„A hit cselekedetek nélkül halott”

92

Missziós vasárnap, október 18–19-én Aknaszlatinán, Nagybocskón és Gyertyánligeten né- hány testvérünk tanúságot tett az alkohol rabságából való szabadulásáról. Erről az eseményről ír Imláver Róbert, a Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat egyik tagja.

Minden új életben és minden új kezdetben vannak új lehetőségek, melyeket az ember nem tarthat meg magának. Minden hivatásnak a lényege, hogy igent mondunk az Úr hívó szavára, életünk áldozatával szolgáljuk Őt, és az Ő kegyelméből embertársaink üdvössé- gét.

Minden olyan élet, amelyben elő- ször nemet mondtunk Isten hívására, de a Vele való találkozás megdöbbenti és megváltoztatja az ember életét, azután már nem önmagáról szól. Valami történt az életünkben, ami a találkozásig nem volt jó – sőt! –, de ezután szeretnénk elmondani másoknak is, nem szeretnénk csak magunknak megtartani.

Mindannyian keresünk valamit az életünkben, végső soron a Szeretetet.

Van Kárpátalján egy kis közösség, melynek tagjai szintén keresték a Szeretetet, de nem egészen a helyes úton és nem a legértékesebb eszközökkel. Magunk kö- zött csak így hívjuk a közösséget: KASZ. 2010. januárjában indult. Nekünk sokat jelent. Hogy miért? Minden évben négyszer (általában Nagyszőlősön) találkozunk egy háromnapos lelkigyakorlat keretében. A KASZ-tagok közül néhányan ezeken a lelkigyakorlatokon kaptak egy nagy ajándékot az Úrtól: a szabadulás ajándékát. Vannak, akik nem feltétlenül ott gyógyultak meg, de a közösségben megerősödtek. Vannak hozzátartozók, akik segítik, támogatják azokat, akik meggyógyultak, vagy esetleg segíteni szeretnének közeli szeretteiknek. Hogy mi is ez a KASZ? Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat. Katolikus, mert a katolikus egyházon belül működik (de nem csak katolikusoknak!). Alkoholistamentő, mert azoknak szól, akiknek alkoholproblémáik vannak, mellyel elveszítik istenképűségüket, s menteni, segíteni kell őket. Szolgálat, mert mi is átéltük az alkohol problémájának, betegségének talán legutálatosabb bugyrait, és most már tisztán szeretnénk segíteni felebará- tainknak, akik még úgy élnek, mint mi valamikor, de ezzel az Urat szolgáljuk elsősorban. A Szeretet indítására keressük, hívjuk felebarátainkat.

A hit cselekedet nélkül nem ér semmit. Voltaképpen az evangéliumnak ezek a szavai azok, amelyek elindítottak bennem valamit, hogy cselekedjek. 2010. novemberében kerültem a KASZba, mert alapos gondjaim voltak az italozással. Ebben a kis közösségben kerültem vissza a helyes vágányra. Eszembe jutottak a régi imák, újra részt veszek minden szentmisén, melyeket ré- gen teljesen elhanyagoltam. Gyógyulá- som útján ez a betegség – mondhatom annak, mert ez egy olyan betegség, ami gyógyítható – elkísér földi életem végéig, vagyis a halálig (száraz alkoholista). Ott értettem meg még jobban azt, hogy nem azért születtem, hogy igyak.

Úgy döntöttem, megkérem a helyi plé- bánost, Béres István atyát, hogy szervezzünk meg egy tanúságtételt Istenről, Jézusról, hogyan, milyen kegyelem által szabadultunk meg az alkohol rabságá- ból. Ezért a közösségünkből meghívtunk olyan sorstársakat, akik a szentmise keretében szívesen beszélnek magukról, az alkohol rabságából való szabadulásukról. Nem tudott mindenki eljönni, de ott volt Ungvárról Petruska Miklós, Csapról Lukács Sándor, Munkácsról Híres József és Molnár Ottó, Nagyszőlősről Kingyuk Mónika, valamint mi a feleségemmel, Dianával Aknaszlatináról. Október 18-19-én részt vettünk az aknaszlatinai, nagybocskói és gyertyánligeti egyházközségek szentmiséin, melyeken 2-2 társunk szó- lalt fel közülünk. Egyébként dátum szerint épp missziós vasárnap volt, így mi is részt vehettünk abban a szolgálatban, melyet Krisztus apostolaira bízott, rajtuk keresztül pedig minden keresztényre (vö. Mt 28,19-20).

Jómagam a gyertyánligeti templomban beszéltem gyógyulásomról. Fontos számomra ez a hely, mert itt vettem fel a bérmálás szentségét, mely szintén meghatározó pont az életemben. Amikor megbeszéltük, hogy belevágunk, nagy sebbel-lobbal álltam neki a készületnek, olvasgattam, imádkoztam, kértem Istent, hogy adjon erőt a tanúságtétel sikeré- hez. Isten mellettem volt, de a felkészü- lés nem ért sokat, mert amikor kiálltam a hívek elé, könnyes lett a szemem, és mindent elfelejtettem, amit mondani akartam. A szavakat a Szentlélek pó- tolta. Láttam, hogy néhány idős néni szemében könnyek jelentek meg. Ezt én úgy értettem, hogy a tanúságtétel célba ért. Számomra és sorstársaim számára nagyon felemelő érzés volt az apostolokhoz hasonlóan továbbadni a Krisztussal való találkozást. Nagy öröm van bennem, bennünk, mert 2010 óta ez volt az első alkalom Kárpátalján, hogy megköszönjük Istennek szabadulásunkat, és dicsérjük Őt, tanúságtételünkkel hálát adjunk neki a hívek közössége előtt, ami szerintem már cselekedet. Mi mindannyian megtapasztaltuk életünkben az elszakadást nemcsak Istentől, de az emberektől is, külö- nösen azoktól, akiknek azt mondtuk, hogy szeretjük őket. Nem lehet ezt elfelejteni, ezért mi mindannyian ahhoz a szamariai emberhez akarunk hasonlítani, aki egy volt a tíz meggyógyult leprás kö- zül, és visszament Jézushoz, hogy megköszönje a gyógyulást (vö. Lk 17,11-19).

Köszönjük az Úrnak a lehetőséget, hogy részt vehettünk – ilyen formában is – Krisztus örömhírének továbbadásá- ban. Köszönjük azoknak a tagoknak, akik eljöttek tanúságot tenni jelenlétükkel, szavaikkal. Higgyünk, imádkozzunk, adjunk hálát és cselekedjünk tovább. Ha ezt tesszük, akkor szinte kérnünk sem kell, minden megadatik. Isten mindig velünk van.

Imláver Róbert