Szent Flórián, „az Isten tűzoltója”

„Uram Istenem, tebenned reméltem, tehát soha meg nem tagadhatlak. Kész vagyok érted szenvedni, és föláldozni életemet” – imádkozta vértanúhalála előtt a Krisztus után háromszáz évvel élő római katonatiszt, akinek legendás alakja Bajorország és Ausztria után a XV. századvégi Magyarországon is közismertté vált. Szent Flórián az egyik legnépszerűbb és leggyakrabban ábrázolt középkori szent lett, akinek szobra vagy képe majdnem minden településen megtalálható volt.

A feltehetően magas rangú katonatiszt gyermeke a mai Felső-Ausztria területén, Cesiában született Diocletianus császár uralkodása idején. Legendája szerint már gyermekként is különleges volt, hiszen imádságára csodálatos módon kialudtak egy égő ház lángjai.

Később a határozott és bátor fellépésű Flórián belépett a római császár légiójába. Gyorsan haladt a katonai pályán, és rövidesen egy erőd parancsnoka lett. Az erődben támadt hatalmas tűzvészben született meg „az Isten tűzoltójának” legendája, mivel a kilátástalan helyzet ellenére Flórián megfékezte a tüzet, s katonáit megmentette a szörnyű tűzhaláltól. A tűzvész elmúltát Flórián emberfeletti, isteni erejének tulajdonították.

Életének sok legendás eleme mellett annyi bizonyos, hogy sok más katonatársához hasonlóan Flórián is keresztény lett. A III. század utolsó évtizedeiben átmenetileg szünetelt a keresztényüldözés, így Flórián nyugodtan leszolgálta katonaéveit, és búcsút véve a hadseregtől, a császártól Mantemban (az ausztriai Krems mellett) kapott birtokon letelepedett. 303-ban azonban kitört az újabb egyházüldözés, és Flórián, miután hírét vette, hogy az Enns-parti Laureacumban (ma: Lorch) elfogták negyven keresztény bajtársát, útra kelt, hogy segítségére legyen a foglyoknak. Legendáriuma szerint mielőtt még beért volna a városba, a keresztények után kutató katonáknak ezt mondta: „Ne fáradjatok tovább a keresztények kutatásával, hiszen én is keresztény vagyok. Forduljatok meg, és jelentsétek a parancsnoknak.”

Elfogták és Aquilinus tartományi kormányzó elé vitték, aki előbb megpróbálta Flóriánt rávenni hite megtagadására s a pogány istenek imádására, majd látva szentünk állhatatosságát előbb kínpaddal fenyegette, majd megostoroztatta, végül arra ítélte, hogy nyakában kővel vessék a folyóba. Az ítéletet 304. május 4-én hajtották végre. Az Enns hídjára egykori katonatársai állították fel, de letaszítani a vízbe mégsem merték. Végül egy fiatal katona, aki nem ismerhette Flóriánt, odaugrott és belelökte a folyóba. Amikor azonban kíváncsian utána tekintett, hogy lássa elmerülését, megvakult.

A jámbor legenda szerint Flórián holtteste fennakadt egy sziklán, sas vigyázott rá, majd egy Valéria nevű özvegy rátalált, kocsijába rejtve elvitte Lorchba és tisztességgel eltemettette. Sírja fölé később templomot építettek, mely a bencések, majd a lateráni kanonokok gondozásába került. Körülötte épült ki a mai híres kegyhely, St. Florian (Linztől délre). Ereklyéi később elkerültek Rómába, és – pápai adományozásból – Krakkóba is.

Mivel folyóban halt mártírhalált, a középkorban nemcsak a tűzvészek, hanem az árvizek elleni védőszentként is tisztelték, de tűzzel való kapcsolata miatt pékek, sörfőzők, kéményseprők patrónusa is volt, míg ma jobbára a tűzoltók védőszentje. Magyarországi kultusza a 17. században terjedt el. A sok pusztító tűzvész után szinte mindenütt szobrot állítottak a szent tiszteletére, templomokban és köztereken egyaránt. Képét vagy szobrát katonaruhában, égő házzal ábrázolták, melyre dézsából vizet önt.

Kérünk, Urunk, Szent Flórián érdemeiért és könyörgésére oltalmazz bennünket minden lelki és testi veszedelem, főként a tűz pusztításai és gonosz vágyaink lelket emésztő lángjai ellen! Krisztus, a mi Urunk által! Ámen!