Székesegyházunk búcsúja és a Szent Márton Palástja-díj megalapítása

Napfényes, hideg őszi időben kezdődött egyházmegyénk székesegyházának búcsúja. A szentmisét Majnek Antal megyéspüspök mutatta be papjaival és Kutas Attila meghívott szónokkal együtt.

A prédikációban az ünnepi szónok a reményről beszélt. Isten gazdag ajándéka ez a remény, melynek segítségével meg tudunk birkózni gondjainkkal. Mondanivalóját egy kis történettel szemléltette, mely a két favágóról szólt. Az egyik pihenés nélkül dolgozott reggeltől estig, és csak munkájának felét sikerült elvégeznie. A másik óránként pihenőt tartott s mégis befejezte a munkáját. Az első favágó csodálkozására és értetlenségére a második így felelt: „Te csak azt láttad, hogy minden órában megpihenek.

Azt viszont nem, hogy ilyenkor mindig megéleztem a fejszémet is.” Nekünk is szükségünk van arra, hogy a mindennapi küzdelmek közepette néha egy-egy pillanatra megálljunk. Ezekben a pillanatokban tudatosan Istennek engedünk teret, engedjük, hogy megajándékozzon minket. Engedjük neki, hogy reménnyel töltsön el bennünket. Aki reményt kap, új életet kap; a remény pedig Isten megismerése. Ma ezt a reményt szemlélhetjük Márton püspök életében, aki életével is és halálával is megdicsőítette az Istent.

Az atya két példát hozott fel papi életéből, amikor Istenre figyelve sikerült átadnia másoknak a reményt. A gyermekét elvesztő édesanyát először betanult mondatokkal, sablonokkal próbálta vigasztalni, melyek nem jutottak el az édesanya szívéig. Azután érezte, hogy az Isten megálljt parancsol neki, és arra indítja, hogy vegye elő a Bibliát; amikor engedelmeskedett, és a Szentírásból az Isten szavaival vigasztalta az édesanyát, s hagyta, hogy rajta keresztül az Isten közelítsen az édesanya felé – akkor sikerült is reményt és vigaszt nyújtania. Egy másik alkalommal egy jegyespár kereste fel, akik szerettek volna házasságot kötni. Egy gond volt csak: a vőlegény mindent, ami Istennel és a vallással volt kapcsolatos, mereven elutasított.

Attila atya eleinte győzködte őt, különféle érvekkel igyekezett hatni rá, azonban nem ért el semmi sikert. Egyszer meghívta őket egy családos közösségbe, hogy töltsenek el velük egy hétvégét. A szombati közös bográcsozás közben odajött hozzá a fiú, és könnyes szemmel azt mondta: „Én nem is gondoltam, hogy ez az egyház! Nem is gondoltam, hogy ilyen baráti együttlétben megtapasztalom a testvéri szeretetet, hogy a többiek úgy viselkednek velem, hogy azt érzem, hogy mélyen közünk van egymáshoz. Köszönöm neked, hogy meghívtál erre az estére, erre a baráti együttlétre!” Isten akkor is arra indította az atyát, hogy ne okos szavakkal próbálja meggyőzni ezt a fiút arról, hogy van Isten, hinni kell benne, és ő gondot visel ránk, hanem hogy reménységet tudjon adni neki egy közösségi élmény megtapasztalásán keresztül. Ez a fiatalember azóta is gyakorló katolikus, jó férj és családapa, és nagyon örül, hogy erre a meghívásra igent mondott.

A szentmise végén Majnek Antal püspök örömmel jelentette be az egyházmegye jelenlévő híveinek, hogy megalapította a Szent Márton Palástjadíjat. Mint elmondta, régóta tervezték már ennek létrehozását: Szent Márton püspökről elnevezett díjjal szeretnék kitüntetni azokat, akik egyrészt a hitterjesztés, a hitoktatás terén végeztek vagy végeznek nagy munkát, másrészt azokat, akik Szent Márton püspök évszázadokon keresztül sugárzó és ma is eleven példájára szociális-karitatív téren teszik ugyanezt. A díjat Szent Márton köpenyéről nevezték el, mely a szent püspök lelkületének szimbóluma, s melyet a kitüntetettek is követnek életükkel.

A Szent Márton Palástja-díj Pro Caritate emlékérmét a szociális-karitatív, a Pro Fide emlékérmet pedig a hitoktatás területén végzett kiemelkedő munkáért lehet elnyerni. A díjat minden év november 11-én, egyházmegyénk székesegyházában, a búcsúi szentmise keretében nyújtja át a főpásztor a két díjazottnak.

A Pro Fide emlékérem első kitüntetettje a 95 éves Balogné Sverha Anna mezőkaszonyi születésű munkácsi lakos, aki 45 éven keresztül tanította titokban hittanra a gyermekeket a szovjet időszakban.

A Pro Caritate emlékérmet Szedlák Istvánnak, az aknaszlatinai karitász vezetőjének ítélték, aki-széleskörű és kiemelkedő karitatív tevékenységet folytat hosszú ideje, s e tevékenységét vidám lélekkel és nagy szolgálatkészséggel végzi.

Sajnálatos, hogy betegsége miatt egyik kitüntetett sem vehette át személyesen az emlékérmet.

A szentmise végén Majnek Antal püspök köszönetet mondott Kutas Attila atyának, hogy az utolsó pillanatban elfogadta meghívását a székesegyház búcsújára, melyet Német László nagybecskereki püspök hirtelen jött betegsége miatt kénytelen volt lemondani. Attila atya a Pécsi Egyházmegyéből, Vásárosdombóról érkezett, ahol mostanáig az ottani Szent Márton templom plébánosa volt. Szintén köszönetet mondott a huszti kórusnak, akik szép énekükkel hozzájárultak a szentmise áhítatához.

Végezetül elmondta, hogy vezetésével októberben papi zarándoklat indult Tours-ba, Szent Márton püspök sírjához. Itt találkoztak a jelenlegi tours-i érsekkel, aki megígérte, hogy jövő év őszén ellátogat egyházmegyénkbe.

Az ünnepélyes áldást a püspök atya Szent Márton ereklyéjével adta, a szent püspök közbenjárásával kérve a jelenlévőkre Isten áldását.

A szentmise után a munkácsi plébánia hívei szendviccsel és süteménnyel vendégelték meg a messzebbről érkezetteket, akik hála Istennek szép számmal voltak jelen egyházmegyei ünnepünkön.