk, természetünk nehezen tűri az alávetettséget, nem szeretjük, ha mások „diktálnak” nekünk. Féltjük a szabadságunkat az engedelmességtől. Pedig mit akar a mi jó Atyánk? „Hogy Isten gyermekeinek szabadságában éljetek” – ahogy Pál mondja.

Nem az fenyegeti legjobban a szabadságot, amire elsőnek gondolunk – a másik ember, az elköteleződés, a korlátaink, nehézségeink, a társadalmi vagy isteni szabályok.

Szintén Pál mondja: „Az igazság szabaddá tesz titeket.” Az igazságot az ismeri meg, aki engedelmeskedik Istennek. Az ebből fakadó szabadságról pedig az mond le, aki a bűnnek, szíve rossz vágyainak, a világ sodrának engedelmeskedik, nem pedig Istennek. Ők az igazi megkötözöttek – akiket megköt a bűn: az alkohol, a test kívánságai, a bosszúvágy…

De ne vonjuk ki magunkat sem a körből! Mindannyiunknak vannak megkötözöttségei, amik nem engedik, hogy felszabadultan, örömmel éljünk. A tartogatott haragunk, a régi, „dédelgetett” sérelmeink, nehezteléseink, egy közeli személlyel való rossz kapcsolatunk, a kiengesztelődés hiánya, büszkeségünk („lépjen először ő, hiszen ő bántott meg!”), de gondolhatunk akár azokra a rossz szokásainkra, amikkel ártunk magunknak, de mégis „engedelmeskedünk” nekik: a túlzásba vitt evésre, a dohányzásra, a lustaságra vagy éppen a munkamániára stb.

Világos tehát, hogy az engedelmesség tanácsa mindenekfölött az Istennek való engedelmességre vonatkozik. De kire még? A családban élőknél különösen élesen merül fel a kérdés, mert az érzékeny „hatalmi viszonyokat” érinti. Ki parancsol a családban? Ki kinek van alávetve?

Többféle családmodell látható, ezek közül sok a „beteg”. A mi vidékünkön sokszor fordul elő a generációk együttlakása – ami jól is működhet, ha mindenki marad a szerepében. Ha a saját dolgát végzi, és nem a másikét kritizálja. „Ezek az öregek milyen maradiak, nem értik az új módit!” – áll szemben a „Bezzeg az én időmben…” kezdetű szurkálódásokkal, és máris kész a tartós békétlenség. Tény, hogy sok idős ember, aki együtt él a fiatalabb generációkkal, és hozzászokott, hogy évtizedeken át ő irányította az élet menetét, nem tud kilépni szerepéből, pedig már nem látja át a dolgokat, nem ő végzi a munkát, de „fontosságát” úgy próbálja fenntartani, hogy folyamatosan felülbírálja a „fiatalok” dolgait.

Ez súlyos teherként nehezedik sok együtt élő családra, és nagyon megkeserítheti az életet. Mivel a világ és a társadalom felépítése sokat változott, ma az tekinthető családfőnek, aki a kenyeret keresi, mivel neki van leginkább rálátása a döntést igénylő helyzetekre.

Ugyanakkor a fiatalok is vegyék figyelembe az idősebbek jogos igényeit, és jó, ha meghagynak egyegy részterületet, ahol továbbra is ők maradhatnak „főnökök”, szakértők. Gyengeségeiket, növekvő fogyatékosságaikat pedig kezeljék elnézően.

Az olyan család sem ritka manapság, ahol a gyerek a főnök. Mindenki az ő óhajait, sóhajait lesi, amivel jó kis zsarnokot faragnak belőle már idejekorán. Később nem érti majd sem ő, sem a család, hogy miért nem szeretik a kortársai. De a családra is hamar „visszaüt” az ilyen gyerek (néha szó szerint). Kamaszkorától már kihasználja, lenézi az őt körülrajongó szülőket, nagyszülőket.

Az asszony uralta családokra nem kell sok szót vesztegetni; közmondásos a papucsférjek helyzete.

Legfeljebb annyit jegyezzünk meg, hogy ez a felállás a feleségnek se jó, mert ezernyi gondja-baja mellett még a döntések felelősségét is magára veszi, ráadásul hamar elveszíti nőiességét a férfi-szerepek gyakorlása közben.

A hagyományosan egészségesnek tekintett családban a férfi az úr, de sok példát látni, amikor ez zsarnoksággá alakul, az asszony lenézett szolgaként szenved a férje mellett, a gyerekek is félelemben élnek.

Milyen tehát a Bibliában felvázolt család? Ki kinek engedelmeskedik? Pál az efezusi levélben a férjet jelöli meg családfőként, és az asszonyt (a bűn határáig) engedelmességre szólítja fel. Meggyőződésem, hogy ezt azért teszi, hogy a szerepek világos elkülönítésével könnyítsen a nők sok terhén. De kijelentése csak a második felével együtt értelmezhető: „Férfiak, feleségeteket úgy szeressétek, mint Krisztus is szerette egyházát, és önmagát adta érte.” Ez a szeretet pedig távol van a hatalmaskodástól, egymás szolgálatáról szól. Ugyanitt Pál ezt így fogalmazza meg: „Legyetek egymásnak alárendeltjei Krisztus iránti tiszteletből.” (Ef 5,21)

Ahol tehát egy család minden tagja Krisztusnak engedelmeskedik, ott fel sem merül az alá-fölérendeltség kérdése. Ahol ezt az evangéliumi tanácsot megfogadják, boldog lesz a család.

Popovicsné Palojtay Márta