Amoris laetitia – mit gondoljunk róla?

58
2016-05-02-niles-d

Bizonyára sokan hallottunk már a sajtóban elterjedt véleményekről az Amoris laetitia apostoli buzdítással kapcsolatban. Az a téves értelmezés terjedt el, mintha ennek az írásnak az egyik lábjegyzete megengedné azt, hogy az elvált és újraházasodott katolikus hívők szentáldozáshoz járuljanak. De – mint ahogy az egyik bíboros megfogalmazta –, az Egyház tanítását nem lehet lábjegyzetekkel megváltoztatni. Az Egyház tanítása pedig régen is és most is változatlanul ugyanaz:

„Az Úrhoz hűségesen az Egyház nem ismerheti el házasságnak a polgárilag újraházasodott elváltak egységét. «Aki elküldi feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét és máshoz megy, házasságot tör» (Mk 10,11-12). Az Egyház különleges figyelemmel van az elváltak iránt, és hívja őket a hívő imádságos életre, a szeretet tetteinek gyakorlására és a gyermekek keresztény nevelésére. Az újraházasodott elváltak azonban nem kaphatnak szentségi föloldozást, sem szentáldozáshoz nem járulhatnak, sem bizonyos egyházi megbízatást nem kaphatnak, amíg ez az állapot tart, mely objektíven ellenkezik Isten törvényével.” (A Katolikus Egyház Kazekizmusának Kompendiuma 349)

Vigyázzunk a hitünkre és őrizzük meg a tisztaságát!

P. K.