Az irgalmasság lelkületével szolgálni

77

Beszélgetés Geczinger Erikával, a Munkácsi Karitász vezetőjével

Munkácson születtem 1942-ben – kezdi a beszélgetést Erika néni. – Édesanyám varrónő, édesapám autószerelő volt. Egy húgom volt. Érettségi után varrodában dolgoztam, majd a vasúthoz mentem kocsifelírónak. Később a Lembergi Vasúti Technikumban tanultam levelező tagozaton, és miután elvégeztem, forgalmistaként dolgoztam a vasútnál, több mint harminchét évig. Férjhez mentem és három fiam született. Jelenleg már hét unokám is van.

– Hogy került kapcsolatba a Karitásszal?

– Mindig úgy terveztem, hogy ha nyugdíjba vonulok, sokat pihenek majd, barátnőimmel eljárok kávézni, nem fogok semmit csinálni. Nem így lett. Miután nyugdíjas lettem, egyik barátnőm, Margitka többször magával hívott beteglátogató körútjaira. Beteg és rászoruló embereket látogattunk meg otthonukban és kórházakban is, meleg ételt, gyümölcsöt vittünk nekik és beszélgettünk velük. Ez rendszeressé vált, és – mint később kiderült – ez a kamilliánusok családjának szolgálata. A betegeket segítő, világi hívőkből álló csoportok létrejöttét Kárpátalja-szerte Anton Gots atya, a nyíregyházi kamilliánusok rendházának akkori házfőnöke segítette.

Később Pogány István atya keresett meg, hogy a jelenleg is az Ivano Franko utcában működő ingyenkonyha vezetését segítsem. Abban az időben Szvirida János szervezte az akkor még melegedőként szolgáló intézmény működését. Az első időkben csak teát főztünk és zsíros kenyeret adtunk az idejáró rászoruló embereknek. Majd egyre gyakrabban levest is főztünk, később pedig pályázati támogatásokból már kétfogásos ebédet tudtunk készíteni az embereknek. Természetesen továbbra is működött a betegek látogatása és az ebédkihordás a rászoruló beteg emberek számára.
2003-ban szintén István atya kérdezett meg, hogy elvállalnám- e a Munkácsi Karitász vezetését is az ingyenkonyha mellett. Először nem akartam, arra hivatkozva, hogy én soha nem voltam vezető beosztásban, de miután megtudtam, hogy nem igazán van jelentkező erre a szolgálatra, elvállaltam.

– Milyen feladatok vártak Erika nénire a Karitásznál?

– A Vatutyina utcai épület segélyszállítmányok fogadására volt berendezkedve. Itt tároltuk a ruha- és élelmiszeradományokat, szortíroztuk, majd eljuttattuk a rászorulóknak.

Munkács tíz körzetre volt felosztva, minden körzetnek volt felelőse, aki felmérte a területet, felkereste a rászoruló családokat és rendszeresen adományt hordott ki. Húsvétra és karácsonyra élelmiszercsomagokat készítettünk a rászorulóknak. A Pósaháza melletti menekülttáborba is vittünk élelmiszert és ruhaneműt. Jelenleg sajnos nem fogadunk segélyszállítmányokat, mivel az országba nem engedik be a segélycsomagokat szállító járműveket.

–Hogyan működik jelenleg az ingyenkonyha?

– 2005-ben jelentősen felújítottuk az épületet, amit egy németországi magánszemély szponzorált. Továbbra is főleg pályázati támogatásokból tartjuk fenn az intézményt. Naponta 70 ebéd készül, amelyet részben itt fogyasztanak el a rászorulók, részben a betegeknek, időseknek az otthonukba, illetve a kórházakba juttatjuk el. A szerednyei katolikus pékségből kapjuk a kenyeret. Egy munkácsi vállalkozó időnként kolbászt és más húsfélét szokott adományozni, valamint az izsnyétei iskola évi egy alkalommal szervez gyűjtést az iskolás gyerekek körében, aztán az így összegyűlt gyümölcsöt, zöldséget hozzánk szállítják. Nagyon hálásak vagyunk mindenkinek az adományokért. Fizetett alkalmazottunk nincs. 23 önkéntes szakácsnő dolgozik itt. Hármasával, négyesével vannak beosztva heti egy alkalommal. Én péntekenként segédkezem az ebéd elkészítésében, kiosztásában. Heti egyszer egy orvosnő rendel nálunk, akihez különböző egészségügyi problémákkal fordulhatnak az idelátogató rászorulók.

Egy varrónő az itt ebédelőknek végez szolgálatot. Zuhanyzófülke is van az épületben, így az itt ebédelőknek lehetőségük van tisztálkodásra is. Mosógépünk is van, így azt is használhatják.

– Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

– Nagyon megváltozott az emberek hozzáállása. Régebben másként volt. Nagyon nehéz önkénteseket találni karitatív munkára. Jelenleg például az ingyenkonyhán önkéntesen dolgozó asszonyok többsége már idős. Többségük a kamilliánus családhoz tartozik, jól ismerik és meg is élik Szent Kamillnak a betegek, szenvedők, sérültek és haldoklók iránti irgalmas lelkületét. Szeretnénk a jövőben elkötelezett, lehetőleg fiatal korú embereket találni, akik szolgálatnak tekintik a Karitászban végzendő munkát.

Az interjút készítette: Bunda Szabolcs