Isten merészsége

Hatvan éve szentelték pappá XVI. Benedek pápát

Szentatyánk, XVI. Benedek pápa június 29-én ünnepelte pappá szentelésének 60. évfordulóját. 1951- ben ezen a napon kapta meg az egyházi rend szentségét.

A világegyház ebből az alkalomból 60 órás szentségimádást ajándékozott a pápának; világszerte számos egyházközség szervezte meg a folyamatos adorációt a pápa szándékára. Majnek Antal püspök atya kérésére egyházmegyénkben is sokhelyütt imádkoztak ilyen módon a hívek. A következő helyekről jelezték, hogy erejük és létszámuk szerint néhány órástól 60 óráig terjedő időtartamban részt vettek a világegyház imájában a Szentatyáért: Beregszász, Császlóc, Huszt, Macsola, Munkács, Nagyszőlős, Rahó és Kőrösmező + fíliák, Szolyva, Técső, Ungvár.

Benedek pápa a papságról szóló egyik elmélkedésében ezt mondta: „Istennek ez a merészsége, hogy magát emberekre bízza; hogy ismerve gyengeségeinket mégis képesnek tart bennünket arra, hogy nevében cselekedjünk és jelen legyünk – Istennek ez a merészsége az a valóban nagy dolog, amelyet a papság szó magában rejt”.

Huszonnégy éves korában bátyjával, Georggal, és negyvenkét fiatallal együtt szentelte pappá Michael von Faulhaber bíboros, München és Freising érseke, aki a Harmadik Birodalom idején a hitleri rezsim legbátrabb kritikusának számított.

Erről az időszakról a pápa így ír: „Az utolsó két hónapban teljesen annak szentelhettem magam, hogy felkészüljek a nagy lépésre, pappá szentelésemre, amely 1951-ben Szent Péter és Pál apostolok ünnepén Faulhaber bíboros keze által történt a freisingi katedrálisban. Több mint negyvenen voltunk a jelöltek. Amikor hívtak minket, válaszoltunk: Adsum (Itt vagyok). Gyönyörű nyári nap volt, felejthetetlen marad számomra, mint életem legfontosabb napja.

Nem szabad babonásnak lenni, de abban a pillanatban, amikor az idős érsek rám tette kezét, egy kismadár – talán egy pacsirta – felszállt a székesegyház főoltáráról és vidám dalba kezdett. Olyan volt számomra, mintha egy hang szólna a magasból: jól van így, jó úton jársz.

A nyár következő négy hete olyan volt, mint egy nagy, folyamatos ünnep. Első misém napján (július 8-án, Traunsteinben) a Szent Oszvald plébániatemplom teljes fényében ragyogott, és a templomot szinte kézzelfoghatóan betöltő öröm mindenkit bevont a szentség légkörébe, minden különösebb külsődleges segítség nélkül is élővé vált az aktív részvétel. Arra kértek minket, hogy minden házba vigyük el az újmisés áldást, és mindenütt fogadtak minket, teljesen ismeretlen emberek is, olyan szívélyességgel, amit korábban sosem gondoltam volna.

Ily módon közvetlenül megtapasztaltam, milyen nagy várakozás van az emberekben a pappal szemben, mennyire várják az áldását, amely a szentség erejéből származik.

Nem az én személyemről, vagy a testvérem személyéről volt szó: mit jelenthetett volna önmagában ez a két fiatal annak a sok embernek, akikkel találkoztunk? Ők olyan embereket láttak bennünk, akikre Krisztus azt a feladatot bízta, hogy vigyék el jelenlétét az emberek közé. Éppen azért, mert nem mi voltunk a középpontban, gyorsan szaporodtak a baráti kapcsolatok.”

„XVI. Benedek élete valóban teljesen papi élet” – írja Federico Lombardi. „Egészen fiatalkori hivatás az övé, szemináriumi képzését csak a háború drámai tapasztalatai szakították meg egy időre. Huszonnégy éves korában szentelték pappá bátyjával, valamint az Istenben és az egyházban jól megedződött fiatalok népes csoportjával együtt. Olyan példákra tekintettek fel, mint Alois Andritzki fiatal pap, akit 1943-ban, 31 éves korában öltek meg Dachauban és akit néhány nappal ezelőtt boldoggá avattak.

Internálása előtt megfogadta: «Sohasem feledkezünk meg egy pillanatra sem papságunkról».

Lélekben csatlakozunk a Szentatya imájához, azt kérve, hogy példája, amelyet alázatosságáról és örömteli hűségéről mutat ennek a merész Istennek a szolgálatában, hasson ösztönzően új hivatások megszületésére és minden pap életszentségére.”