Szent Márton püspök története

62

Kedves Gyerekek!

A napokban ünnepeljük egyházmegyénk védőszentjét, Szent Márton püspököt. Ezért ebben a lapszámban nem egy mesét, hanem az ő rövid élettörténetét szeretnénk megismertetni veletek, ami persze igaz történet.

Márton a Római Birodalomban született, annak Pannónia nevű tartományában, a ma Magyarországon található Szombathelyen. Élete végén Tours-ban teljesített püspöki szolgálatot (ez pedig a mai Franciaországban van).

Bár Szent Márton püspök nagyon régen, kb. 1700 évvel ezelőtt született, most is tanulhatunk tőle. Ismerkedjetek meg életével!

Valamikor réges-régen élt egyszer egy kisfiú, akit úgy hívtak, Márton. Márton édesapja katona volt. Amikor a kisfiú nagyobbacska lett, ő is szeretett volna katona lenni, és jelentkezett a római hadseregbe. Sisakban, páncélban, lóháton ülve kardozott bátran a csatákban. Bátorsága mellett jószívű is volt, ezért katonatársai megszerették őt.

Egy napon egy város felé lovagoltak, és az út szélén egyszer csak megláttak egy koldust. Hideg volt, de a szegény kolduson alig volt valami ruha, reszketett, fázott, amikor megszólította Mártont:

– Segíts rajtam, megvesz az Isten hidege!

Márton tanakodni kezdett, mit is adhatna ennek a szegény embernek, mert saját ruháján kívül nem volt nála semmi más. Hirtelen levette köntösét, kardjával kettévágta, és az egyik felét a didergő koldusra terítette.

Később, amikor Márton lefeküdt aludni, különöset álmodott. Álmában Jézust látta, akinek a vállán az a fél köpönyeg volt, amit ő adott a koldusnak. Jézus pedig ezt mondta a körülötte álló angyaloknak: „Nézzétek ezt a köntöst, Mártontól kaptam!”

Márton nemsokára otthagyta a hadsereget és pap lett belőle. A császár helyett inkább Istent akarta szolgálni. Nagyon szerették mindenütt, mert jóságos volt és mindenkinek segíteni próbált. Az emberek hamarosan meg akarták választani püspöknek (akkoriban még választották a püspököket, nem a pápa nevezte ki őket, mint most). Márton nem akart püspök lenni, ő ezután is egyszerű életet akart élni. Ezért elbújt az emberek elől, hogy ne találják meg. Képzeljétek, milyen jó búvóhelyet talált! A libák közé bújt el, az ólban.

De a libák nem maradtak csendben, hangosan gágogtak, és gágogásukkal elárulták Márton búvóhelyét. Így az emberek megtalálták, és mégiscsak püspök lett belőle, aki ezután is ugyanolyan jóságos és szerény maradt, mint előtte. Nagyon sokat segített a szegényeknek, és az emberek egész életében nagyon szerették őt.

Amikor halálosan megbetegedett, az emberek sírva kérlelték, hogy maradjon köztük. Ő ezért így imádkozott Istenhez, akit egész életében teljes szívéből szeretett, és akit az emberekben is szolgált: „Istenem, ha azt akarod, hogy még dolgozzak, nem vonakodom a munkától, de ha te úgy akarod, örömmel megyek most már a te országodba”.

Isten pedig magához vette őt. Az emberek nagyon szomorúak voltak, hogy szeretett püspökük meghalt, de tanítása és szeretete köztük maradt, ők pedig igyekeztek úgy élni, ahogy Márton püspök tanította őket.

Mártont nem sokkal halála után szentté avatták. Mi is kérhetjük közbenjárását, hogy tanítson meg minket úgy imádkozni, úgy szeretni és szolgálni Istent, ahogy ő tette. És akkor mi is megértjük, hogy ebben áll a boldogság és a szentség – nem is olyan lehetetlen elérni, ugye?