Zarándoklat Ars-ba. Interjú Majnek Antal püspökkel

XVI. Benedek pápa tavaly meghirdette a papságnak szentelt évet, mely 2009. június 19-étől 2010. június 19-éig tart. Célja, hogy a papok elmélyítsék Krisztussal való kapcsolatukat, tökéletesítsék lelki életüket, hogy ezáltal szolgálatuk egyre hatékonyabbá váljon. A pápa továbbá különös hangsúllyal mutatott rá Vianney Szent János személyére, aki a papok védőszentje és a papságnak szentelt év kiemelt személye. Majnek Antal püspök atya idén márciusban paptársaival együtt elzarándokolt az ars-i plébános sírjához. Erről számolt be beszélgetésünkben.

– Püspök atya, milyen alkalomból utazott az ars-i plébános városába?

– A Szent József nővérek általános főnöknője hívott meg Lotharingiába, Colmarba, hogy rendjük pártfogójának napján én tartsam meg az ünnepi szentmisét. Elfogadtam a meghívást, és ha már úgyis Franciaországba kellett utaznom, néhány paptársamat is magammal vittem. Utunk másik célja így az lett, hogy együtt zarándokoljunk el Ars-ba, a papok évében különösen is ünnepelt szentnek, Vianney Szent Jánosnak a sírjához.

Colmar-ba érkezve a rend vezetőségével beszélgettünk a többnyire indiai nővéreik ukrajnai missziójáról, jövőjéről. Aztán indultunk Ars-ba. Ars egy kis falu, azonban az idelátogatók nagy száma miatt várossá nőtte ki magát. Nagyon sok zarándok keresi fel ezt a helyet, különösen papok, főleg ebben a szent évben. Van Ars mellett egy szeminárium, amely vendégfogadásra is be van rendezkedve.

Ott kaptunk szállást. A szeminaristák a világ minden tájáról jönnek ide tanulni. Az elszállásolás és a vacsora után még visszamentünk a templomba imádkozni. Másnap pedig az elsők között kaptunk lehetőséget arra, hogy a sírnál imádkozzunk, és szentmisét tartsunk.

– Milyen gondolatok fogalmazódtak meg Püspök atyában a zarándoklat során? Mi az, amit az ars-i szent a világnak, az Egyháznak üzen?

– Vianney Szent János régóta nagyon kedves szentem. Most mégis magunkkal vittünk egy róla írt életrajzot, amit utazás közben elolvastunk, s ez felfrissítette bennünk az ő lelkiségét. Így egész más volt a sírjánál térdelni, elgondolkodni ennek a csodálatos léleknek, ennek a nagyon alázatos embernek az életén. Az embereket nem magához kötötte, hanem az Úr Jézushoz vezette, elsősorban a bűnbánatra indító életével és prédikációival. Nagyon egyszerűek voltak a beszédei, de azokat átimádkozta, saját tanítását ő is átélte és megélte. Ez a hitelesség sugárzott az ő egyéniségéből, különösen a szentgyónások alatt. Élete végén már a fél ország hozzá járt gyónni.

Ami pedig szerintem még nagyobb eredmény: nem csak a távol élők tértek meg ott, hanem a helyben lévő, vele szemben ellenséges vagy közönyös emberek is.

Személye megerősített engem és zarándoktársaimat is abban, hogy csak az Úr Jézusban lehet bizakodni, senki és semmi másban. Aki így tesz, és hordozza a keresztjét, az bízhat abban, hogy nem csak a halál után lesz feltámadás, de már itt az életben is ad az Úristen bőven előleget az Ő dicsőségéből az esetleg sokat szenvedő, de hűséges papjának.

– Napjainkban – éppen a papok évében – megdöbbenve tapasztaljuk, hogy intenzív támadás éri az egyházat, a papokat, sőt a pápát is. A sajtó is egymás után kerekíti a botrányokat, amikor fény derül egyegy pap erkölcstelen és bűnös életére. Az ars-i plébános lelkületét ismerve Püspök atya hogy gondolja, ő milyen buzdítást, tanácsot adna a mai papoknak és híveknek?

– Nem véletlen, hogy Benedek pápa őt választotta a papok védőszentjének, különösen most, a papok évében. Ő egész életével üzen nekünk. Minden papnak ajánlatos nem csak átolvasni, de át is elmélkedni a szent plébános egész életművét. Ebből kiderül, hogyan dolgozik a kegyelem éppen az üldözések, az elhagyatottság, a félreértések idején, amikor odajuthat az ember, hogy szinte már fölsír: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem!?” Akármilyen szomorúságba, kilátástalanságba, depresszióba is jutna, ne felejtse el, hogy vele van az Isten. És éppen olyankor van a legközelebb hozzá, az ő papjához, amikor az úgy érzi, hogy nem értik, félreértik, vagy nem szeretik. Kapaszkodjon a hitébe, mert az igaz ember a hitéből él, nem ilyen-olyan sikerekből, nem az emberek szeretetéből, elfogadásából. Bizony, aki nagyon törekszik az Úr Jézus kedvére élni, azt Ő megedzi, azaz megengedi, hogy nehézségekbe kerüljön.

Az egyház történelméből láthatjuk, hogy bármikor jöttek az üldözések, előbb-utóbb mindig jött egy megtisztulás, megújulás, megerősödés. Láthatjuk, hogy éppen azokban az országokban, ahol üldözik az Egyházat, milyen erős keresztények élnek, még ha kevesebben is. És lehet, hogy épp az Úristen tervének része az, amikor megengedi ezeket a nagyon durva üldözéseket.

Egy megdöbbentő élményünk is volt ezzel kapcsolatban. Eddig is sejtettem, hogy az Európai Unió vezetői, illetve háttérből mozgatói sokkal veszélyesebbek lesznek az egyház számára, mint a Szovjetunió volt, mert lám, például a keresztet, Jézus győzelmi jelvényét üldözik – a közintézményekből mindenhonnan próbálják kitiltani. És milyen megdöbbentő jelvények kerülnek a helyére! Egyre több helyen: főtereken, köztereken, ahol korábban kereszt, Szűz Mária vagy egy szent szobra állt, most disznókat, marhákat lehet látni műanyagból, csúnya színekre festve. Hogy miért, ezt akkor sejtettem meg, amikor Colmar előtt zarándokutunk során a legdurvább jelképet láttuk: a városba vezető út körgyűrűjének közepén egy több méter magas, visszataszító, pléhből készült, pirosra mázolt ördögfigura áll. Ez fogadja a városba érkező embereket, Strassbourgtól, Európa fővárosától néhány kilométernyire.

– Az ars-i plébános életét ismerve tudjuk, hogy szeminaristaként nehézségei voltak a tanulásban, nehezen tette le teológiai vizsgáit, mégis voltak értelmiségiek is, akik épp az ő beszédei hatására tértek meg. Püspök atya hogy látja, egy mai papnak mennyire szükséges felkészültnek lennie?

– Ez egy olyan kérdés, amelyről egyre többet hallom beszélni nem csak a papokat, hanem a püspököket is. Egész papképzésünk valami nagy reformra szorul. Ennek szükségességét abban is látom, hogy egyes mozgalmak saját szemináriumokat próbálnak létrehozni. Valahogy úgy, mint régen a szerzetesrendek – a jelöltjeiket nem egyházmegyés szemináriumokba küldték, hanem saját nevelést akartak, a saját szellemiségükben.

A pápa egyik könyvében Szent Benedek Európájának válságáról ír. A racionalizmus és a felvilágosodás szellemiségével megrontott gondolkodásról szól, amely az Egyházban is komoly hangsúlyeltolódást okozott. Ennek során a hangsúly kisebb-nagyobb mértékben a rációra tolódott, és elfordult a misztikától. Ezért – főleg a nyugati országokban – a misztika, a természetfeletti után nagy érdeklődést lehet tapasztalni. Továbbá arról is írt, milyen fontos lenne az Egyháznak a nevelésben a gyakorlatra is nagy hangsúlyt fektetni, az elméleti tanítás gyakorlati megélésére is nagyobb figyelmet fordítani, s ne csak elméleti képzés legyen a hitoktatásban. Ahogyan írja: az ősi katekumenátus gyakorlatát kellene újból felfrissíteni, amely során a jelölteket „hozzáidomították” a keresztény élethez. A gyakorlatban kellett élniük a tanultakat, és csak utána keresztelték meg őket. Nálunk viszont a vizsgázás, akár a hittanos gyerekeknél, akár a szemináriumokban a kispapoknál, csak az elméleti tudás alapján megy. Jó esetben a papjelölt becsületességét is, viselkedését is nézik, de ha nem kirívó a rendetlensége, élete, akkor simán eljuthat a papszentelésig. Sokszor csak akkor figyelnek fel rá, amikor már túl késő, amikor botrányos dolgok derülnek ki róla a papi élete során.

– Tehát ha hiteles, erkölcsös, szent életet él a pap, akkor életpéldájával hatással van az emberekre, anélkül, hogy észérvekkel próbálja meggyőzni őket?

– Pontosan erről van szó. Budapesten láttam, hogy a jó pap miséjére távoli kerületekből is elmennek az emberek. És nem csak a prédikációit mennek el hallgatni, hanem részt vesznek hittanóráin, közösségeibe járnak. Ez persze a többi papot is ösztönzi, egyfajta nemes versengésre sarkallja őket.

Nyilván fordítva is így van: amikor botrány robban ki egy pap körül, az megijeszti a többi papot is, akik elgondolkodnak azon, hogy nem csak odaát kell elszámolniuk, de már ebben az életben is kiderülhetnek titkos cselekedeteik, titokban mondott szavaik.

A botrányok hatására a bizonytalan, vallásosságukat nem nagyon gyakorló emberek kevélyen lépnek ki az Egyházból. Azzal azonban nem szabad vigasztalni magunkat, hogy ők úgysem voltak igazán vallásosak, mert bizony, ha a papjuk Vianney Szent Jánoshoz hasonló életet él, akkor még ezek az emberek is megtértek volna körülötte.

Az interjút készítette:
Bunda Szabolcs