Lazaristák rendháza Perecsenyben

737

Beszélgetés Jedinák Anton lazarista atyával 

Rendünk alapítója Páli Szent Vince, aki Franciaországban, Pouyban született és élt, majd Folevóban kezdte el tevékenységét – kezdi a beszélgetést a Szlovákiából származó Anton atya. – Abban a középkori faluban sok anyagi és főként lelki értelemben vett szegény élt. Szent Vince megérezte lelkében Isten hívását ahhoz, hogy ebben a környezetben hirdesse az Evangéliumot. A rend kanonikus formájában 1625. január 25-én alakult. Kárpátaljára a lazaristák 1990-ben érkeztek Szlovákiából, először Perecsenybe. Jelenleg pedig már Onokócon, Gután, Turjaremetén, Nagybereznán és Zábrigyban is szolgálunk. Régebben időnként kisegítettünk Őrdarmán és Ungváron is.

2001-ben Kijevben megalapították a Páli Szent Vince provinciát, amelyhez mi is tartozunk. Ezenkívül van egy plébánia Oroszországban, Nizsnij Tagilban, ahol lazarista atyák szolgálnak. A kijevi provinciához tartoznak a Fehéroroszországban lévő rendházak is.

– Hányan élnek itt a perecsenyi rendházban?

Jelenleg négyen – Leonid atya, Ádám atya, Stanislaw atya és jómagam. Stanislaw atya ukrajnai plébániákon tart lelkigyakorlatokat, lelkinapokat, mi pedig a helyi plébániákon szolgálunk az egyházmegyés atyákhoz hasonlóan.

– Hogyan telik egy átlagos napjuk?

– Minden napunkat közös imával kezdjük fél hétkor, majd reggeli után délelőtt ki-ki végzi a maga szolgálatát, munkáját. Ez főleg a ház körüli munkát jelenti és a hittanórákat a helyi iskolákban. Délben igyekszünk közösen ebédelni, ebéd után pedig folytatódik a szolgálat a plébániákon és a ház körül. Nem lehet azt mondani, hogy szigorú és változatlan a napirendünk, hiszen az egyházközségi szolgálatból kifolyólag mindig akad egy-egy feladat, amit napirenden kívül kell elvégeznünk. Gondolok itt temetésre, súlyos beteg látogatására, keresztelőre, esküvőre és hasonló szolgálatokra. Gyakorlatilag ugyanolyan a napi tevékenységünk, mint a plébániákon élő egyházmegyei papoknak, azzal a különbséggel, hogy mi közösségben élünk.

– A rendi életében mi a legnagyobb öröme?

– Nehéz ezt szavakban megfogalmazni. Egy mondatban: otthon érzem itt magam és ez jó. Páli Szent Vince életét olvasva, aki egy egyszerű falusi fiú volt, láttam, hogy én is egy hozzá hasonló környezetből és mentalitásból származó ember vagyok, ezért úgy gondolom, hogy az ő útját követve lehetek boldog. Itt a rendben megtaláltam a helyemet és ez nagy örömet okoz nap mint nap. A Páli Szent Vince közösség olyan számomra, mint egy nagy család, én pedig igyekszem jó családtag lenni, felhasználva Istentől kapott egészségemet, erőmet és tehetségemet.

– Mi az a sajátosság, ami megkülönbözteti a lazarista rendet más szerzetesrendektől?

– A három fogadalom – az egyszerűség, tisztaság és engedelmesség – megtartása mellett a lazarista lelkület fő irányvonala a szegények segítése. Persze feltehetjük a kérdést, hogy ki tartozik a szegényekhez és milyen értelemben. Erre a lelkületünk válasza az, hogy mindenki valamilyen formában szegény és rászoruló, voltaképpen minden ember bűnös és Isten irgalmára szorul. Az anyagilag szegényeket igyekszünk anyagilag támogatni, a lelki szegényeknek pedig hirdetjük a legnagyobb lelki gazdagságot – az Örömhírt, az Istenbe vetett hitet. Ebből fakad rendünk második tevékenységi formája – lelkigyakorlatok, lelki napok megtartása a plébániákon. Felkészült szerzetes atyáink felkérésre bármilyen korcsoportnak tartanak egy- vagy többnapos lelkigyakorlatokat az adott ország területén lévő plébániákon. De a lazarista atyák lelki oktatást nyújtanak a Páli Szent Vince közösség jelöltjeinek, novíciusainak, szerzetesnővéreinek is. Sokszor a szemináriumokban mint lelki atyákat alkalmazzák őket.

– Vannak-e a lazarista rendben olyan testvérek, akik nem papok is egyben?

– Természetesen vannak. Bár itt Ukrajnában jelenleg nincs lazarista testvér, de Szlovákiában, Lengyelországban vannak. A testvér mindig jobb keze az atyáknak, a papi szolgálatban sok olyan feladat van, amit testvérek is végezhetnek, ezenkívül rájuk jobban jellemző a rendházon belüli szolgálat.

– Ha egy fiatalember lazarista szerzetes szeretne lenni, milyen felkészülésen kell átesnie?

– Először is jelöltté válik és egy lazarista közösségben él egy vagy két évig, miután két év noviciátus következik, majd teológiát kell tanulnia a Kijevben lévő vorzeli szemináriumban. A teológiai tanulmányok sikeres befejezése után leteheti az egyszerű fogadalmakat és végül az örökfogadalmat. Az örökfogadalom után diakónussá, majd pappá szentelik és valamelyik lazarista közösségbe küldi a provinciális atya.

– Mi a legnagyobb megpróbáltatás egy lazarista szerzetes számára?

– Úgy gondolom, hogy a hűség megtartása. Hűnek maradni Istenhez tettekben, gondolatban, viselkedésben minden élethelyzetben, ez jelenti számomra a legnagyobb kihívást. De gondolom, nem csak számomra, minden keresztény ember számára fontos és nem könnyű feladat ez. Ebben nagyon segít a közösség, amelyben élek. Erőt ad és sokszor rámutat a kisebb-nagyobb hűtlenségeimre, amelyeket egyedül élve nem mindig vennék észre.

Az interjút készítette:
Bunda Szabolcs

Előző cikkA munkácsi gyerekkórus közösségépítő lelkigyakorlata
Következő cikkSzent Márton Karitász ösztöndíjasok találkozója