Mi történt az elmúlt évben az életvédelem területén?

705

Először is szeretnénk megköszönni azoknak az idős és beteg testvéreinknek az ima- és áldozatfelajánlásait, akik az Új Hajtás idei 2. számában megjelent felhívásunkra válaszoltak. Az Úr Isten bizonyosan jól fel tudta használni felajánlásaikat – ennek eredményeit, az áldást éreztük a megkezdett életvédő munkán.

Röviden a tevékenységünkről:

Az év talán legszebb és leglelkesítőbb eseménye volt számunkra az abortuszon átesett asszonyok lelkigyakorlata. Olyan kézzelfoghatóan működött a kegyelem, hogy nem győztünk csodálkozni gyógyító erején. (A lelkigyakorlatról részletesebb beszámolót a 16. oldalon olvashatunk.) Ezt követően egy olyan csoportot is indítottunk, ahol a hitüket már régóta gyakorlók bevezethetik a keresztény életbe azokat, akik eddig nem éltek vallásos életet, viszont a lelkigyakorlat hatására érdeklődni kezdtek – de jöhet bárki, aki meleg légkörű, befogadó közösségre vágyik.

Tartottunk előadásokat is különböző közösségeknek, iskolában, keresztény összejöveteleken stb. Januártól szeretnénk rendszeressé tenni az iskolai előadásokat, mert nagyon fontos, hogy a fiatalok akkor szembesüljenek a témával, amikor még nem késő. Nagy szükség van arra, hogy valaki keresztény szemszögből beszéljen nekik szerelemről, szexualitásról, családtervezésről, abortuszról – hiszen többségük a templomba nem tér be, mástól pedig nem hall ezekről a dolgokról, pedig az egész életét meghatározhatják a döntései, cselekedetei ezen a téren.

Most indul be az a telefonvonalunk, amit klinikákon, kórházakban, más nyilvános helyeken kihelyezett szórólapokon hirdetünk. Ezt a számot azoknak hoztuk létre, akik váratlanul fogantak gyermeket, és az abortuszt fontolgatják. Az ő támogatásukra, informálásukra hoztuk létre a bármikor hívható, ukrán nyelvű konzultációs lehetőséget. Más országok tapasztalatai is mutatják, hogy sokszor csak egy megértő, buzdító hang hiányzik ahhoz, hogy a mások véleménye ellenében a kisbabáját megtartani szándékozó fiatal anya merje az őt ért nyomás ellenére világra hozni a gyermekét. Ezt a számot ugyanakkor azok is hívhatják, akiknek volt már abortuszuk, és nem tudnak szabadulni ennek fájdalmától. Nekik is megpróbálunk segítséget nyújtani, hogy békességet találjanak Istennel, önmagukkal és meg nem született gyermekükkel.

A felsoroltakon kívül sok időt töltünk a tanulással, hogy minél felkészültebbek legyünk a témában. Sok külföldi szakirodalmat, cikket olvasunk, megdöbbentő személyes tanúságtételekkel találkozunk. Igyekszünk nemcsak tudásban, hanem lélekben is felkészült lenni, ezért hetente közösen imádkozunk azokért az asszonyokért, akikkel foglalkozunk vagy foglalkozni fogunk, valamint azért, hogy a jó Isten képessé, alkalmassá tegyen minket erre a munkára, és áldja meg ezt a tevékenységet.

Ha valaki szeretne csatlakozni ehhez a munkához, és úgy látja, hogy tudna tanácsadóként vagy előadóként segíteni, kérjük, jelentkezzen a lelkigyakorlatról szóló cikk végén megadott két telefonszám egyikén! (Elegendő jelentkező esetén képzést szervezünk.)

Aki pedig imával segíti tevékenységünket, kérjük, tegye továbbra is nagy hittel – ez adja az egész munkánk alapját. Az imaháttér nélkül nem mernénk vállalni, amit csinálunk, hiszen ezt a fajta tevékenységet mindig is nagy erővel támadta a gonosz. Kérjük továbbra is az ima- és áldozatfelajánlásokat – az Úr Isten fizesse meg mindenkinek sokszorosan!

PPM

Ismét közöljük azt a nyomtatványt, amivel visszajelzést kapunk az imádkozókról – azok számára, akik most szeretnének csatlakozni. (Természetesen külön visszajelzés nélkül is lehet imádkozni, de számunkra megerősítést jelent, ha tudunk is róla.)

Előző cikkNem csak Isten, hanem én is megbocsátottam magamnak
Következő cikkA medve