Amikor partot értek a következő szigeten, Pöttyös kapitány és Barackvirág egy-egy zsákot kanyarított a hátára és tanakodni kezdtek az erdő szélén.
– Vajon merre találunk gyümölcsöt, Kapitány úr?! – kérdezte Barackvirág, majd legnagyobb meglepetésére egy rikácsoló hang válaszolt:
– Ezen a szigeten nincsenek gyümölcsök! Pöttyös kapitány döbbenten nézett körül, nem értette, vajon ki szól hozzájuk.
– Merről jött a hang? – kérdezte Barackvirágtól, de a hajósinas is csak csodálkozva tárta szét a karját.
– Ki szólt hozzánk? – kiáltott az erdő felé. – Senki, senki, senki – hallották újra a rikácsoló hangot.
– No, ennek utána nézünk, kiskomám! – mormogta a kapitány és megindult a sziget belseje felé.
– Vajon merre lehet az ösvény? – kérdezte újra fennhangon, hátha meghallja, honnan jön a rikácsolás. De választ csak annyit kapott, hogy itt nincs is ösvény! Pöttyös kapitány ezután folyamatosan kérdésekkel bombázta az erdő ismeretlen lakóit, ám azok folyton csak hazugságokkal traktálták. Ha azt kérdezte, kék-e az ég, a hangok rögtön azt rikácsolták, hogy piros. Ha megkérdezte, hogy szigeten van-e egyáltalán, a rikácsolók azonnal biztosították arról, hogy nem: a tenger mélyén lubickol. – Ennek fele sem tréfa! – gondolta Pöttyös kapitány -. Itt valaki nagyon csúnyán össze-vissza hazudozik, de én kiderítem, ki lehet az, aki ilyen buta tréfát űz velünk. Közben folyamatosan figyelte, hogy talál-e végre gyümölcsöket. Amikor aztán az egyik fáról egy hatalmas fürt banánt látott lógni, nem hitt a szemének, mert azt vette észre, hogy hangosan elkiabált kérdéseire a banánok válaszolnak.
– Ej, miféle össze-vissza hazudós banánok vagytok ti?! – kiáltotta és már nyúlt is a gyümölcsök felé, hogy leszakítsa őket a fa ágáról. Ám ebben a pillanatban a hazudós banánok könyör-gőre fogták, és kérlelni kezdték a kapitányt, hogy ne nyúljon hozzájuk, mert ha leszakítja őket, azonnal vége az életüknek.
– Én pedig, a horgonyomra mondom – förmedt rájuk Pöttyös kapitány -, ha nem hagyjátok abba ezt a csúf hazudozást, mindannyiotokat leszüretelem és megetetlek benneteket a kedvenc bálnámmal.
Erre a banánok abbahagyva a rikácsolást, rémülten elsusogták, hogy ők tulajdonképpen nem is banánok, hanem e sziget bennszülöttei, akiket egy kóbor varázsló – a folytonos füllentésük miatt – banánná változtatott és csak akkor törik meg a varázs, ha végre egyszer megtanulnak igazat mondani. Persze Pöttyös kapitány már abban sem volt biztos, hogy amit a banánok mondanak magukról, az igaz lehet, ám amikor mérgesen toppantva azt kérdezte, hogy merre talál valódi gyümölcsöt beteg bálnája számára, akkor a soksok butaságot rikoltozó banán hangja közül meghallott valamit, ami igaznak tűnt. A legtöbb banán elkezdett kiabálni, hogy a föld alatt, vagy a saját kalapja mögé tűzve, meg azt, hogy a sziget közepén lévő barlangban egy rajzlapra rajzolva, sőt az egyik hazudós banán nem átallotta azt füllenteni, hogy az egész világon sehol nem léteznek gyümölcsök. De egyikük bátortalanul mégis azt mondta Pöttyös kapitánynak, hogy az erdő közepén igazi gyümölcsöktől roskadozó fák állnak, akik csak arra várnak, hogy valaki végre leszüretelje őket.
Amikor végre Barackvirág és a kapitány degeszre tömött zsákokkal visszatért a gyümölcsös ligetből, észrevették, hogy a sok hangosan rikácsoló banán között egy mosolygós, barna bőrű kisfiú álldogál, aki megtanult igazat mondani, és ezért nála megtört a varázs.
– No, fiacskám! – mondta Pöttyös kapitány -, Úgy látom, te jó útra tértél, ezért azt hiszem, hogy a többieknek is van esélyük a változásra. Mondd meg ennek a sok rikácsoló, hazudós banánnak, ha nem hagynak fel e csúnya szokásukkal, akkor egy pár hét múlva visszatérek, mindannyiukat zsákba tömöm, és magammal viszem a hajó éléskamrájába. De az nem lesz ám nekik jó mulatság! Néhány óra elteltével Pöttyös kapitány még visz-szanézett a sziget partjára, ahol egyre több és több mosolygó bennszülöttet látott gyülekezni.
– No, kiskomám! – fordult Barackvirághoz – úgy látom, használt a lecke, amit azért is remélek, mert nem szeretném, ha egy reggel arra ébrednénk, hogy e gyümölcsöktől mi is hazudósakká váltunk!