„Örülök annak, hogy megtartottam a gyermekemet”

Az alábbi írásokat egy internetes fórumon találtuk: zömmel nem vallásos anyák vallomásai. A férfi-női kapcsolatról és a házasságról alkotott felfogásuk általában nincs összhangban egyházunk (és így Jézus Krisztus) tanításával, de egyvalami – talán éppen ezért – világosan kitűnik a hozzászólásokból: egy egészségesen gondolkodó nő (és férfi) számára sokszor vallási alap nélkül is egyértelmű, hogy a megfogant élet: ember, akinek életéről nem rendelkezhet egy másik ember. Ebben az esetben is bebizonyosodik a Biblia szava: „Ezek a törvények, amelyeket ma szabok neked, nem túlságosan nehezek és nem elérhetetlenek számodra. Egészen közel van hozzád a törvény, a szádban és a szívedben, így hozzá szabhatod tetteidet.” (MTörv 30,11,14).

„Váratlanul lettem terhes. Éreztem, tudtam, hogy nem véletlenül alakult így, és ha úgy döntött, megtisztel minket ez a pici azzal, hogy a mi gyermekünk legyen, boldogan fogadjuk. Szinte égi segítség volt nekünk! Anyukám abban az időben kezdett elég rendesen inni, bele volt betegedve az apja halálába. Nekem már csak ő maradt az egykor nagy családunkból, és borzasztóan rettegtem, hogy elveszíthetem. Aztán miután kiderült, hogy babát várok, kimászott a gödörből, és már teljesen olyan, mint régen. Semmi pia, semmi lelki nyavalya. Imádja az unokáját, értelmet adott az életének! Ha nem így alakulnak a dolgok, biztos vagyok benne, hogy már nem lenne köztünk. Nekem is előnyömre vált a változás, azelőtt ritka lusta, egoista ember voltam. Nem segítettem semmit otthon, nem voltam hajlandó még a szemetet sem levinni, és más nem érdekelt, csak hogy nekem jó legyen. Ehhez képest most háztartást vezetek, és egész nap a gyerekemmel foglalkozom. Teljesen megváltoztam.

Úgyhogy csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy vállalja az ember a tettei következményeit, mert az a pici baba százszor több boldogságot fog adni, mint hinné!”

„Az első terhességem vetéléssel végződött, aztán rá 2-3 hétre újra terhes maradtam. A doki leszidott rendesen. Én döntöttem: ha már megfogant, akkor megtartom, eszembe sem jutott egy pillanatra sem, hogy elvetessem! Nagyon vártuk a babát, de sajnos az apukája sosem ismerhette meg, hat héttel a szülés előtt munkahelyi balesetben meghalt. Akkor még jobban örültem annak, hogy megtartottam! Csak ő maradt nekem!”

„17 éves voltam, amikor (szilveszteri buli alkalmával) teherbe estem. Mivel volt előttem egy rossz példa, az abortusztól való félelmemből adódóan megtartottam a babát. A rossz példa egy barátnő, aki átesett az abortuszon. Hazaengedték másnap a kórházból. Rákövetkező nap erős vérzéssel és görcsökkel vissza kellett őt vinni. Az elvérzés veszélye miatt ki kellett venni a méhét. Ő is 17 éves volt akkor. A mai napig nem lehet gyereke. Tehát nem bántam meg. Sőt, szültem még két testvérkét neki.”

„Én saját felelőtlenségem miatt estem teherbe, és egyáltalán nem akartam gyereket. Nem volt se párom, se lakásom, se állásom, se pénzem. Abortuszra azért nem került sor, mert úgy gondolom, hogy az emberi élet a fogantatástól kezdődik, és az abortusz szimpla gyilkosság. Azóta – emberfeletti küzdelmeknek köszönhetően – van párom, lakásom, állásom és egy gyönyörűséges, okos, két és fél éves kislányom.”

„A kisebbik fiam spirál mellett fogant. Mégis megtartottuk – eszembe sem jutott más lehetőség. Rengeteg örömet szerez nekünk, immár tíz éve. A kicsi születésekor 40 éves voltam!”

„20 évesen lettem terhes első kislányunkkal. Egy percig sem kételkedtem benne, hogy mit tegyünk. Neveltetésem is közrejátszott benne, de magamtól sem tudnék ártani egy embriónak sem. A mai napig nem bántam meg, hogy korábban jött, mint ahogyan mi elterveztük. Nagyon aranyos kislány, azóta már van egy kis hugicája is.

Szépen kialakult bennem az anyai ösztön, páromban pedig nagyon jó apára leltem. Mindig elgondolkodok azon, amikor valaki azt mondja nekem, hogy benne még nincsenek anyai ösztönök. Én úgy gondolom, akkor az illető ítéletnapig is várhat erre az ösztönre. Ez nem egyik pillanatról a másikra érkezik. Az igazi anyai ösztön a terhesség alatt alakul ki. Az csak egy érzés, hogy anya szeretne lenni valaki, és nem ösztön.

Szerintem nagyon sokat veszt az, aki elveteti a babáját! Mert sok macerával jár a gyerek, az igaz, de annál gyönyörűbb érzést, mint anyának lenni… nincs is hozzá hasonlítható!

Nem értek egyet azzal, hogy először legyen a karrier, aztán majd, ha jól bedolgoztam magam, akkor majd ráérek szülni. Ez megbosszulja önmagát. Azzal sem feltétlen értek egyet, hogy először legyen lakás, munka, kocsi, aztán ha minden megvan, akkor majd jöhet egy gyerek is.

Én azt tapasztaltam, hogy ha bevállalod a gyereket, az élet úgy hozza, hogy meglegyen minden, ami a neveléshez kell.

Mi is szülőknél élünk 20 négyzetméteren. És alakult az életünk. Megörököltük a párom nagyszüleinek a házát, ahol most építkezni tudunk. De ha mostanáig nem szültem volna gyereket, akkor lehet, hogy nem is így alakult volna az életünk. És mennyivel szegényebbek lennénk a két kis lurkó nélkül!”

„Amennyiben nem lett volna gyermekem, most unokáim sem lennének. Olyan csodálatos, mikor átölel a 12 éves kisfiú unokám, és azt mondja: „Mama, te vagy a legjobb barátom!” A kicsi lány pedig a minap mondta, hogy olyan szeretne lenni, mint én, ha felnőtt lesz. Anyának és nagymamának lenni a legjobb dolog a világon!!!”