Tanultunk megállni…

202

Ismét egy nagyon felemelő és építő lelkigyakorlatra gyűltünk össze hálós barátainkkal október 27-én, hogy a hétvégét újra együtt töltsük.

A hideg, esős őszi időben a karácsfalvi görögkatolikus líceumban várt ránk a meleg, a békesség és a tisztaság.

A szervezők – Dankai Terézke, Nánási Dolika, Hajlik Kati és Gorondi Attila – szeretettel köszöntötték a meghívottakat és finom, forró teával, kávéval, valamint jó hangulattal, lendülettel és örömmel fogadták őket.

Előadóink – Petenko Miron atya és Popovicsné Palojtay Márta mentálhigiénés szakemberek, a Család és Élet civil szervezet vezetői – arra tanítottak minket, hogyan tudunk kicsit megállni rohanó életünk közepette, s hogy merjük rábízni életünket Istenre.

A lelkigyakorlat szentmisével vette kezdetét és tartalmas, gyakorlatias előadásokkal folytatódott. A hallottakról kiscsoportos beszélgetésekben, tréningeken tudtunk elmélkedni és megosztani egymás között gondolatainkat.

Miron atya első előadásában a csend fontosságáról és gondolataink, a kimondott szó erejéről hallottunk. Szavaink árulják el egész szívünk tartalmát. S ha a szívünkben szeretet van, akkor könnyen ki tudjuk mondani az igazságot, és tudunk szeretni. És ez Isten főparancsolata. Imádságunk pedig olyan gyakorlat (hisz ezek is szavak!), ami normálisnak tartja meg az embert.

A következőkben a bűnök hátráltató erejét hangsúlyozta az atya. Ezek miatt „akadunk el” az úton. Nagyon mélyen, sok tapasztalattal, életpéldákkal elemezte a hét főbűnt. Kitért a gyónás áldásos hatására. Mert a jó gyónásban ki tudjuk mondani szívünk haragját, kevélységét, gőgjét, irigységét, bujaságát, lustaságát.

„Elakadunk” az életben a mi belső sebeinktől is. Erről nagyon érdekesen beszélt Márta, mint mentálhigiénés szakember, ismervén az ember lelki életét, gondolkodását, változatosan mutatott rá ezekre a sebekre. Hogy magunktól nem tudjuk „meggyógyítani” őket, és sokszor nem is akarjuk igazán, hanem csak sajnálkozunk magunkon. S amikor teljesen a „padlón” vagyunk, akkor Isten átveszi az irányítást és segít. Nekünk pedig meg kell tanulnunk átadni neki mindenünket.

Úgy gondolom, a lelkigyakorlat fontos mozzanata volt, amikor Márta arra kért minket, hogy nézzük meg egész életünket az örök élet szempontjából. Lehet, hogy kevesebb panaszkodó ember lesz közöttünk. Nagyon elgondolkodtató és megható volt sokunk számára Márta előadása a megbocsájtásról. Fantasztikus példákat mondott az emberi élet és a szeretet legmagasabb szintjéről.

A lelkigyakorlat szentmisével és gyertyás szentségimádással zárult.

A sok „apróság” mellett (pl. egymásra mosolygás, szilencium, gyurmázás a kápolnában) a szervezők mindenre gondoltak. Volt gyónási lehetőség, játékszoba és sportolási lehetőség a gyerekeknek, filmvetítés, úszkálás a medencében, szaunázás. A szervezők egy kedves szülinapos hálós társat sem hagytak figyelmen kívül. Sikerült őt is meglepni.

Az étkezések finomak és bőségesek voltak. Pedig bizonyára nem egyszerű több mint 50 embernek elkészíteni. Még a gyerekekre is gondoltak egy kis tejjel, édességel. Az oda-vissza utazást is sokaknak megoldották.

Köszönet mindenkinek mindenért. A Bethlen Gábor Alapnak a támogatásért, a szervezőknek, előadóknak, a gyerekeknek (hogy ott voltak!), az ott lakó diákoknak (a tisztaságért és kényelemért a szobákban), a szakácsoknak, a sofőröknek, a hely szellemének és főleg a Jó Istennek.

Nagyon jól éreztem magam, és remélem, hogy mindenki más is. Köszönjük a lehetőséget, hogy tanulhattunk megállni…

Szájler Krisztina, Munkács