Ferenc pápa a szentek sorába iktatta XXIII. János és II. János Pál pápákat

A kereszténység kétezer éves történetében egyedülálló esemény volt 2014. április 27-e: Ferenc pápa két elődjét iktatta a szentek sorába, XVI. Benedek emeritus pápa jelenlétében.

A szertartás délelőtt 10 órakor körmenettel kezdődött a Szent Péter-bazilika bejárata előtti emelvényen. A szentmise megkezdése előtt Ferenc pápa öleléssel köszöntötte XVI. Benedeket: a hívek nagy meghatottsággal fogadták gesztusát. A hivatalos delegációk a Szent Péter téren foglaltak helyet, a zarándokcsoportok pedig színültig megtöltötték a környező utcákat, ahol óriáskivetítőkön keresztül követték a szertartást, tapssal fejezve ki érzelmeiket a hosszú szertartás fontos mozzanatainál.

Ferenc pápával együtt misézett 150 bíboros, ezer püspök és pap, közöttük Erdő Péter bíboros, továbbá számos magyar főpásztor, pap és szerzetespap. A hívek áldoztatását 870 pap és diakónus végezte a Szent Péter téren és a környező utcákban. Federico Lombardi szentszéki szóvivő tájékoztatása szerint Rómában 800 ezer zarándok volt jelen, közülük félmillió hívő követte a szertartást a Szent Péter téren és környékén. Hatalmas ováció követte azt a pillanatot, amikor Ferenc pápa latinul elmondta a szentté avatási formulát, és a szentek sorába iktatta XXIII. János és II. János Pál pápákat. Ezzel tiszteletüket kiterjesztette az egyetemes egyházra.

A szentté avatási rítusra a szertartás elején került sor. A Mindenszentek litániájának eléneklése után Angelo Amato bíboros, a Szentté avatási Kongregáció prefektusa a posztulátorok kíséretében a pápa elé járult, és egymás után háromszor kérte Boldog XXIII. János és II. János Pál szentté avatását.

A második kérés után a pápa felszólította a hívőket: hívjuk a Szentlelket, hogy világosítsa meg értelmünket. Krisztus Urunk ne engedje meg egyházának, hogy tévedjen egy ilyen fontos dologban. Ekkor felhangzott a kórus Veni, Creator Spiritus éneke, majd a Szentatya a harmadszori kérelem után mondta el a szentté avatás ünnepélyes formuláját. Ezt követően a két új szent ereklyéivel járultak Ferenc pápa elé, amelyeket két teljesen egyforma ereklyetartó foglalt magába. Mindkettőt az oltárra helyezték. II. János Pál ereklyéjét a szent közbenjárásának tulajdonított csodás gyógyulás kegyelmében részesült Floribeth Mora Diaz, Costa Rica-i családanya, XXIII. János ereklyéjét pedig a szent rokonai vitték az oltárhoz.

A szenttéavatási szertartáson részt vett egy 20 fős zsidó küldöttség, amelynek tagjai az Egyesült Államokból, Izraelből, Argentínából és Lengyelországból érkeztek, illetve a római zsidó közösséget képviselték. A szentszéki sajtóterem tájékoztatása szerint nagyszámú ortodox, anglikán, továbbá muzulmán vendég is jelen volt a szertartáson.

A Via della Conciliazione már éjszaka tele volt zarándokokkal, akik hálózsákban aludtak, várva a hajnalt, amikor megnyitották a térhez vezető utakat. Az éjszakát a hívek nagy része a nyitott templomokban töltötte imával, az Oltáriszentség imádásával, gyónással, rózsafüzér-imával. Természetesen a sok-sok nemzetiség közül számban a legtöbben Lengyelországból és Bergamo környékéről, a két új szent szülőföldjéről érkeztek, de a világ minden részének zászlója ott lengedezett az Örök Város szívében, a Szent Péter-bazilika környékén.

Ferenc pápa homíliájából

XXIII. Jánosban és II. János Pálban megvolt a bátorság ahhoz, hogy Krisztus sebeire nézzenek, megérintsék átszegett kezeit és átszúrt oldalát. Nem szégyenkeztek Krisztus teste miatt, nem botránkoztak meg Őbenne, a keresztjében; nem éreztek szégyent a testvér teste miatt (vö. Iz 58,7), mivel minden szenvedő emberben Jézust látták. Mindketten bátor emberek voltak, telve a Szentlélek parrésziá-jával, nyílt, világos beszédével, s tanúságot tettek az Egyház és a világ előtt Isten jóságáról, irgalmasságáról.

XX. századi papok, püspökök és pápák voltak. Ismerték e kor tragédiáit, de ezek nem gyűrték maguk alá őket. Erősebb volt bennük Isten, erősebb volt a Jézus Krisztusba, az ember Megváltójába és a történelem Urába vetett hitük; erősebb volt bennük Isten irgalmassága, amely ebben az öt sebhelyben megmutatkozik; erősebb volt Mária anyai közelsége.

Ebben a két, Krisztus sebhelyeit szemlélő emberben és az Ő irgalmasságának e két tanújában „élő remény” lakozott, együtt a „kimondhatatlan, dicsőséges örömmel” (1Pt 1,3.8). Olyan remény és öröm volt ez, amelyet a feltámadott Krisztus ad a tanítványainak, és amelytől senki sem foszthatja meg őket. Ez az a remény és öröm, amelyet a két szent pápa ajándékba kapott a feltámadott Úrtól, s a maguk részéről bőséggel ajándékoztak Isten népének, örök elismerést nyerve ezáltal.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír