Lelki ébredésre lenne szükség

Interjú Gulácsy Lajos nyugalmazott református püspökkel 80. születésnapja alkalmából

– Hogy látja, milyen feladata van az idős embernek?

– Az öreg embernek az lenne a feladata, ahogy a Biblia is tanítja, hogy „megokosítsa a fiatalokat”. Nekem van alkalmam rá, mert még szolgálok, igyekszem az ifjúsági táborokban is részt venni, azokat szervezni, és – hadd mondjam így, nem dicsekvésképpen – el is fogadnak. A fiatalokat ugyanis minden érdekli, érdeklik az élet kérdései, de nem nagyon van kihez folyamodniuk válaszért. Éppen ezért nagyon fontos, hogy hallják egy idősebbnek a gyakorlatban megvalósított tapasztalatait, meglátásait, hogy ne nekik kelljen mindent kitalálniuk. Ezt hiányolom is a nevelésben. Az egyháznak is az lenne a feladata, hogy kinyissa a szemüket az élei valódi, nemes dolgainak a meglátására, és felkészítse őket arra, hogy szembe tudjanak szállni a kísértéssel. Ugyanis a Sátán folyton kísérti és támadja főleg a fiatalokat, és egész életükre tönkreteheti őket. Itt volna a mi nagy felelősségünk. Azt tapasztalom, hogy a fiatalság ezt várja is, ha meg sokszor úgy néz ki, mintha nem is érdekelné őket ez a dolog nem igaz! De ha nem kapnak útmutatást, akkor ahhoz fognak, amihez tudnak.

Én szándékosan keresem az elfoglaltságot, munka nélkül szinte el sem tudom képzelni az életemet. Nagyon tudnám ajánlani az idősebbeknek, hogy keressenek elfoglaltságot, legyen céljuk, tervük, ha kicsi is, de igyekezzenek azt megvalósítani. így könnyebb elhordozni az öregséget, és főleg a magányosságot. Ez a legjobb fiatalító szer.

– Hogyan tudta a magyarságát, emberségét megtartani a sok határváltozás közben?

– Otthon mindig a nemzetünk szeletéről, tiszteletéről, becsületéről ‘- .:rjm. Az életem egyik részét a történelmi változás határozta oe: ekkor kezdtem a polgári isko-
lát, azután a műszaki iskolát, majd Budapestre kerültem Utána jött a háború, majd ez a mostani idő. Az volt a szerencsém, hogy ebben a nagy zűrzavarban Isten lelki látást adott nekem. Azóta – több mint 60 éve -Isten szerint próbálom rendezni dolgaimat, így látom az élet értelmét, és ez nekem végtelen nagy eligazítást adott a megpróbáltatásokban, a szenvedésekben, az idegenek között való életben, a lágerben, a nyomorúságban, szenvedésben. Nagyon sok ember úgy látja, hogy ez a világ értelmetlen, csak szenvedésből áll, és kár is élni. Én pedig ezeket mind úgy látom, mint Isten eszközét, aki formálja az embert, és készíti az örökkévalóságra. Ez adott nekem nagy-nagy biztatást és támaszt a nehéz időkben, a halálfélelemben, a halál völgyének útján. Mert távlatot ad, hogy az Isten országának csak a kezdete van itt, de a folytatása, amire Isten teremtett minket, a földi élet után következik.

– Évek óta folynak az ökumenikus imák Kárpátalján, de még mindig csak kevés helyem Mi értelme van így a közös imának?

– Olyan ez, mint a magvetés, amikor a gazda elveti a magot, és sokáig semmi eredménye nem látszik. Mint-
ha mindennek vége lenne – és egyszer csak valami kicsírázik. A mi dolgunk most ezen az imahéten a magvetés volt. És én hiszem azt, hogy ennek lesz folytatása, mert Isten az, aki gondoskodik róla. Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb nagyon sok ember el fog jutni odáig, hogy nem a felekezetében látja a biztosítékot, hanem Jézus Krisztusban, és a felekezet egy keret lesz, ahol testvéri közösségben tud lenni.

Hálát adok Istennek, hogy végre elérkeztünk odáig, hogy a különböző felekezetek le tudnak ülni egymás mellé, együtt el tudják mondani a Miatyánkot, a Hiszekegyet, meg tudják fogni egymás kezét, meghallgatják egymás véleményét, és ami a mostani imahét mondanivalója volt: .Jézus az egyetlen fundamentum”, közös alapra igyekszünk az életünket felépíteni. Nagy jelentőségűnek tartom ezt, és hálát adok Istennek, hogy már évek óta benne lehetek ebben a munkában. Nagyon szeretném, ha a fiatalok tudnák ezt folytatni, mert nagyon szükség volna rá, hogy ebben a földi világban, amely évről évre nehezebb, félelmetesebb és bizonytalanabb, biztos fundamentumot találjanak az emberek: Jézus Krisztust, és rá építsék fel az életüket, vallási felekezettől függetlenül. Mert ez egy olyan alap, ami minden időben megmarad. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben ez lesz az embereknek a megtartó ereje. A krisztushívők serege csak egy kis csoport a világban, de az ereje az Istenben való bizakodás és a reménység. Én ezt szeretném munkálni, és ameddig Isten lehetőséget ad, ezt szeretném előmozdítani, és sokak számára átadni, mert erre a közeljövőben nagy szükség lesz. Erre kérnék minden keresztyént, hogy így próbálja nevelni a gyermekét. Mert mindenkinek választania kell, de nem mindegy, hogy mit: a Krisztus seregét, a Krisztus népét, vagy beáll azok közé, akik csak a földiekkeltörődnek, akik nem készülnek az örökkévalóságra. Ezért látom nagyon komoly dolognak ezt az imahetet is, és áldja meg Isten, hogy minél több eredménye legyen!

– Hogyan tudja megélni a magyarságát, és hogyan látja a magyarság jövőjét itt Kárpátalján?

– Ott, ahol a lelki élet megvan, ott nem kell félni a nemzetiségi kérdéstől sem. Mert igaz, hogy nyelvében él a nemzet, de én azért egy lépéssel továbbmegyek: nyelvében él a nemzet, de csak akkor, hogyha hite van. Ha nincs hite, akkor a nyelvét is elveszíti és megszűnik. Ha ez a lelki háttér megvan, akkor meg van oldva a nemzetiségi kérdés is. A lágerben több, mint 80 nemzetiséggel voltunk együtt, és hét évig sok mindenről tudtunk beszélgetni. Minden nemzetnek megvan a maga élete, történelme, feladata, küldetése. Ez az Isten elképzelése. Hát ha egyszer Isten ezt jónak látta így, akkor miért akarom ezt tönkretenni? Ezért a nemzetiségi kérdést is a lelki látásba helyezem bele, ahol mindennek megvan a maga helye. Jézusnak ebben a mondatában: „szeresd felebarátodat, mint magadat”, ebben a szóban, hogy felebarát, benne van az is, aki nem énhozzám tartozik, de embertársam, mert Isten alkotása. Én ezért azt mondom: Kárpátalján a magyarság kérdése elsősorban lelki kérdés. Mert az imádkozó ember nem fogja megtagadni a magyarságát sem, de nem fogja a másikét sem lebecsülni, és nem fog okot adni arra, hogy a másik megsemmisítse őt.

– Hogyan lehetett elviselni a lágerben, hogy nem tudták, mikor térnek haza, látják-e még a családjukat?

-Nem tudtuk az időt, de tudtuk, hogy Isten elhozza. A láger elején, amikor nagyon nehéz volt a helyzet, és úgy éreztük, nem lehet sokáig bírni a bánásmódot, egyszer egy álmot láttam, amiből megértettem, hogy nem fogok meghalni. Attól kezdve nem foglalkoztam a halállal, csak az élettel, és mindig azon gondolkoztam, mit fogok csinálni, ha hazamegyek: hogy fogom szervezni a fiatalságot, hogyan képzelem az egyházi élet megújulását. Amikor hazajöttem,
Isten adott nekem vagy tíz esztendőt, amikor ezeknek nagy része meg is valósult. Istennek vannak ilyen különös vezetései; ott Bibliánk nem volt. de Isten tudott szólni álom által is. meg Lélek által is. Nagy dolog, amikor valaki halálfélelem nélkül éli az életét. Mert az embernek a legnagyobb ellensége a halál, és az attól való félelem tönkreteszi az embereket. Azért csinálják azt a sok őrültséget is, ami viszont épp a halált hozza rájuk. A halálfélelmet egyedül Jézus tudja elvenni. Valóban ő a egyetlen fundamentum.
Házasság és család
Mikor 56-ban hazajöttem, akkor ‘ kötöttük meg a házasságot: a mes asszonyom több mint hét esztendőt l várt rám. Nekem ő nemcsak feleség hanem a szolgálatban munkatársam is volt – nagy dolog, amikor valakinek ilyen munkatársa van Nekem Isten áldásként adta őt. és váratlanul ért, hogy ennek az életnek olyan hirtelen vége szakadt. De el tudom fogadni, hogy ha Isten így látta jónak, akkor ez biztosan így van jól. Amiatt pedig, hogy egyedül maradtam, most jobban meg tudom érteni a magányosságnak a terhét és talán jobban tudok harcolni az öregek otthona létrehozásáért is, ami valamennyire megszüntetné az öregek magányosságát. A temetéseken azt szoktam mondani, hogy nagyon vigyázzunk egymásra, és addig becsüljük meg a másikat, amíg lehet. A házasság, a család fontos része az életünknek, mint ajándékot kell Istentől elfogadni és nagyon megbecsülni.

– Milyen kapcsolatban volt az élete folyamán más egyházakkal?

– A szüleimtől mindig azt hallottam: becsüld meg a másikat, ne ellenséget láss benne, hanem felebarátot. Az iskolában soha nem vetődött fel az a kérdés, hogy ki református, ki zsidó, cigány vagy magyar. Ez is Isten ajándéka, hogy ezt már akkor így láthattam, és később is, ahol különböző felekezetek voltak, mindenütt igyekeztem az egységet, a jó kapcsolatot munkálni. Isten megláttatta velem az O teremtésének a gazdagságát és szépségét a sokszínűségben. És megint csak oda tudok
visszatérni, hogy amikor valaki Istenre figyel, ezek a kérdések is automatikusan megoldódnak.

A lágerben mindenféle egyházi vezetőkkel voltam együtt: római katolikussal, görög katolikussal, pravoszlávval, reformátussal, baptistával. Ott, a nyomorúságban testvérek voltunk és fogadást tettünk, hogyha hazakerülünk, az egységet és a közösséget fogjuk munkálni. Amikor Kárpátalján 1991-ben újra megindult az egyházi élet, minden egyház tönkre volt téve. Nem voltak vezetői, alig voltak lelkészei, papjai. Ezért szívemből örültem annak, hogy a katolikus egyház részére Magyarországról jöttek fiatalabb papok, akik beálltak ebbe a munkába, bátran csinálták és meg is volt az eredménye. Kárpátaljának isteni ajándék volt, hogy az egyházi élet 89-90-ben beindult és most itt tart. Ha akkor nem jöttek volna Magyarországról segítők, a katolikus egyház nagyon nehéz helyzetbe került volna, mert itt nem volna most már egyetlen katolikus pap sem. Az ő munkájuk révén most fiatalok is tanulnak, készülnek a szolgálatra, aminek szintén örülök most, az ökumenikus alkalmakon is olyan jó volt látni őket. Támogatni és segíteni kell őket, mert nekik kell továbbvinni ezt a lelki szolgálatot.

– Hogyan kellene megvalósulnia ennek a lelki ébredésnek?

– A lelki ébredés felülről kell, hogy induljon, Istentől, de biztos vagyok benne, hogy Isten akarja, csak kellenének olyan emberek, akik meghallják Istennek a biztatását és megkezdik ezt a lelki munkát. Legyen hozzánk irgalmas az Isten, adjon egy ilyen lelki hullámot, lelki időszakot, mint amilyet 1995-ben adott Kárpátaljának. Akkor az emberek Krisztusban megtalálták az élet értelmét, így tudták feldolgozni azt a sok halálesetet, magányosságot, tragédiát, mert valami belső lelki erő felemelte őket. Most is erre lenne szükség az egyházban: megújítani a lelki kapcsolatot Istennel, az iránta való első szeretetet felerősíteni. Ezért támogatom az imahetet is, mert ez is az egyházak közötti, a lelki megújulást munkálja.

Pápai Zsuzsanna