Elmarad a 2012-es világvége

A harmadik évezred betegsége a katasztrófavárás, amely egyre újabb és újabb félelmeket kelt az emberekben. Olaszországban megjelent a témáról egy kötet Katasztrófavárás és világvége címmel.

A szerzők a keresztény remény és optimizmus fényében oszlatják el a félelmeket.

A médiában folyamatosan olvasunk, hallunk azokról az elképzelésekről, amelyek szerint 2012 decemberéig katasztrófák végtelen sora sújtja majd a világot, s elérkezünk egy olyan időszakhoz, ahonnan már nincs visszatérés.

A kötet szerzői, Riccardo Cascioli és Antonio Gaspari – akiknek már több nagysikerű könyve megjelent az olasz könyvpiacon – elmondják, hogy a történelem során különféle csoportok számtalanszor próbálták meg úgy manipulálni az embereket, hogy félelmeket keltettek bennük, ezáltal egész népeket, nemzeteket, birodalmakat vontak befolyásuk alá. A félelmek elleni vakcinaként a kereszténységhez való visszatérést ajánlják.

Világvége-elméletek – kinek hoznak hasznot?

A Zenit katolikus hírügynökség megkérdezte a kötetről az egyik szerzőt, Riccardo Casciolit, aki egyben az Avvenire című katolikus napilap újságírója is. A szerző elmondta: a kötet első részében megvizsgálják a legfontosabb világvégeelméleteket, a majáktól az egyiptomiakon keresztül a bolygók mozgásával kapcsolatos félelmekig, majd történelmi és tudományos alapon megcáfolják létjogosultságukat. Végül a modern világ félelmeivel foglalkoznak, nem csak a világvégeelméletekkel és az ökológiai katasztrófával, hanem minden olyan rettegéssel, ami az ételeinkkel, az influenzajárvánnyal, a nukleáris veszéllyel kapcsolatos. A katasztrófavárás kulturális gyökereihez nyúlnak vissza, amelyek a szekularizációban keresendők, hiszen ahogy Chesterton mondta: „Aki nem hisz Istenben, az végül nem hisz semmiben”. Megmutatják, hogy gazdasági szempontból milyen gyümölcsöző vállalkozás a pánikkeltés: elég, ha megnézzük a gyógyszeriparnak a sertésinfluenza elleni oltásokból származó hihetetlenül magas bevételét, vagy a 2012-ről szóló könyvekből, filmekből származó jövedelmet.

Politikai szempontból is jól ki lehet használni ezt a témát: vannak, akik bolygónk azonnali védelme érdekében „felfüggesztenék” a demokráciát és nemzetközi szinten korlátoznák a szabadságot. A szerzőpáros leleplezi a pontosan kidolgozott politikai stratégiák főszereplőit és céljait.

Valóság és fikció

Cascioli felhívta a figyelmet arra, milyen erős nyomás alatt állnak a kormányok: pontosan megszabott intézkedéseket kell hozniuk a klímaválság megelőzése érdekében. Vannak olyan politikai csoportok, amelyek már évek óta nyíltan beszélnek arról, hogy a demokratikus berendezkedés nem oldja meg bolygónk vészhelyzetét.

Ráadásul ezeket a vészhelyzeteket íróasztalnál dolgozzák ki: nemrégiben kiderült például, hogy hamis adatokat közöltek a klímával kapcsolatosan. A nyugati kultúrát uraló média gyakran csak átveszi a riasztásokat, nem néz utána az adatok hitelességének, már csak azért sem, mert az ilyen hírek növelik olvasóik számát. A kataszrófavárás terjedésében nagy szerepet játszanak azok a filmek, könyvek, amelyekben valóság és fikció keveredik. Sokan ezekből szerzik információikat, sőt, ezeken nevelkednek. Olyan regények és filmek alapján alakítják ki világképüket, mint a 2012, az Új apokalipszis, A da Vinci-kód.

A valóság: Krisztus

A szerző hangsúlyozta: a kereszténység az „egyetlen olyan vallás a történelem során, amely lehetővé teszi, hogy pozitívan szemléljük a világot”. Történelmi tény, hogy a kereszténység – pontosabban a katolicizmus – az egyetlen vallás, amely pozitívan tekint a minket körülvevő világra, a valóság minden részére, mert a valóság – ahogy Pál mondja – Krisztus. Ebben a világban, vagyis a kisebb-nagyobb hétköznapi történésekben jelen van az igazság és a hitbeli meggyőződés. Krisztus az egész világot megváltotta, a mi bűnünket is, ezért élhetünk úgy, hogy nem kell kitörölni semmit a saját emberi tapasztalataink és a minket körülvevő világ dolgai közül.

A pozitív oldal

Minden egyes dolog – a bűn, a negatív körülmények, a fájdalom és a nehézség is – alkalom a megtérésre, a reményre. A történelem is azt bizonyítja, hogy ennek a szemléletnek pozitív hatása van a világra. Ennek köszönhető például, hogy a bencés szerzetesek a középkorban – anélkül, hogy tervszerűen tették volna – hatalmas területeket tettek termővé és élhetővé Európában. Ily módon a természeti katasztrófák – amelyek mindig jelen voltak az emberiség életében – nem bénították meg az életet, hanem arra ösztönöztek, hogy az emberek dolgozzanak azért, hogy az emberi létezés kevésbé legyen sebezhető. Ez éppen ellenkezője annak, mint amit a ma uralkodó kataszrófavárás eredményez.

Végül pedig gondoljunk arra, amit Jézus mond a Szentírásban, amikor a világ végének bekövetkeztéről beszél (Mt 24,3-44): „Azt a napot és órát azonban nem tudja senki, az ég angyalai sem, a Fiú sem, csak az Atya” (Mt 24,36). Ezek a szavak azóta is érvényesek. Ezért nem kell félnünk attól, ha valaki pontosan meghatározza a világvége időpontját. Jézus mégiscsak jobban tudja, mi az igazság.