NAGYBÖJT – HÚSVÉT

A nagyböjt – az Érdy-Kódexben negyvenlőböjt – az egyházi évben hamvazószerdától húsvét vasárnapig terjedő, Jézus negyvennapi böjtölésének majd kínszenvedésének emlékezetére szentelt negyvennapos időszak. A régi idők böjti fegyelme igen szigorú volt. A böjti napokon csak kenyeret, sót és száraz növényi eledeleket volt szabad enni, és csak egyszer ehettek napjában. Az ókeresztény regula szerint a húsfélék mellett fehér eledel (tej, vaj, túró stb.) sem kerülhetett ilyenkor a hívek asztalára.
Hamvazószerda és nagyböjt első vasárnapja között van a csonkahét. A böjt első vasárnapját csonkavasárnapnak nevezték. A következő vasárnap a böjt-másodvasárnap elnevezést kapta. A harmadik vasárnap a böjt-harmadvasárnap, egy XVII. századi evangélium-magyarázatban a szentek vasárnapja. A negyedik hét a sükethét, süketvasárnap. A régi időkben vigadozó vasárnapnak és rózsavasárnapnak nevezték. Az ötödik hét a feketehét, feketevasárnap. A hatodik közismerten a virághét, virágvasárnap.
Virágvasárnap ünnepli az Egyház Jézusnak a szamáron való diadalmas bevonulását Jeruzsálembe: sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, és eléje szórták. A sokaság így kiáltozott: „Hozsanna Dávid Fiának, áldott, ki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!” (Mt 21,8) Ennek nyomán került az ünnep szertartásai közé a barkás körmenet.
A nagyhetet egyes vidékeken sanyarú hétnek nevezték el. A természet tavaszi újjászületése az embert is megújulásra indítja. Az Egyház lelkére köti híveinek, hogy évente legalább egyszer, húsvét táján szülessenek újjá. Járuljanak a szentségekhez: gyónjanak, áldozzanak! Ezt a parancsot a nép általában még a század elején is igen komolyan vette. „Boldog ember, kinek bűnt nem tulajdonít, nem számolja be Isten vétkét, és lelkében nincs álnokság” (31. zsoltár).
A nagycsütörtök az oltáriszentség szerzésének ünnepe, Jézus szenvedésének kezdete. A nagycsütörtök egyetlen nagymiséjén a tridenti zsinat liturgiája szerint glóriára megszólal az orgona, a csengők meg a harangok, hogy utána egészen nagyszombatig elhallgassanak. Népiesen: megsüketülnek. Közismert szólás, hogy nagycsütörtökön a harangok Rómába mennek. E napokban a szertartásokra való hívogatásnak, jeladásnak, de a gonosz űzésének is módja a kereplés. A püspök által nagycsütörtökön szentelt növényi olaj a keresztelésnél, bérmálásnál, püspökszentelésnél, haldoklók ellátásánál használatos. Nagycsütörtökön van a lábmosás szertartása. Régebben a papok minden hívük lábát megmosták. Ma már ez a szertartás nem kötelező, de vannak helyek, ahol, a püspök vagy a pap 12 előre kiválasztott férfi lábát alázatból megmossa. A nagycsütörtök egyik legjellegzetesebb szertartása a liturgikus oltárfosztás. A böjtös vacsorának az Utolsó Vacsora időpontjára való tekintettel a szegedi tanyákon az Úrvacsora neve járja. Országszerte emlegetnek olyan híveket, akik vacsorától kezdve húsvéti nagymise utánig semmit magukhoz nem vettek.
A nagypénteknek a hívő katolikus néphagyományban több, egymással állandóan vegyülő, újabbnál újabb változatokat termő megnyilatkozása van. Katolikus tanítás szerint a passió a Kálvárián való beteljesedéssel az első miseáldozat, amelyet engesztelő halálával a Fiú mutatott be az Atyának. Ez ismétlődik vérontás nélkül a szentmisében. A nagypéntek és a húsvét titkának évről évre való mélyebb átélésére egyrészt a passiójáték, a nagypénteki misztériumok, másfelől az ájtatosságok: keresztút, fájdalmas olvasó és a Mária-siralmak adnak alkalmat. Ami az étkezést illeti: nagypénteken református, evangélikus testvéreink is böjtölnek. Régebben ezen a napon fekete gyászban mentek nemcsak a2 asszonyok, hanem még a lányok is a templomba.

Nagyszombati események: az ősegyházban a nagyhét három utolsó napján Krisztus halálának emlékezetére eloltották a gyertyákat, és csak a föltámadás ünnepére gyújtották meg újra. A liturgikus gyakorlat ma is él. A gyertyát, a feltámadó Krisztus jelképét megszentelt tűz lángjánál gyújtják meg. Ez általában úgy történik, hogy a tavaly szentelt barkára tüzet csiholnak, és ennél gyújtják meg a gyertyákat. A szentelt tüzet a pap a templom szentélyébe viszi, majd az előírt szertartások során meggyújtja a hatalmas gyertyát, amelyet áldozócsütörtökig minden ünnepi misén szintén meggyújtanak. Régen a nagyszombati szertartások jó részét – a körmenet kivételével – a papság még a reggeli órákban elvégezte. A hívek az ünnepi előkészületek miatt alig vettek rajta részt. Amikor azonban a harangok visszatértek Rómából és újra megszólaltak, akkor nagy lármát csapott a gyereknép, a felnőttek pedig jelképesen munkához fogtak. A feltámadási körmenet a szent sírnál végzett szertartás után indult el, melynek élén a feltámadt Krisztus szobrát viszi egy érdemesebb férfi.
Húsvét napja a húsvéti ételszentelés, a böjti fegyelem lazulásának a kezdete. A szentelésre sonkát, kalácsot, tojást, túrót, bárányhúst, bort szoktak kengyeles kosárban vinni. A templomban félig kibontották a kosarakat, és letették sorban a pad mellé. Szertartás után letakarták a kosarakat és siettek haza. Odahaza a család minden tagja asztalhoz ült, s megkezdődött a húsvét. Szabolcsban (és Kárpátalján is – az összeállító megjegyzése) pászkaszentelésnek nevezték el ezt a szép szokást. Az ünnep áldozati jellegű eledele a húsvéti bárány. A legrégibb húsvéti eledelek közé tartozik a tojás, mely az újjászületésnek a jelképe.
Húsvéthétfő, egyes vidékeken vízbevetőhétfő, másként húsvét másnapja az emberi örömnek, elsősorban a fiatalságnak az ünnepe. Legjellemzőbb szokása a locsolkodás. A lányok festett hímes tojással várják a legényeket, akik mókás versikével köszöntik a fiatal leányokat. Ebbe a hagyományba keresztény hagyományok is szövődtek, hiszen hajdan a vízbemerítéssel, leöntéssel történő keresztelés húsvét táján volt.

Bálint Sándor gyűjteményéből
összeállította Imre testvér