A Csíksomlyói Szűzanya oltalmában

67

Interjú Tamás Józseffel, a gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspökével

2007. március 22-24. között Ungváron tartott lelkigyakorlatot Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke. Ebből az alkalomból kérdeztük önmagáról és az egyházmegyéről, melyben püspöki szolgálatot teljesít.

– Püspök atya nemrég ünnepelte püspökké szentelésének 10. évfordulóját. Hogyan tekint vissza erre a tíz esztendőre?

– Segédpüspök lévén nem a püspöki székhelyen, Gyulafehérváron lakom, hanem a Székelyföldön, mivel itt él híveink többsége. Ennek egyik nagy előnye, hogy ott élek az emberek között. Múltkor valaki odatelefonált hozzánk, hogy időpontot kérjen hozzám. Éppen én vettem fel a telefont, és azt mondtam, hogy akár most is jöhet. Amikor bejött, azt mondta: nem gondolta, hogy a püspökhöz ilyen könnyen be lehet jutni.

Az elmúlt időszakban egyházmegyei zsinatot tartottunk, ami azért volt fontos, mert utoljára a múlt század elején került sor ilyenre. A kommunista időszakban elég nehezen jutottak el hozzánk a II. Vatikáni Zsinat rendelkezései, akár a liturgiára, akár az egyházi életre vonatkozóan. Éppen ezért volt fontos az, hogy az 1989-es fordulat után felgyorsítsuk a II. Vatikáni Zsinat reformjainak kiterjesztését egyházmegyénkre. A lelki-pásztorkodást is át kellett kissé alakítani a mai megváltozott körülmények között, hogy az emberek számára könnyebben elérhető legyen.

– Vannak-e már eredményei az egyházmegyei zsinatnak?

– Az eredmények egyre kézzelfoghatóbbak számunkra, bár sok minden még csak ezután fog megvalósulni. A probléma mindig ott kezdődik, hogy anyagi háttér nélkül nem lehet úgy megvalósítani a dolgokat, ahogy az ember szeretné. Az elmúlt tíz évben a legnagyobb problémát az egyházi ingatlanok visszaszerzése jelentette. Nehezen született meg erre a törvény, hosszadalmas az eljárás, a visszaadott ingatlanok jó része – főleg az iskolák – nagyon leromlott állapotban kerülnek vissza hozzánk, s óriási gondot jelent ezek rendbehozatala. Sok ingatlant visszakaptunk már, föld- és erdőterületeink nagy részét is, de ezek is letarolt állapotban vannak.

Harmadik éve tartjuk az egyházmegyei lelkipásztori napokat, ahol a magyarországihoz hasonlóan próbáljuk a lelkipásztori munkát megtárgyalni és lelkipásztori terveket készíteni. Ezek lényegesek és fontosak, mert tudnunk kell, hogy a jelen körülmények között hogyan jussunk el az emberekhez. Sikerült megoldanunk a hittanári képzést is, Kolozsváron a Babes-Bolyai Tudományegyetem keretein belül. Románia egyike a kevés olyan országnak, ahol kötelező az iskolai hitoktatás, ezért csak olyanok taníthatnak hittant, akiknek megvan ehhez a diplomájuk.

– Milyen a hitélet a Gyulafehérvári Főegyházmegyében?

– Romániában a vallási tevékenységbe most nem szól bele az állam. Sajnos az utóbbi időben egyházmegyénket elárasztották a szekták, melyek szórólapokkal, könyvekkel, rendezvényekkel próbálnak híveket szerezni maguknak. Nehézséget jelentenek még a lelkipásztorkodásban a különféle tévéfilmek, műsorok, melyek nagyon sokat rontanak az erkölcsön, megpróbálják befolyásolni az emberek gondolkozásmódját. Nálunk a népi vallásosság még mindig elég szilárdan él, egyelőre nem érintett minket olyan mértékben az az áramlat, ami a nyugati országok egyházait. Sajnos azonban nálunk is egyre jobban megjelenik ez, és egyre rombolóbb a hatása. Főleg falvainkban él a népi vallásosság, de szembe kell néznünk a változó helyzettel. Híveink között van egy buzgó réteg, akik a múlt rendszerben is kitartottak, a nehézségek ellenére is látogatták a templomot. Ma is rájuk tudunk a legjobban alapozni, és ezek az emberek ma is nagyon tevékenyen bekapcsolódnak az egyház életébe.

– Tovább tudták-e adni ezek az emberek a hitüket családjuknak, a fiatal nemzedéknek?

– Hála Istennek, igen. Ezenkívül kiépítettük az egyházmegyében az ifjúsági lelkészséget, mely mozgósítja a fiatalokat, és összefogja a közöttük folytatott tevékenységeket. Minden évben van egyházmegyei ifjúsági találkozó Csíksomlyón, egyházmegyénk kegyhelyén. Kb. ezer fiatal szokott eljönni erre a találkozóra, de ezenkívül – különösen adventben és nagyböjtben – helyi, regionális találkozókat is szervezünk a fiatalok számára.

– Csíksomlyó nem csak a Gyulafehérvári Főegyházmegye, hanem az összmagyarság kegyhelye is. Az Ön számára mit jelent ez a hely? 

– Csíkmadéfalván születtem, Csíksomlyótól kb. 15 km-re, tehát én a Csíksomlyói Szűzanya lábánál nőttem fel. Ezért is szenteltek ezen a kegyhelyen püspökké. Csíksomlyón 1567-től tartják a búcsút annak emlékére, hogy megakadályozták a protestantizmus behatolását a Csíki medencébe, s ők megmaradhattak katolikusnak. Évszázadokon keresztül csak a csíki hívek ünnepe volt ez, amit Pünkösd előtti szombaton tartottak meg. Az utóbbi időben, főleg az 1989-es fordulat után vált a csíksomlyói búcsú olyan találkozóvá, ahol tényleg a világ magyarsága találkozik, Amerikától Ausztráliáig. Ezzel önmagában nincs is semmi nehézség. Legnagyobb gondunk azonban a csíksomlyói búcsúval kapcsolatban az, hogy szeretnénk megőrizni annak vallásos jellegét, szeretnénk, ha igazi zarándoklat maradna. A fordulat után sokan és sokszor próbálták jellegét megváltoztatni, politikai fórummá alakítani, ezért tiltakozunk időnként, amikor magyarok világtalálkozójáról próbálnak beszélni. Mi ezt a csíksomlyói búcsút nem ennek szántuk és szánjuk. Mi azért harcolunk, hogy ez olyan találkozó legyen, ahol lelkileg töltekezik az ember. Idáig ez sikerült, politikai rendezvényt vagy felszólalást a csíksomlyói búcsúval kapcsolatban nem engedünk meg. Ez azért is fontos, mert ha bármi is politikai síkra csúszik, a román állam be is tilthatja. Annak idején őseink azért fogadták meg, hogy minden évben elzarándokolnak Csíksomlyóra, a búcsúra, mert hitükben megmaradhattak, s a zarándoklathoz hozzátartozik, hogy lelkileg megtisztuljanak, gyónáshoz, szentáldozáshoz járuljanak. Az ott hallott igehirdetéstől épülnek, s a zarándoklat lényegéhez tartozik, hogy jövet is, menet is imádkozzunk.

– Mit jelent Márton Áron püspök személye a székelység számára?

– Márton Áron püspök úr mára legendássá vált a székelység számára. Annak idején, 1948-ban gyimesi bér-maútjáról akart a csíksomlyói búcsúra menni, és már olyan volt a politikai helyzet, hogy féltek, hogy elfogják. Ezért lóhátra ültették, és gyimesi csángó férfiak kísérték be őt lovas menetben Csíksomlyóra. Akkor született meg az a mondás, hogy fehér lovon vonult be nemcsak Csíksomlyóra, hanem a székely nép legendái közé is.

Márton Áron püspök

Tény és igazság, hogy Márton Áron püspök űr a maga karakterével, kiállásával meg tudta tartani az egyházmegyét a kommunista időben, annak ellenére, hogy börtönbe zárták öt évre, utána pedig tíz évig volt házi őrizetben. Meg tudta tartani és meg tudta menteni az egyházmegyét attól, ami sajnos Magyarországon megtörtént: az állam kiépítette a békepapságot, ezzel megmételyezte és kétfelé osztotta a papságot. Ez nálunk, hála Istennek, nem sikerült. Nagyon bölcsen és okosan járt el a püspök úr: mikor kiszabadult a börtönből, bűn-bánatra hívta azokat, akik meginogtak, és mindegyik engedelmeskedett neki. Rendezték dolgaikat az egyházzal és a püspökkel, és utána ment az élet tovább, ezt pedig “elfeledték.”

– Úgy tudom, Ön munkatársa is volt a püspök úrnak.

– Márton Áron püspök úr szentelt pappá, majd 1978-ban ő hívott meg, hogy Gyulafehérváron a papnevelő intézetben a kispapok lelkivezetője legyek. Sajnos ő akkor már súlyos beteg volt, két év múlva, 1980-ban meg is halt. Nagyon nagyra értékelem őt. Számunkra, akik őt ismertük, igazi példakép maradt azzal a kitartásával és buzgóságával. mellyel végigélte ezt a történelmileg is nehéz időszakot. Nemhiába kezdeményeztük a fordulat után boldoggá avatásának elindítását, s mindent meg is tettünk ezért. Hála Istennek az ügy Rómában van. és a boldoggá avatáshoz már csak egy csoda bekövetkezésére van szükség.

Egyházmegyei ünnepségeket tartottunk tavalyelőtt halálának 25. évfordulóján Gyulafehérváron, tavaly pedig születésének 110. évfordulóján szülőfalujában, Csíkszentdomonkoson. Ezeket az ünnepségeket felhasználtuk arra, hogy a híveket az ő tiszteletének terjesztésére, valamint arra buzdítsuk, hogy imádkozzanak a csoda megtörténéséért, hogy őt a boldogok közé emelhessük.

Az interjút következő számunkban folytatjuk. A következő részben szó esik a még a magyar és román nemzetiségű hívek pasztorációjáról, valamint a moldvai csángókról.

Az interjút készítette:
Pápai Zsuzsanna