A KERESZTSÉG SZENTSÉGE AZ ÓKERESZTÉNY EGYHÁZ ÉLETÉBEN

59

(3. rész)

2. A keresztelés menete

A keresztség szentségében minden olyan ember részesülhet, aki nincs megkeresztelve.
Az egyház minden tagjának a keresztény élete a keresztséggel kezdődött. Az egyházakban maguk az apostolok szabályozták a keresztelés megszokott rendjét. Az apostolokra vezették vissza a gyermek-keresztséget, a keresztség utáni kézfeltételt, a háromszori alámerüléssel való keresztelést, valamint azt a szokást is, hogy a megkeresztelteknek mézet és tejet kell adni.
Kezdetben a keresztelkedés feltétele a krisztusi hit elfogadása, s a Krisztus felé fordulás volt. Később a nevelés és a felkészítés egyre inkább szükségessé vált, így a keresztelés a próbaidő után történt meg. A felkészülési időt katekumenátusnak nevezzük, a keresztség felvételére jelentkezők pedig a katekumenek voltak.
A katekumenátusba való jelentkezéskor keresztény tanúknak is jelen kellett lenniük. A tanúk bemutatták a jelentkezőt a püspöknek és garantálták őszinteségét. Ezután alaposan megvizsgálták a hitújoncot, akinek számot kellett adnia az életéről. A „bírák” addig nem döntöttek a jelentkező sorsa felől, amíg meg nem győződtek megtérési szándékáról. Ha alkalmasnak találták a keresztségre, a püspök kézfeltétellel hitjelöltté avatta. A jelentkezésnél jelenlevő tanúk (keresztszülők) a felkészülési idő alatt figyelemmel kísérték és nevelték a rájuk bízott jelöltet, a pártfogoltjukat. A keresztszülőknek azonban más feladatuk is volt. Összekötötték az egyházi közösséget a családdal, megóvták a családot a betegségtől, támogatták a szülőket, szükség esetén helyettesítették is őket a gyerek testi, lelki gondozásában. Ezért a keresztszülőknek emberileg érett, vallásilag nagykorúnak kellett lenniük. így a keresztelés által a keresztszülők és a keresztelő között „lelki rokonság” létesült. Eközben a katekumenek rendszeresen részt vettek az istentiszteleteken és más szertartásokon. Kezdetben a tanúk feladata volt a hitoktatás, később hivatásos hitoktatókat jelöltek ki erre a célra.
A közvetlen előkészületek a nagyböjtben kezdődtek. A jelöltek minden idejüket imádkozással töltötték. Eközben megtanulták a hit nagy igazságait és az Úr imáját. Ez utóbbi azért volt fontos számukra, mert ezáltal váltak eggyé az egyház tagjaival. A keresztény bevezetéssel együtt járt az, hogy a jelölt teljesen elszakadt a bálványok iránti tisztelettől, s ennek érdekében az exorcisták (rossz szellemek elűzői, más néven ördögűzők) minden nap kézrátétellel imádkoztak értük, vagy a jelölt homlokát megjelölték kereszttel.
Az egyház akkor fogadta be az új tagot, amikor az lélekben felkészült a keresztelésre, ami valószínűleg vasárnapi napon történt. A II. századtól a keresztség felvétele meghatározott napon, húsvét vigíliáján, vagy pünkösdkor volt. A szertartás a hajnali órákban („kakasszóra”) kezdődött. A püspök megáldotta a kereszteléshez szükséges kellékeket, majd a Gonosznak való ellentmondás után a jelöltek számot adtak felkészültségükről, letették a hitvallást. Ezután a közösség megvizsgálta minden jelöltnek a viselkedését: vajon segítette-e a szegényeket és látogatta-e a betegeket. Egyes katekumenektől a püspök meg is kívánta, hogy, hogy változtassanak pályát vagy életmódot, mivel azok nem fértek össze a keresztény vallással (pl. ha bálványszobrot készítő ötvös volt a jelölt foglalkozása).
A keresztelést eredetileg a szabad ég alatt, egy folyó vagy tenger partján végezték, s csak később tették át a magánházakba – ahol egy medencében hajtották végre -, majd onnan a templomokba. A teljesen mezítelen katekumenek derékig álltak a vízben. A nőknek hosszú hajuk volt (kivéve a rabszolgákat), és ekkor semmilyen ékszert nem viseltek. A keresztség kiszolgáltatói a püspökök, a papok és a diakónusok voltak. A jelölteket a háromszoros hitmegvallás után háromszor leöntötték vízzel vagy háromszor alámerültek a vízben.
A keresztelés közben használt szavak valószínűleg a maihoz hasonlóak voltak: „N. én téged megkeresztellek az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Amikor a megkereszteltek kiléptek a vízből, égő gyertyát kaptak a kezükbe, amely a krisztusi hit jelképe még ma is; majd fehér ruhát adtak rájuk, amit egy héten át, a következő vasárnapig viseltek. Olajjal való megkenés a keresztelés előtt és után is volt.
A keresztségi beavatás az eucharisztiában és az eucharisztia által fejeződött be. A megkereszteltet a közösség tagjaihoz vezették, és békecsók jelezte a fiatal hívő befogadását.
A szertartás végén a pap meggyújtotta a megkeresztelt gyertyáját a húsvéti gyertyáról, majd miközben átadta azt a keresztszülőknek, ezt mondta: ,Vegyétek Krisztus világosságát!” Ennek értelmét így magyarázza: „Rátok van bízva a világosság: a hit és a kegyelem fénye, óvjátok gondosan, hogy gyermeketek a világosság fiaként járja az élet útját.”
Mivel az V. századig általában csak felnőtteket kereszteltek, az új tagok a keresztelés után közvetlenül bérmálásban is részesültek, (folytatjuk)

Munkácsy Gyöngyi