Anyák napja alkalmából egy négygyermekes anyukát, Bárdos Nórát kérdeztünk az anyaságról, a nagycsalád szépségeiről, nehézségeiről és sok minden másról. Férjével, Istvánnal együtt nevelik Dávidot, Orsolyát, Márkot és Domonkost.
– Jelenleg főállásban anya vagyok – meséli Nóra mosolyogva -, egyébként pedig magyar nyelv- és irodalom szakos tanár és módszertani szakfelügyelő. Negyedik évemet töltöm itthon gyesen a gyerekekkel, amit egyáltalán nem tehernek, hanem Isten áldásának tartok.
– Mi volt, ami arra ösztönzött benneteket, hogy több mint egy-két gyermeket vállaljatok? Volt-e példa vagy példakép előttetek?
– Mindig is tetszettek azok a családok, ahol több gyerek volt. Édesanyámék négyen, édesapámék pedig hárman voltak testvérek. Nagyszüleim tehát nagycsaládos szülők voltak.
Már megvolt az első két gyermekünk, amikor Kecskeméten a Szent Család plébánián voltunk egy utazás alkalmával, ahol csodálatos élő közösség van. Sok többgyermekes család tartozik a közösséghez. A szentmiséken is nagy a gyerekzsivaj. Számomra csodálatos érzés volt megismerkedni ezekkel a családokkal, megtapasztalni, hogy egy házaspár napjainkban is fel tud nevelni három, négy vagy öt gyermeket is. Két szentet is megneveznék, akik példaképeim. Az egyik gróf Batthyány Strattmann László, akinek tizenegy gyermeke volt. A másik, egy huszonegyedik századi szent, akit nagyon-nagyon tisztelek – Szent Gian-na Beretta Móllá, aki orvosnő volt. Három gyermeket nevelt és a negyediket úgy hozta világra, hogy daganatos beteg volt. Tudta, hogy az életét kell feláldoznia negyedik gyermekéért. Ezek a szentek ugyanolyan emberek voltak, mint mindenki más, ami engem is lelkesít, hisz mi is a nyomukba szegődhetünk.
– Tapasztalatod szerint mi a legnehezebb az anyaságban?
– Én azt hiszem, hogy nincs ilyen „legnehezebb”. Persze vannak nehézségek és mindennapi gondok. Ilyen például, amikor mind a négy gyerek beteg, vagy tudom, hogy egy fertőző betegségen mindannyian túl fognak esni. De ezek az apró nehézségek hozzátartoznak a családi élethez és valahol széppé teszik az anyaságot.
– Mi volt a legszebb, amit anyaként megéltél?
– Amikor a születés pillanatában meghallom a kisbaba hangját, ránézek, és amikor később megfoghatom a kis puha testét – nem tudok ettől szebb pillanatot elképzelni az anyaságban. Később nagy örömöt szerzett, amikor először mosolyogtak rám pici gyermekeim, s kezüket nyújtották felém, vagy az első lépést megtették. Legalább ennyire szép -persze, ha ehhez megfelelően állok hozzá -, amikor az ajtót bevágják, amikor durcásak, vagy amikor a negyvenkettes méretű bakancsot a szoba közepén hagyják.
– Egy gyermek életében az anyja nyilván nagyon fontos szerepet játszik. De legalább ennyire fontos az apa szerepe is. Mit tartasz lényegesnek az apaságban?
– Szerintem nagyon fontos a személyes példaadás. Nekem csodálatos édesapa adatott. Ahogyan egy leánygyermek, ugyanúgy egy fiúgyermek is példaképként tekint az édesapjára – a lány olyan férjet keres majd, amilyen az édesapja volt, a fiú pedig hasonlóan fog bánni a feleségével, mint ahogyan az apjától látta.
Továbbá fontos, hogy az apa jelen legyen a mindennapokban, együtt neveljék a gyermekeket a feleségével. A mi családunkban például fontosak a „papa-mesék” – a gyerekek nagyon szeretik, és szívesen hallgatják István meséit. Amikor picit nagyobbak lettek, a fürdetés is a papa feladatává vált. A sport, a kirándulás, a mozgás, a szabadidő megszervezése is inkább az apa feladata nálunk.
– Isten hogyan van jelen a családotokban? Miben nyilvánul meg az Ő gondoskodása, szeretete, oltalma?
– Attól a pillanattól kezdve jelen van Isten a családunkban, hogy az „igent” kimondtuk egymásnak. Jelenlétét különösen érezzük a közös esti imákban. Gondoskodó szeretetét tapasztaltuk meg például gyermekeink egészséges születésekor is. A mindennapjainkban is megélünk olyan csodákat, amiket csak a Jó Istennek lehet tulajdonítani. Volt már olyan, hogy az egyik gyerek a mosóport kóstolta meg és rögtön észrevettem, oda tudtam rohanni. Volt, amikor az ágyról esett le egyikük, megütötte magát, de nem lett semmi következménye. Sok ilyen esetet tudnék még felidézni.
– Manapság nagyon gyakran a fiatal szülők anyagi helyzetükre hivatkoznak, mondván, emiatt nem nevelnek egy-két gyereknél többet. Te hogyan látod ezt?
– Semmiképpen nem szabad anyagiakra hivatkozni, ha egy ember életéről van szó. Amióta nagycsaládosok lettünk, egyikünk sem kapott fizetésemelést, mégis anyagi szükségleteink sorra megoldódnak, ami eleinte reménytelennek tűnt. Ez a Gondviselés érdeme. Egyik gyermekünk sem éhezik. A ruhából sincs hiány: a kisebbek megöröklik a nagyobbaktól, illetve ismerőseinktől is kapunk eleget.
Sok szülő azonban attól is tart, hogy mások mit szólnak majd a harmadik, esetleg negyedik vagy ötödik gyermekükhöz. Én is tapasztaltam néha, hogy értetlenkedve összesúgtak a hátam mögött, látván a négy gyermekünket. Engem ezekben a pillanatokban az erősít meg, hogy Szűz Máriára gondolok, aki szűzen is merte vállalni áldott állapotát az emberek előtt. Nem mások véleménye volt számára fontos, hanem az Isten akarata.
Sajnos a mai társadalom szemlélete nagyon elferdült ezen a téren: teljesen normálisnak állítják be, ha egy nő – akár többször is – megszakítja a méhében fogant életet. Arra viszont, aki több gyermeket vállal, mint a széles körben elfogadott egy-kettőt, furán néznek, sőt gyakran megvetik.
Nyilván bátorság is kell ahhoz, hogy több gyermeket is elfogadjunk a Jó Istentől, de ha Rá tudunk hagyatkozni, elkezdődnek majd a csodák, azokhoz hasonlók, amelyekről beszéltem. A Gondviselés a tenyerén hordozza majd gyermekeinket, családunkat.
Az interjút készítette:
Bunda Szabolcs