Tekintsünk kapcsolatainkra. Interjú Kelényi Tamás József premontrei szerzetessel

– Milyen alkalomból érkezett Kárpátaljára?
– Molnár János atyának, a beregszászi esperesplébánosnak az a gondolata támadt, hogy jó lenne minél több szerzetesrendet és a lelkiségüket megismertetni Kárpátalján. Már adventben meghívott minket, de akkor nem volt rá alkalom, hogy jöjjünk. Most nagyböjtben a gödöllői elöljárónk megkérdezte tőlünk, hogy ki tudná elvállalni a beregszászi triduumot. Elvállaltam, hogy szívesen jövök, hiszen Kárpátalján egy-két régi és új barátom is él, akikkel szívesen találkoztam.

– Kapcsolódik-e bármiféle vonatkozásban a premontrei rend Kárpátaljához?
– Felvidéken és Nagyváradon voltak rendházaink, de arról nem tudok, hogy Kárpátalján lettek volna premontreiek.

– Jelenleg hány tagja és hány háza van a rendnek Magyarországon?
– Összesen húsz férfi premontrei van Magyarországon, de a határon túli területeken is vannak jó páran. Két férfi rendi közösségünk van: Csornán, amely közel nyolcszáz éves múltra tekint vissza; a másik pedig Gödöllőn, amely a trianoni békeszerződés után jött létre. Ez a rendház azért alakult, mert Felvidéken már nem taníthattak magyarul a szerzetesek, így Gödöllőn létesítettek gimnáziumot. Az oktatási intézmény egyébként 1948-ig működött, utána jött egy több mint negyven éves kényszerszünet, majd a 1990-es években indították újra.

– Tehát a premontreiek egyik fő tevékenysége a tanítás?
– Alapjában véve nem vagyunk tanítórend, hiszen kilencszáz éves történelmünk csupán utóbbi kétszáz évében oktatunk. Alapítónknak, Szent Norbertnek szándéka szerint a premontreiek fő tevékenysége a lelkipásztori munka. A bencésektől, ciszterciektől eltérően az emberekhez közelebb telepedtünk le.

– Különbözik-e egy premontrei szerzetes munkája egy világi pap munkájától, akinek szintén a lelkipásztorkodás a fő tevékenysége?
– Van egy pár különbség. Egyik az, hogy mi közösségben élünk, tehát vannak közös szentmiséink, zsolozsmáink, étkezéseink, programjaink. Másik az, hogy van közöttünk olyan is, akinek a tanítás vagy az irodai munka a feladata, ezért a lelkipásztori munkából kevesebbet végez.

– Járt már korábban Kárpátalján?
– Ez az első utam. Korábban terveztünk ide egy nyári közösségi pihenést a rendtársaimmal, de éppen akkor kezdődött a feszült politikai helyzet, ezért nem mertünk eljönni. Számomra nagy élmény ez az utazás, az ittlét.

– Milyen benyomásai vannak az elmúlt egy-két nap után? Milyennek látja az itteni embereket?
– Nagyon felnézek a kárpátaljai magyarokra, mert sokkal jobban ragaszkodnak magyarságunkhoz, mint az anyaországiak, és megélik azt. Észrevettem, hogy sokkal karakteresebben védik a hitüket is. Nagyon tetszik az is, hogy értékelik a liturgiát, bekapcsolódnak az énekekbe. És örülök, hogy ilyen sokan (a környező falvakból is) eljöttek a triduumra.

– Mi a fő gondolata, mondanivalója a nagyböjti triduumnak?
– Egy hármas ívet építettem fel. Első napon az Isten-kapcsolat volt a téma; második alkalommal az emberekkel való kapcsolatunkra próbáltunk rátekinteni, és ezáltal megerősíteni azokat. Harmadik beszédem pedig az önmagunk felé fordulásról szólt. Ezt azért tartottam nagyon fontosnak, mert ebben a hármasságban éljük az életünket, és sokszor kerülhet háttérbe egyik vagy másik. Elhanyagolhatjuk Istent, önmagunkat, vagy éppen embertársainkat űzzük el magunktól. Az elmélkedés alkalmat ad arra, hogy rátekintsünk kapcsolatainkra és azok arányaira egymáshoz képest.

– Ez a hármas kapcsolat minden helyzetben és minden időszakban fontos. Mi a legfontosabb a húsvétra való felkészülésben?
– A Szentírás szavai arra hívnak bennünket a nagyböjt elején, hogy erősödjünk meg a böjt, az imádság és az irgalmasság cselekedeteinek végzése terén. Úgy gondolom, hogy ez a három dolog összecseng a három említett kapcsolattal. A böjt az önmagam felé való fordulás, az imádság alatt az Istenre figyelünk, a jócselekedetek által pedig a felebarátainkon segíthetünk. A nagyböjt, mint az advent is, olyan időszak, amikor egy triduum, egy találkozás, vagy egy gyónás, prédikáció vagy szentmise alkalmával segítséget, megerősödést kapunk. Az embernek szüksége van az ilyen indításokra, mert magától nem biztos, hogy elindul, hogy szembenézzen saját magával.

– Mit üzen az Új Hajtás olvasóinak?
– Mindannyian az evangélium, az örömhír hirdetésére vagyunk hivatva. Egy családapának, családanyának, orvosnak, tanárnak, bármilyen hivatást gyakorló embernek ugyanaz a feladata: tanúságot tenni a hitéről. Erre mindig van lehetőség, ezt megteheti bárhol: családban, munkahelyen, boltban. Nem csak a papok, szerzetesek dolga ez; mindannyiunk számára ugyanolyan fontos lehetőség és feladat a misszió.

Az interjút készítette:
Bundáné Fehér Rita