Március 31-én reggel indultunk Ungvárról. Miron atyától megtudtuk, hogy a csoport tagjai az ungvári járásból jöttek: Kisszelmencről, Tarnócról, Palágykomorócról, Gálocsról, Csapról, Sislócról, Koncházáról és Ungvárról.
Imával, Isten áldását kérve indultunk. Útközben a rózsafüzért imádkoztuk. A kisszelmenci Szentháromság kórus éneke kísérte utunkat, a szentmisét, a virrasztást, amiért hálát adunk Istennek.
A néhány órás út nemcsak kellemesen, de hasznosan is telt.
Kora délután értünk Szentkútra. Finom ebéddel, kényelmes szállással vártak a zarándokházban, mely csodálatosan beleolvad a gyönyörű környezetbe.
Rövid pihenő után a Szentkúti Szűzanyához mentünk, a bazilikát és környékét a helyi ferences atyák vezetője mutatta be.
Lenyűgöző találkozás volt a kora tavaszi táj csendjében. Miron atya keresztúti ájtatosságra hívott valamennyiünket; a szerencsésebbek egy-egy stáció szövegét is megkapták. Nekem az ötödik állomás jutott: Cirenei Simon segít Jézusnak a keresztet hordozni.
Megszólalt a harang; édesapámra és férjemre gondoltam. Tudtam, ez a keresztút róluk is szól, és sok más férfiról, mert senki sem vonakodhat. Szemem elöntötték a könnyek, az ima a lelkemből hangzott, életre szóló élmény marad…
Aznap Roska Péter atya mondott szentmisét. Jó volt újra hallgatni tanítását, köszönjük mosolyát, biztató szavait.
Emlékezetes marad a virrasztás, a gyónás, az áldozás, a szívből jövő, tiszta énekszó. A szentségi áldás által lelkünk megmártózott a legtisztább forrásban.
Szombaton néhány perces hegymászás után megnézhettük a mészkőbe vájt remetelakot, letérdelhettünk a hegyi kápolnában, hálát adhattunk Istennek, a Szűzanyának e csodálatos nagyböjti élményért.
Egyik tapasztalt útitársunk a hegytetőre vitt, megmutatta a keresztet, s elmondta, hogy ő már sokadszor jön ide, s mindig visszavágyik.
Vizet merítettünk a Szent László-forrásból, s csordultig telt szívvel indultunk haza.
Ciganin Mária