Egy szívvel-lélekkel

Interjú Majnek Antal püspökkel

– Miért aktuális mindig az egyház számára az ökumené kérdése?

– Az egységről Jézus beszélt először: „…hogy mindnyájan egy legyenek; ahogyan te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy ők is egy legyenek mibennünk…” (Jn 17,21a). A hívekről pedig ezt mondta Jézus: „…és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem” (Jn 17,21b). Ezekből a szavakból világosan látszik, miért törekszünk az egységre.

A világ most azért nem hisz, mert mi – keresztények – nem vagyunk egységben úgy, mint valamikor az első keresztények: „Naponta egy szívvel-lélekkel ott voltak a templomban, házanként végezték a kenyérszegést, örvendezve és a szív tisztaságával vették magukhoz az eledelt” (ApCsel 2,46). A Szentlélek megadta nekik azt, amiért Jézus imádkozott. Azok viszont, akik nem nyílnak meg az egység felé, messze vannak Jézus tervétől.

– Hogyha Isten maga hív az egységre, akkor miért van annyi különböző vallás a világon?

– Ennek a bűn az oka. Az egész az igazi szeretet hiánya miatt történt. Ha a keresztények között nincs valódi szeretet, akkor ők Isten szeretetétől is távol vannak és nem ismerik a Szentírás üzenetét sem.

Az embereknek gyakran vannak előítéleteik egymással szemben csak azért, mert nem ismerik egymás egyházát. Ez még nem bűn; a bűn az, hogy meg sem akarják ismerni. Büszkeségből és abból a meggyőződésből, hogy csak nekik van igazuk, nem akarnak tanulni másoktól. Az előítéleteknek sok oka van – a hagyomány, a háborúkra való emlékezés, sérelmek, nehézségek. Az is lehet, hogy igazságtalanul megbántották az illetőt, vagy pedig összekeverik a politikát az egyházzal, és így az egyházat okolják politikai sérelmeikért is.

Isten arra tanít minket, hogy meg kell bocsátanunk! Senki nem felelős az elődei hibáiért. Legyünk képesek előítéletek nélkül megtenni az első lépést egymás felé! Fontos, hogy kapcsolatban legyünk más vallások képviselőivel, megfelelően ismerjük saját hitünket, és ha az Egy-Istenhez fogunk imádkozni, akkor nem vitázunk majd. Ha mi egymáshoz közeledünk, akkor a Szentlélek is hatékonyabban tud működni köztünk.
Vannak rá jó példáink, hogy ahol elkezdődött a szakadás, most éppen ott törekszenek az egyesülésre, pl. Konstantinápoly és a Vatikán között.

2003. október 31-én pedig Augsburgban (Németország) a Lutheránusok Világszövetsége és a katolikus egyház aláírt egy egyezményt a „sola fides” („egyedül a hit üdvözít”) kérdésében.

– Mi az ökumené helyzete Kárpátalján?

– Ukrajnában vannak olyan területek, ahol legkisebb jelét sem látjuk az ökumenizmusnak. Itt nálunk még viszonylag jó a helyzet. Ugyanakkor a nyugatabbra fekvő országokkal összehasonlítva még nem annyira jó. Kassán és Eperjesen például együttműködnek már a keresztény egyházak. Nagyon fontos, hogy legalább egy vallás tegye meg az első lépést, és akkor megnyílik az út az ökumeniz-mus számára.

– Bizonyos egyházak nem vesznek részt az ökumenikus mozgalomban, azért, mert félnek a „lelki asszimilációtól”. Létezik ennek a veszélye?

– Ha ez a mi ötletünk volna, akkor lenne okunk félni, de mivel még Jézus kezdeményezte, akkor mitől féljünk? Ez olyan, mint amikor Jézustól kérdezték, hogy melyik az igazi templom, és Ő elmagyarázta, hogy „eljön az óra, és már itt is van, amikor az igazi imádók Lélekben és igazságban fogják imádni az Atyát…” (Jn 4,23). Éppen az Igazságot kell megismerni, és akkor mindenki közelebb kerül egymáshoz, mert egyfelé mennek majd – Jézushoz, a Krisztushoz.

– Mi az Ön véleménye, a vallások közötti feszültségeket hogy lehetne megoldani Kárpátalján?

– Kárpátalján mindig békeszerető és türelmes nép élt, ezért a nemzetiségek. vallások között nem volt nagyobb ellenállás, feszültség. Úgyszintén jó példákat ismerünk arra, amikor különböző vallású emberek toleránsán viselkedtek egymással, megértették egymást, jó kapcsolat volt köztük. Ezért az itteni emberek érzékenyek az ökumenizmusra. Ha egyik egyház papfai és lelkészei sem mondanának semmi rosszat a másik egyházról, nem szítanának feszültségeket, akkor a híveknek már régen szép lelki közösségben lenne részük. A legnagyobb felelősségük éppen ezért ezeknek a papoknak és lelkészeknek van. Botrány, ha egy lelkész arra tanítja az embereket, miért kell gyűlölni a másik egyház híveit. Szintén nagy felelősségük van a történészeknek és tanároknak, akiknek a történelmi eseményeket az igazságnak megfelelően kell előadni, és nem valamilyen érdektől függően. A politikai vezetőknek van felelőssége Isten előtt, amennyiben az egyházakat nem egyformán támogatják, illetve nem a társadalom építésében és javításában vállalt szerepük alapján.
Azt, hogy nem minden pap vesz részt a közös imákon, csak azzal lehet megmagyarázni, hogy félnek, hogy elveszítik a híveiket és megélhetésüket. Vannak, akik félnek elöljáróik fenyítésétől. De ha beengedjük a szívünkbe Jézus szeretetét, ő elveszi félelmeinken

– Mégis, mikor fog már uralkodni az egység? Mikor lesz béke?

– Már el is kezdődött azok között, akik egymással kiengesztelődtek, és a jövő reménységéről hisszük Szent Pál próféciáját „az idők teljességével Krisztusban, mint főben foglaljon össze minden, ami a mennyben és földön van” (Ef 1.10).

 Az interjút Tetjana Reshetar, a Szvitlo c. ukrán nyelvű egyházmegyei lap munkatársa készítette.
Fordította: Zsábej Edit