JÉZUS KRISZTUS, A MEGVÁLTÓ

Advent első vasárnapjával kezdetét vette az a nagy „Triduum”, amellyel a katolikus egyház méltó módon kíván felkészülni Jézus Krisztus születésének 2000-ik, jubileumi évére. II. János Pál pápa karácsonyi és újévi megnyilatkozásából egyértelműen kitűnik, hogy Szentatyánk óhaja az, hogy az egész kereszténység, sőt minden jóakaratú ember közösen vegyen részt ebben a felkészülésben, hisz Jézus Krisztus születése az egész emberi nem üdvösségének hajnalhasadása. Az idei egyházi évnek, amely a jubileumra való felkészülésnek az első éve, Jézus Krisztus áll a középpontjában, mint az emberiség egyetlen megváltója. A hitét és vallását gyakorló ember gyakran találkozik e szavakkal: Megváltó, megváltás, de kérdéses, hogy érti-e és átérzi-e, milyen nagy horderejű szavak ezek? Mit is jelent valójában e szó: MEGVÁLTÁS. A keresztény szellemiség lexikonának értelmezése szerint a megváltás: „Istennek, Jézus Krisztus által a bűntől és a halál igájából megszabadító műve”. Ez a válasz azonban egy újabb kérdést is megfogalmaz: „Miért van szüksége az emberiségnek a megváltásra?” A kérdésre Szent Pál apostol fogalmazza meg a választ, amikor levelében azt írja: „Mert egy ember által lépett a világba a bűn, majd a bűn folyományaként a halál, és így a halál mindenkinek osztályrésze lett, mert mindnyájan a bűnbe estek…”(Róm 5, 12) Isten azonban nem a halálra, nem megsemmisülésre teremtette az embert, hanem életre, mégpedig a boldog, örök életre. („Nem leli ő örömét az élő pusztulásában”…)
Az ember azonban a bűnbeesés óta átérezte a maga esendő voltát, elégtelenségét arra, hogy amit bűnével, az Isten ellen való lázadásával elrontott, a maga erejéből nem tudja jóvátenni. Ezt az emberi tapasztalást támasztja alá már a primitív népek vallási gyakorlata is, amely többnyire a természet erőit istenségekkel azonosította, és az ő jóindulatukat igyekezett – a szent helyek, a szent dolgok és legfőképpen az áldozatok által – önmaga számára megnyerni. Isten azonban nem akart névtelenségbe, ismeretlenségbe burkolózni. Ezért választja ki és hívja meg Ábrahámot, és köt vele és utódaival szövetséget, hogy beteljesedjék a bűnbeeséskor tett isteni ígéret, amely a Megváltó személyére vonatkozott.
A választott nép küzdelmes történelme során hűségesen őrizte a Megváltóra vonatkozó isteni ígéretet, amelyet a próféták újra és újra megerősítettek. Végül is az idők teljességében Máriának, az Ur alázatos szolgálóleányának „igen”-je által beteljesedett Isten igéje, amelyet Szent János evangéliumában költői szépséggel és méltó ünnepélyességgel jelent be: „Az Ige testté lett és közöttünk élt” (Jn 1, 14). Őrá, a testté lett Igére találóan alkalmazhatjuk a zsoltárszerző jövendölését, aki a 39. zsoltárban így beszél: „Nem követelsz égő és engesztelő áldozatot, így szólok hát: lásd, itt vagyok, hogy teljesítsem akaratodat”. Isten akarata pedig az volt, hogy egyszülött fia, Jézus Krisztus legyen az új Ádám, hogy amit a régi Ádámban elveszítettünk, azt az újban visszanyerjük. Ahogy egy ember engedetlenségének a következménye a halál lett, úgy az egy Embernek, Jézus Krisztusnak a halálig, mégpedig a kereszthalálig tartó engedelmessége által az emberiség visszakapta az örök élethez való jogát. Ő az egyedüli Megváltó, aki bűneink adóslevelét saját testében fölvitte a keresztfára, hogy vezekeljen minden ember bűnéért. így lett a kereszt, amely valaha a gyalázat fája volt, a megváltás szent eszközévé, Isten emberszerető jóságának egyetemes jelképévé. De Krisztus keresztje egyben a remény jele is, hogy az üdvösség – minden embernek szóló ajándék. Igaz, ez egyben figyelmeztetés is, hogy földi és örök boldogságunk a mi döntésünktől is függ. Kész vagyok-e elfogadni a Megváltó által szerzett ajándékot, az üdvösséget? Komoly kérdés ez napjainkban, amikor oly sok és oly sokféle „megváltást” ígérnek. Sajnos, a vallási tudatlanság, mely nagyon sok megkeresztelt és jó szándékú testvérünkre jellemző, komoly veszélyt jelent. Ezt a vallási tudatlanságot és az embernek Isten utáni vágyát korunk lélekkufárjai, modern kuruzslói nagyon ügyesen kihasználják és fordítják a maguk javára. Őket a modern ember guruknak, alkimistáknak, „természetgyógyászok”-nak nevezi. (A természetgyógyász elnevezést azért tettem idézőjelbe, mert tényleg voltak és vannak, akik tudják, hogy fűben, fában orvosság van, és ezt hogyan kell a test gyógyítására hasznosítani. Kárpátalján, Császlócon élt Szentmihályi atya, aki füves patikájával sokakat gyógyított meg!) Önmagukat ezek az emberek nyíltan nem nevezik „megváltónak”, de az önmagára, technikai tudományára és eredményeire oly büszke emberrel igyekeznek elhitetni, hogy az ember önmaga megváltója lehet a jóga, a meditáció, az asztrológia, a különféle megvilágosítási tréningek által. Mindez azonban önbecsapás és hazugság, amely azért veszélyes, mert az emberi hiúságnak kedvez. Emlékezzünk csak, miért is buktak el ősszüleink? Mit ígért a kísértő? „…olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat” (Teremtés 3,5). Hogy mi lett ennek a következménye? Ismert: halál, betegség, szenvedés, igazságtalanság. Ezért kell komolyan vennünk szent Pál apostol figyelmeztetését: „Ezért azt mondom nektek, hogy senki tetszetős szavakkal meg ne tévesszen benneteket! Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami nem Krisztuson, hanem emberi hagyományon és világi elemeken alapszik. De legyen hála és köszönet az embert végtelenül szerető Istennek, aki egyszülött Fia, a Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása által megváltott minket. Megváltónk születésének 2000-ik évfordulójára akkor készülünk méltó módon, ha bátran és tanúságtevő módon dicsekszünk urunk, Jézus Krisztus keresztjével, mert benne van a mi üdvünk és feltámadásunk.

Pap Sándor
Beregszász