Ferences plébániák találkozója Nagyszőlősön

694

Ebben az évben Nagyszőlösön rendezték meg a ferences plébániák munkatársainak találkozóját. Magyarországról és Kárpátaljáról érkeztek a résztvevők, akik két jó hangulatú napot töltöttek együtt a nagyszőlősi ferenceseknél.

A program május 1-jén, szombaton reggel szentmisével kezdődött, melyet Majnek Antal püspök mutatott be a jelenlévő ferences atyákkal együtt. Szentbeszédében a krisztushívők jogairól és kötelességeiről beszélt, valamint arról, hogy missziós küldetésünk van: mindannyian a saját helyünkön kell, hogy hirdessük az örömhírt, a saját helyünkön kell kiállnunk hitünk igazságai mellett. Örülünk-e valóban annak, hogy az Úr Jézus üdvösséget hozott számunkra? Kötelességünk szent életre törekedni, de félreértés lenne azt gondolnunk, hogy ez önmagunk tökéletesítésével egyenlő. Nem szabad abba a hibába esnünk, hogy csak önmagunkkal foglalkozunk: a felebarát boldogítása közben leszek boldog én is. A felebarátra való odafigyelés vezet el az Istenre figyelésre, és fordítva.

Minél több a munkánk, annál többet kellene imádkoznunk, ahogy Teréz anya is vallotta és tette: nem sajnálta az Istentől az időt, és mégis sok szegénnyel tudott foglalkozni mellette.

A program rövid, 5-10 perces előadásokkal folytatódott.

Antal püspök atyának a nagyszőlősi ferences misszió kezdeti nehézségeiről és örömeiről kellett volna beszélnie – ő azonban csak az örömökre, a papok és a hívek lelkesedésre tudott visszaemlékezni, amelyek most is újra fellelkesítették; olyan volt az ő ideérkezésük, mintha vizet hoztak volna a sivatagba a szomjazóknak, akik ki voltak éhezve az Isten szavára, az evangéliumra, a liturgiára, az Ő papjainak jelenlétére. „Egy papnak csupa öröm az ilyen munka – röviden ennyi volt a kezdeti nehézség” – összegezte mosolyogva a püspök atya.

Ezután Papp Tihamér atya beszélt a folytatásról, a karitatív intézmények beindításáról. A „karitatív” jelző az egyház jellemzője, nem csupán egy tevékenység – mondta. A világiak missziós feladataira példának mondta: nagyszőlősi fiatalok elkezdtek első vasárnapi szentségimádásokat tartani, majd megismertették azt a szolyvaiakkal, akik szintén fellelkesedtek, és ők is megvalósították azt. Így működik a misszió – továbbadjuk egymásnak azt, amink van.

Ezután Kobus Edit nagyszőlősi ferences nővér mondta el, mennyire fontos az alázat feladataink teljesítése közben.

Mert lehet, hogy másnak nagyobb a tapasztalata, tehetsége, de Isten mégis engem küldött, hogy azt a feladatot megvalósítsam.

Tudnom kell elfogadni, amit tudok, és azt is, amit nem tudok. Pl. neki lengyel anyanyelvűként gyakran kell szembesülnie azzal, hogy nem tud valamit olyan jól elmondani magyarul, mint szeretné.

Végül Török Dénes, aki 12 éven keresztül volt a nagyszőlősi ferences misszió munkatársa, arról beszélt, hogyan vehetünk részt mi, laikusok az egyház munkájában. Mindenekelőtt állapotbeli kötelességeinknek kell minél jobban megfelelnünk, ez pedig annak a függvénye, rendben van-e a saját magammal és az Istennel való kapcsolatom. Ezek a legfontosabbak, ezután jöhet csak az összes többi szolgálat, amit végzünk.

Meg kell találnunk a nekünk való missziós szolgálatot, mely amellett, hogy másoknak segítséget jelent, visszahat ránk, és minket is előremozdít. Érdemes utánanéznünk, mik azok a feladatok egyházunkban, melyeket mi, laikusok is végezhetünk, és megbeszélnünk lelkivezetőnkkel, konkrétan mi lehet az, ami nekünk való. Sok jó szándékú emberben ugyanis nem tisztul le, mit szeretne igazán, mi az, amit konktétan tehetne.

A jelenlévők feladatot kaptak: mindenki kézhez kapott egy könyvet, benne egy névvel: ezt a személyt kellett megkeresnie a nap folyamán, és átadnia neki a könyvet. Mint Jónás atya megjegyezte, a hivatás is ilyen: türelmesen kell várni, figyelni, hogy a végén odaadhassam annak, aki miatt kaptam. A találkozó különböző témájú kiscsoportos beszélgetésekkel, majd kirándulással folytatódott, melynek keretében Beregszászt és Csetfalvát tekintették meg a vendégek. A program szervezői – a nagyszőlősi ferencesek és munkatársaik – ügyeltek arra, hogy elég alkalom legyen kötetlen együttlétre, beszélgetésre. Az étkezések során pedig a kárpátaljai konyha különlegességeivel is megismerkedhettek a vendégek, s így még teljesebb képet kaphattak vendéglátóik működési helyéről.

A jó hangulatú, tartalmas találkozó – melynek még az időjárás is kedvezett – május 2-án délelőtt szentmisével ért véget. Reméljük, hogy a Magyarországról érkezettek ezután úgy fognak Kárpátaljára visszagondolni, hogy az már nem csak egy nevet, hanem ismerős embereket, tájakat, hangulatot és ízeket is jelent majd számukra.

Pápai Zsuzsanna

Előző cikkFelépült a sérült gyermekek jövendő rehabilitációs központja Huszton
Következő cikkPlébániai majális Rahón