KI volt Szent Lúcia?
Az 5-6. századi legendás szenvedéstörténet szerint Lúcia (magyarosan: Luca) Siracusa egyik legelőkelőbb családjából származott. Elkísérte beteg édesanyját Cataniába, Szent Ágota sírjához, hogy gyógyulását kérjék. Miután édesanyja meggyógyult, Lúciának volt egy álma: Ágota jelent meg neki, és megkérdezte, hogy miért az idegenben lévő sírnál keresték a gyógyulást, mikor Lúcia a saját hitével is meggyógyíthatta volna anyját. Ágota megígérte Lúciának, hogy szüzessége és szeretete jutalmaként az Úr általa éppen oly nagy dicsőséget szerez majd Siracusának, mint amilyet Cataniának adott az ő vértanúsága által. Útjukon hazafelé Lúcia megkapta az engedélyt anyjától, hogy ne kelljen férjhez mennie.
Lúciát vőlegénye, egy pogány ifjú hurcolta a bíróság elé bosszúból, mert elesett a házasságtól és a hozománytól.
A bíró megparancsolta, hogy nyilvánosházban gyalázzák meg Lúciát, ha már nem akar férjhez menni. Úgy gondolta, hogy ezzel majd kiűzi a lányból az állítólag benne lakó Szentlelket. Csakhogy a Szentlélek Lúcia segítségére sietett: olyan nehézzé tette a testét, hogy semmi módon nem tudták elmozdítani helyéből. Ezután a legkülönfélébb kínzások követték egymást, de Lúcia imádságának hatására egyik sem tudott fájdalmat okozni.
Végezetül a bíró parancsára karddal döfték át a torkát, de nem halt meg azonnal, sőt még tanította is a népet. Csak akkor halt meg, amikor egy odasiető pap kezéből fölvette az utolsó kenetet. A középkorban Lúcia a legkedveltebb szentek közé tartozott. Legendájából írók, költők és festők merítettek.
Oltalmáért folyamodtak a vakok és a szembetegségekben szenvedők (mivel a neve a lux = fény szóból ered), a bűnbánó utcanők, a földművesek és a különféle kézművesek, de ugyanígy a varrónők, a párnakészítők és a nyergesek is, mivel valamennyien hegyes szerszámokkal dolgoznak.
A Gergely-féle naptárreformig, 1582- ig Szent Lúcia napja, december 13. volt az év legrövidebb napja. A tél közepének tekintették, s a nép gazdag szokáskoszorúval vette körül, amelyben sok pogány elem is feltűnt. Így lett Lúcia napja a jövendölések napjává, amelyen az időjárásra, a vetésre, a baromfira, sőt az egyéni sorsra vonatkozó jövendölések is történtek. Mindezekben Lúcia személye néha fényhozó, néha kísértet alakjában szerepelt. Ezekből a szokásokból, régi hiedelmekből ismertetünk néhányat.
Luca-napi néphagyományok Luca napján szokás búzaszemeket ültetni cserépbe vagy pohárba; ezek karácsony tájára zöldülnek ki. A kikelt búzával a karácsonyi oltárt vagy a betlehemet is lehet díszíteni.
A régi szokások közé tartozott a lucázás: Luca napjának hajnalán a gyerekek (esetenként kísértetnek öltözve) körbejárták a házakat, és lopott fán vagy szalmán térdepelve mondókákkal bő termést és jószágszaporulatot ígértek kisebb ajándékokért cserébe, és átkokat, ha nem kapnak ajándékot. Luca napját az egész magyar nyelvterületen gonoszjáró napnak tartották, ezért mindenütt védekeztek a boszorkányok ellen. Fokhagymával dörzsölték be az állatok fejét, az ólak ajtajára keresztet rajzoltak, hamut szórtak a kapuk elé, lefekvés előtt fokhagymás kenyeret ettek, hogy szagával elriasszák a gonosz szellemeket, és elzárták a seprűket, nehogy azon nyargalásszanak a boszorkányok.
Ehhez a naphoz kötődik a legismertebb hagyomány, a Luca-szék készítése. Ekkor kezdték el faragni, de csak szentestére készülhetett el (ebből ered a mondás: olyan lassan készül, mint a Luca széke!). Az éjféli misére magukkal vitték, hogy ha ráállnak, meglássák a boszorkányokat.
A lányok ezen a napon 12 gombócot főztek, s mindegyikbe egy-egy férfi nevét rejtették. Amelyik gombóc legelőször a víz felszínére jött, az mutatta meg, ki lesz a férjük. Szintén Luca-napkor voltak szokásban bizonyos, finomnak éppen nem mondható tréfák is. Egyes vidékeken a legények leakasztották a kertkaput, máshol szétszedték a szekeret, a gazda legnagyobb bosszúságára. Luca-napi szokások Észak on A skandináv országokban, ahol az emberek a rövid nappalok és a hosszú sötétség miatt nagyon vágynak a fényre, Luca napja lényegesen jelentősebb ünnep, mint nálunk.
Az ünnephez Svédországban egész mondakör kapcsolódik. Az egyik szerint Szent Lúcia Diocletianus uralkodása alatt élelmet vitt a katakombákban rejtőzködő üldözött keresztényeknek, és mivel ezáltal mindkét keze foglalt volt, a fején hordott gyertyakoszorúval világította meg maga előtt az utat. A vikingeket Siracusában jártukban nagyon meghatotta ez a történet, és a tábortüzek mellett erről később mondák születtek.
Azután a mondákból – szintén egy monda szerint – valóság lett: a 12. századi nagy éhínség idején valahol Svédországban egy élelmiszerrel megrakott hajó futott partra, s annak orrában egy gyönyörű szép, szőke leányka állt, feje körül sugárzó gyertyakoszorúval.
Ezen a napon a svédek a fény királynőjét várják, aki majd elkergeti a téli sötétséget. Az aznapi reggeliből sohasem maradhat ki a Luca-sütemény. Mindenki fehérbe öltözik, a lányok fénykoronát tesznek a fejükre. Az iskolákban ünnepséget rendeznek, ahol egy csoport jár osztályról osztályra, hogy meggyújtsa a fényt, énekeljen, majd süteménnyel kínálja a gyerekeket, tanárokat. Iskola után a gyerekek végigjárják a rokonságot, s mindenhol gyertyát gyújtanak, majd a családok együtt töltik el a fény ünnepének estéjét.