Kapisztrán Szent János ünnepe Claudio Gugerotti nunciussal

834

Kapisztrán Szent János ünnepén van a nagyszőlősi ferences kolostortemplom szentelési évfordulója és egyben búcsúja is, amely egyházmegyénk egyetlen ilyen titulusú temploma. Az október 23-án megtartott ünnepi szentmisét Claudio Gugerotti nuncius atya mutatta be az őt elkísérő atyákkal, valamint egyházmegyénk magyar nyelvű papjaival.

A szentmise elején Pogány István általános helynök köszöntötte a nuncius atyát, aki nagy örömét fejezte ki, hogy végre sikerült eljutnia hozzánk Kárpátaljára. Megemlítette, hogy igaz, járt már itt, de akkor a görög katolikus testvéreket látogatta meg. Az itáliai szentről elnevezett templomban olyan jó volt ezen a nyelven hallgatni a vidám és derűs szentbeszédet, szintén egy itáliaitól.

Homíliáját azzal kezdte a főpásztor, hogy nagyon örül annak, hogy itt nálunk újra hallhatja dédnagymamája nyelvét, aki szintén magyar volt és Erdélyből származott. A nuncius atya lelkesítő beszédéből azt a részt szeretném kiemelni, amikor a ministránsokhoz fordult, s ezeket mondta: „Nézzetek magatokra, látjátok, rajtatok milyen különleges ruha van; nem olyan, mint a többi hívőn a templomban.” Rámutatott arra, milyen fontos az oltár körüli szolgálat. Majd arra biztatta őket, hogy soha se hagyják el ezt a fontos szolgálatot, s legyenek arra készen, hogy ha az Úr a papi szolgálatra szólítja őket, igent tudjanak rá mondani.

A szentmisében imáinkba foglaltuk Antal püspök atyánkat, aki nem lehetett jelen, de akinek a meghívására érkezett Claudio nuncius atya Kijevből.

Az ünnep szebbé tételéről templomunk kórusa is gondoskodott, akik a De Angelis misét énekelték, ezzel is megpróbálva az égbe, az angyalok közé emelni a szívünket-lelkünket. Köszönet érte mindannyiuknak, különösen pedig a kórust vezető Sztreha Egyed testvérnek.

A szentmise végén Magyar Gergely plébános atya a következőket mondta a nuncius atyának: „Köszönjük szépen a vidám, derűs szavakat és a biztatást arra, hogy vidáman és derűsen hirdessük az evangéliumot.” S arra kérte a pápa küldöttét, jöjjön el hozzánk máskor is Nagyszőlősre.

Ajándékba többek között egy IHS táblát ajándékoztunk a nunciusnak, amely pontos mása annak, amely a kolostortemplom melletti lelkigyakorlatos ház főbejárata felett található.

A szentmise a pápai himnusz eléneklésével ért véget. A szentbeszédben megemlített ministránsok nagy örömére a szentmisét követően közös csoportkép is született a nuncius atyával, melyen valamennyi ministráns, sőt még a beöltözésre váró, leendő ministráns is rajta van. S egy-egy a Szentatyát, Ferenc pápát ábrázoló kis képet is kaptak emlékbe.

Másnap, október 24-én Claudio Gugerotti nuncius úr felszentelte Liszicsevóban, azaz Rókamezőn egyházmegyénk első olyan templomát, amelynek Szent II. János Pál pápa a védőszentje. Istennek legyen hála, hogy egyházmegyénk újabb templommal gazdagodott!

Szviscsu Marina, Nagyszőlős

Előző cikkImaoldal
Következő cikkFelszentelték a Szent II. János Pál pápa templomot Rókamezőn