A gyászolók álma Isten szeretetének üzenete lehet

57

Az emberek mindig kíváncsiak voltak arra, hogy mit jelent egyegy álom, egyáltalán bír-e valamiféle jelentéssel, vagy csak az agy éjszakai játékos tevékenysége, aminek nem érdemes jelentőséget tulajdonítani. Azt tapasztaltuk, hogy a gyászolók is sokszor úgy érzik, hogy kapnak valamiféle üzenetet az álmuk által. Az álom néha kibogozhatatlan, máskor – kizárólag a gyászoló számára – jelentése van. Sok mindennel együtt az álom is segítség lehet a veszteség feldolgozásában. Vigyázat, itt nem az álmoskönyveket kívánjuk reklámozni! Van értelme az álmainkra odafigyelni?

Szent Józsefet az Úr Isten álmában figyelmeztette, hogy vigye a Szentcsaládot Egyiptomba, mert Heródes a gyermek életére tör. József megtette, amit az angyal mondott neki, és a gyermek megmenekült. Más helyeken is olvashatunk arról, hogy Isten álmukban szól övéihez. Az álmokkal, álomfejtéssel minden kor és kultúra foglalkozott – foglalkozik. Ismerték az álmok hatását az ember életére, és mindig keresték az álmok magyarázatát.

A korai kereszténység számos gondolkodója szerint Isten az álmokon keresztül nyilvánította ki az akaratát. A Biblia, az Ó- és az Újszövetség egyaránt bőven foglalkozik álmokkal és azokkal, akik tudnak álmot fejteni. Ilyen volt József, de amikor hívják a fáraó álmát megfejteni, azt mondja: „Ki fejti meg az álmot? Az Isten.” Arra utal, hogy karizmája van valakinek az álomfejtésre, vagy sem. Az álomfejtők a híradásokat úgy tárják az emberek elé, mint a próféták.

Ők az Isten szavát közvetítik. A keleti keresztény felfogás minden álmot Isten tanításának, üzenetének tart ma is. A nyugati vagy római kereszténység újra kezd az álmok felé fordulni, beépítve a tudományos tapasztalatokat.

Erre utal Gyökössy Endre nagyszerű könyve is: Isten elfelejtett nyelve: az álom (Szent Gellért Kiadó, Budapest). Azért vigyázat! Minden álomnak nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani. Amire még napokig emlékszünk, vagy visszatér, azon viszont érdemes elgondolkodni, esetleg leírni, s akkor újabb részletek is értelmet kaphatnak, kön.- nyebben rábukkanunk benne rejlő valódi üzenetre.

Az álmokat a tartalmuk szerint lehet osztályozni A mindennapi élet történései, töredékei, a kis részálmok, a napi események feldolgozása, beleszövése képekbe, történésekbe. Ezek lehetnek pozitívak és lehetnek nehezek, fárasztóak (többnyire éjfél előtti álmok).

Ismétlődő álmok az újból és újból megjelenő történések, amelyek gyakran nyomasztóak. Sokszor nem tudjuk felismerni jelentésüket, nem foglalkozunk velük, de megértésük után általában megszűnnek. Megkülönböztetnek még: jelző álmot, rémálmokat, konfliktust megjelenítő álmot, problémamutató álmokat, jós álmot, sugalmazott álmot.

Sugalmazott álom például az evangéliumi rész, ahol Józsefnek álmában szól az angyal, hogy menjenek Egyiptomba. Ezekre az álmokra néhány példát mesélünk el: Ismétlődő álom: Sokszor siettem a busz, a vonat után álmomban, futottam, s lemaradtam. Kimerülten, elszomorodva ébredtem. Előbb-utóbb rájöttem, hogy túlhajszolt életet élek, valóban minden után szaladnom kell. Azt olvastam ki az álomból, hogy ilyen feszített tempóban nem lehet élni. Isten figyelmeztető jelzését láttam meg benne.

Rémálmokra tanulságos példa volt életemben a következő: Ismét vonaton utaztam álmomban, s egy számomra tiszteletreméltó ember üldözőbe vett, kétségbeesetten menekültem előle. Mindig utolért, én riadtan futottam előle. Pedig ő soha nem bántott, se szóval, se tettel. Megizzadva ébredtem, riadt arca ott volt előttem. Nem tudtam ezt mire vélni, nem hagyott napközben sem nyugton ez az arc. Elég „nagy” ember volt ahhoz, hogy telefonon felhívni nem volt bátorságom. Végül valaki tanácsára – hogy ez magamtól miért nem jutott eszembe! – imádkozni kezdtem érte. Hamarosan megtudtam, hogy az illető gyomorvérzést kapott azon az éjjelen. Megrendített, hogy ennyire szükségünk van egymás imádságára, hogy az Isten álmomban – kétségtelenül elég furcsa módon – jelzést küld.

Jelző álomra szép példa: Beszélgettem egy fiatallal, aki egyáltalán nem volt hívő, nem is érdekelte akkoriban a vallás. Egyszer azt álmodta, hogy egy szép, nagy, kívül fehér templomba bement, ott leült, s ez békességgel töltötte el. Felébredéskor ezt az álmot nem tudta mire vélni, ilyen templomot sose látott. Néhány év múlva külföldre ment dolgozni, s abban az idegen városban meglátta azt az álombeli fehér templomot. Bement, s azt a békét lelte meg, amire akkor oly nagyon vágyott.

Vissza-visszatérve álma templomának színhelyére megtalálta azt a békességet, amit csak az Isten tudott adni. A gyászolók álma annak szól, aki itt maradt A gyászolók is álmodnak, miként a más élethelyzetben lévők, de van az álmukban, ami egyéni. Az álmok arról szólnak, aki meghalt és annak, aki itt maradt. Az álom jelzi, mutatja, hogy problémánk van a veszteséggel, a gyászmunkával vagy éppen azzal, akit elveszítettünk. Az álom azt is jelzi, hogy erősen foglalkoztat bennünket a veszteségünk. Különböző kérdéseket tehetünk fel: De miért álmodtam ezt? Az ő sorsa fáj, vagy a sajátunk? A kapcsolatunk okozta konfliktusokról szól? Az eltávozott hiányából adódó életproblémák jelennek meg? A saját magatartásunkra hívja fel a figyelmet? Hogy mivel bántottuk, mit mulasztottunk? Ő mivel bántott meg? A kölcsönös kiengesztelődésünk hiánya? És még sorolhatnánk a különböző élethelyzetek adta megoldatlan kérdéseket.

Az álmok tehát arról szólnak, aki meghalt, és arról, amit a halálával nekünk okozott. Sokan úgy élik meg, hogy „becsapott, nem törődött velem”, de ezt nem merik kimondani. Ezért a gyászmunkában (a gyász feldolgozásában) komoly segítséget jelentenek az álmok – amelyek nem csak jelzik a problémát, amelyet a tudat igyekszik elfojtani, elhárítani, nem tudomásul venni, hanem többnyire a megoldás vezérfonalát is jelentik.

Ismétlődő álmom volt az édesanyám halála után: sokszor álmodtam vele, s minden olyan feltűnően szürke volt.

Mindig olyan helyzetekben láttam, amikor ő elájult a templomban, mert olyan gyenge volt már, de mégis akart menni. Én nagyon tehetetlennek éreztem ilyenkor magamat. Nem tudtam megakadályozni a rosszulléteit, sőt a halálát sem. Mintha az ápolásom, gondozásom kudarca lett volna, hogy ő 90 évesen meghal. Ez, ugye, egy kissé megmosolyogtató.

Nem én vagyok az élet és halál ura – ezt tudtam a nappali, józan időszakokban. De a szívem legbelül nem tudta elengedni őt a teremtő Istenéhez. Ha ezt valaki nekem mondja, elutasítom, de a visszatérő álomképek szembesítettek azzal, hogy én nem vagyok mindenható. Akkor elkezdtem foglalkozni azzal, hogy ő mit adott nekem a hosszú életével, szeretetével. S az álmok eltűntek.

Miért olyan fontos az álom a gyászolóknak? Ha meghalt valakim, akkor az álmokkal egy megszakadt kapcsolatot próbálok folytatni, olyan kapcsolatot, amely földi értelemben véve végleg megszűnt, amelyet ő szakított meg. Szeretném a befejezetlen dolgainkat befejezni, a problémákat közösen megbeszélni vele. De ő nincs itt, hogyan kommunikálhatnék vele? Pedig a gyászmunka lényege a halál elfogadása, a közös élet, a kapcsolat jelenleg is ható konfliktusos részeinek felismerése, feldolgozása.

„A halottról csak jót, vagy semmit” mondás alapja a krisztallizáció: egy ideig minden pozitívumot az elhunytnak tulajdonítunk, és magunknak a negatívumokat, ami fokozott bűntudatot eredményez. Sokan megrekednek itt. Gondoljuk csak a nagyszerű férj, tökéletes családapa, felejthetetlen munkatárs idealizált arcára. Megjelenik álomban is a bűntudat, ami tulajdonképp azt jelenti, hogy túlságosan el vagyok foglalva önmagammal, saját fájdalmammal, saját hiányosságaimmal, bűntudatommal. Nem tudom elfogadni az eltávozott múltat, és képtelen vagyok a jelen problémáival foglalkozni.

A keresztény hitünkkel tudjuk, hogy az elhunyt lelke tovább él, s talán épp az én segítségemre szorulhat. A keresztény, katolikus tanításunk szerint segíthetünk az elhunyt lelke üdvének. Ez egyúttal a gyászolót is segíti, hisz tompítja azt az érzést a szívében, hogy ő már tehetetlen, köztük mindennek örökre vége. Jó mind az elhunyt, mind a gyászoló számára a magyar szokás: az évfordulós szentmise, a halottak napja körüli búcsúk lehetősége, az imádságok, melyek mind az eltávozott javát szolgálják.

Az álomból következtetni lehet a gyászfolyamatra A pszichológusok sok gyászfolyamatot elemezve azt találták, hogy a gyász ideje az érzelmi reakciók szempontjából szakaszokra osztható. E szakaszoknak nincs meghatározott időtartamuk, de legtöbb esetben hasonlóak a gyászolók belső megtapasztalásai. A tapasztalat szerint a gyászolók álmai a gyászuk fázisának megfelelően alakulnak. Az álom segítő jelzést adhat a gyászolónak.

Néhány szó a gyász fázisaival összefüggő álmokról: Az első fázisban – a halál beállta után az érzelem még tagadja, nem tudja a halál tényét elfogadni. Ezt mutatja, hogy a mindennapi élet folytatása történik az álomban. Pl. „Együtt sétáltunk, beszélgettünk, reggeliztünk, nem történt semmi különös” – mondják a gyászolók. – „Jó volt együtt lenni.” De az ébredés a hiányra, a valóságra nagyon nehéz. A második fázisban, a temetés után az érzelem, amely eddig tagadta a veszteséget, küzd a halál elfogadásával.

Azt szokták mondani ilyenkor: „Én tudom, hogy meghalt, hiszen láttam, de nem hiszem. Mintha még itt lenne, csak elment valahová.” A harmadik fázisban az értelem és az érzelem is tudja, már tudomásul veszi a veszteséget, már felismeri a megváltoztathatatlant, és mégis, a lefojtott érzések erről nem akarnak tudomást venni.

(Leginkább erre az időszakra voltak jellemzőek édesanyámmal kapcsolatos álmaim).

A negyedik fázisban, amikor már lezajlottak az elintézendő dolgok, magára marad a gyászoló, konfliktusok jelennek meg az álomban, és a gyászfolyamatban is egy kavargó időszak a jellemző. Férjem évekig börtönpasztorációt végzett. Megrendítők a börtönben szerzett tapasztalatai. Fegyházban dolgozott, sok gyilkos volt a fogva tartottak között. Rémálmaikkal a pszichiáterek nem boldogultak. A megbánás, az ima érte és az áldozatáért – akinek tán nem volt ideje miatta felkészülni a halálra – csodákat művelt.

Legtöbben nem hordozunk ilyen súlyos konfliktusokat. De egy rossz házasság, az alkoholizmus, a rendezetlen kapcsolat, a társ, a gyermek ellen elkövetett bűn nappal csendben van, de éjjel az álomban gyötör. Tipikusan ilyen vis.- szatérő, gyötrő álmaik vannak az abortusz miatt szenvedőknek. Kérjük, ha valaki környezetünkben erről beszél, ne bagatellizáljuk el szavait! Ő fájdalmában kínlódó ember, aki segítségre, legfőképp Isten segítségére, irgalmára szorul! A konfliktusos álmok üzenetét érdemes megfejteni önmagunknak. De hogyan? Érdemes önmagunktól megkérdezni, vajon ez a történet miért jött elő, mit üzen a számomra. Ezt az üzenetet senki emberfia nem tudja kitalálni, csak saját magam. Az általánosságoknak, az ún. álmoskönyveknek semmi értelme, hisz szívünk rejtett titka az, amiről szól, amit üzenhet az álom. Kiengesztelődni az elhunyttal a halál után is lehetséges! Ha bűnre döbbenünk rá, Isten színe előtt a szentgyónásban elrendezhető, s a háborgó bensőnk békére lel.

A gyász ötödik fázisa így foglalható össze: nyitás az élet felé. Ilyenkor azt álmodja, hogy az, aki elhunyt, el akarja vinni magával és ő nem engedi, már nem akar vele menni.

Elbocsátó, elengedő álomnak is nevezhető ez a fajta álom. Az elveszített kedves után más kapcsolatra is képessé válik a gyászoló, de ez még problémát jelent a számára. Új barátságok születhetnek épp a sorstársak között, akikkel megértjük egymást, akikkel közös a téma.

Más jellegű új kapcsolatok azonban még nehezen tudnak kialakulni.

A hatodik fázisban az elvégzett gyászmunka lezárása jelenik meg: Ismét a mindennapi közös életről szólhat az álom, de ez már nem kavar fel.

Emlékként jelenik meg, s az ébredés után jó érzés, öröm van a szívünkben. Az ilyen álom egy szép ajándék a számunkra.

Összeállította:
Kovácsné Treer Mária gyásztanácsadó és Kovács Ferenc diakónus