Ahol a plébános bútort gyárt

62

– és közben éli az Igét
 
Pogány István atya, munkácsi plébános nemrégiben tért vissza öthónapos olaszországi tanulmányairól. Loppianóban, a Chiara Lubich által alapított Fokolare mozgalom városában töltötte ezeket a hónapokat. Az ottani papi közösségben megélt tapasztalatairól kérdeztük.

 

 

– Hol ismerted meg a Fokoláre mozgalmat, és miért fontos neked?

– Már a szemináriumban találkoztam ezzel a lelkiségi iránnyal, az vonz benne, hogy az Evangélium megélésére indít. Azt hangsúlyozza, hogy a Biblia nem egy tőlünk távol lévő, régen leírt szöveg, hanem olyan szó, amit ma is meg kell élnünk – természetesen alkalmazva a mai kor emberére.

– Régóta tervezed, hogy elmész a lopianói papi iskolába?

– Több éve járok a mozgalom papi közösségébe Magyarországra, és sokáig vártam, hogy egy ideig ott élhessek az olaszországi központban és tanulhassak. Két évig kértem a püspök atyát, hogy engedjen el – most tudta megoldani a helyettesítésemet. Általában egy évre szoktak menni a papok, engem öt hónapra tudott elengedni.

– Hogyan működik ez a fokolárés városka és ezen belül a papi iskola?

– Mindenféle életállapotú emberek élnek itt, különböző iskolák és üzemek működnek. A papi iskolában huszonöten voltunk papok és kispapok, tizenöt különböző országból. Az iskola önfenntartó – ezért a nap 4 óra munkából és 4 óra tanulásból állt –, persze a többi időnk is jól be volt osztva. A munka lehet a kertben vagy a ház körül, de van egy bútorgyáruk is. Én egy darabig a házimunkában tevékenykedtem, aztán a gyárban dolgoztam, alkatrészeket talicskáztam meg gyerekágyakat szereltem össze.

– Hogy élted meg a fizikai munkát?

– A gyerekkoromat idézte fel – én falun nőttem fel –, örültem neki. Könnyebb volt, mint az itteni munkám, mert nem volt felelősség, azt csináltam, amit mondtak. Itthon a döntések meghozatala, a felelősség hordozása megterhelőbb, mint akármilyen fizikai munka.

– Mi az, amit haza tudtál hozni, hogy átültesd a munkácsi plébániaközösség életébe is?

– Meghívni az embereket, hogy ők is akarják megélni az Evangéliumot a hétköznapokban. Azokat, akik hajlandók ezt megpróbálni, meg kell hívni kiscsoportokba. Ezt az Úr Jézus is így csinálta – nagyon fontos nála az apostolok kiválasztása, a velük való foglalkozás, és aztán őket küldi az emberekhez, nem tud mindenhová maga elmenni. Az ötezer embernek sem lehetett egyszerre beszélni, ezért telepítette le őket ötvenes csoportokban és akkor a tanítványait küldte hozzájuk, akik foglalkoztak az emberekkel. A híveknek is fontos, hogy legyenek olyan csoportok, ahol beszélhetnek a hitükről. A prédikáció egyoldalú kommunikáció – egy kisközösségben viszont bárki megszólalhat.

– A saját életedben mit tudsz megvalósítani az ott hallottakból?

– Arra kell törekednem, hogy Jézushoz legyek hasonlóvá. Hogy ugyanúgy, mint ő, mindennap felvegyem a keresztemet. Ha valami nehéz, akkor is tegyem, amit mások kérnek tőlem. Erre és az Evangélium megélésére szeretném biztatni az embereket a prédikációkban is.

A másik, hogy az öt hónap alatt nagyon sokszor hallottam azt, hogy fontos segítséget kérni a hívektől, akik sokszor talán hitelesebben tudnak hozzászólni egy-egy témához, mint a pap. Például építkezések alkalmával jó meghallgatni a szakember véleményét, vagy mondjuk a jegyesoktatást a családok hozzáértőbben végezhetik, mint mi.

– És a mozgalom? Tervezed Fokoláré-csoport indítását?

– Nem kell elindítani, hiszen már 1987 óta jelen van Munkácson, bár főleg a szláv része működik, mivel mi a szlovák zónához tartozunk. Egyébként pedig – bár nekem személy szerint a mozgalom a legfontosabb része az életemnek – nem az számít, hogy a Fokolárban van-e valaki, hanem az, hogy éli-e az Evangéliumot. De nagyon sokszor látom, hogy én egyedül ehhez kevés vagyok, más segítségét kell kérnem. Ehhez fontos a közösség. Különben az Egyházban sok mozgalom van, legutóbb a Neokatekumenátus indított el egy kisközösséget Munkácson. A lényeg a hétköznapokban megélt kereszténység.

– Mi lesz a papi közösségeddel? – A magyarországi összejövetelekre továbbra is járni fogok – persze, ha itt is lenne ilyen, nem kéne ennyit utazni érte. Ez egyfajta alapot jelent számomra. Fontos a hívekkel is közösségben lenni, de a hívekkel való közösség forrása a papi közösség.

 

PPM