A farkas és a rózsa – mese

2660

Hogy került oda, senki sem tudta, de egyszer csak ott volt a tisztáson. Egy gyönyörű virág. Egy fehér rózsa. A farkas vette észre először. „Milyen szép!” – gondolta – „Milyen kecses!” Aztán lassan a többi állat is felfedezte.
– Milyen egyszerű! – mondta a páva. – Semmi szín, semmi különlegesség!
– Közönséges! – rikácsolta az öreg, csúf és kopasz keselyű. – Hát hogy néz ez ki?
„Mind ilyenek vagytok” – gondolta a farkas a fák közül. – „Nem veszitek észre magatok körül a szépet és a jót.”
A társasághoz hamarosan csatlakozott a vaddisznó, a róka és a medve is.
– Ez meg micsoda? – fanyalgott a róka. – Semmi keresnivalója nincs itt.
– Csúnya! – röfögte a vaddisznó. – És ráadásul útban van.
A rózsa bánatosan lehajtotta fejét. Szirmai közül, mintha csak egy könnycsepp lenne, egy harmatcsepp hullott a földre. „Hát nem látjátok, hogy fáj neki?” – gondolta a farkas. – „Miért kell bántani?”
– Nem szeretem a virágot! – dörmögte a medve. – Tépjük ki! – Azzal lehajolt, hogy leszakítsa a rózsát, de egy tövis megszúrta az ujját.
– Nézzétek! – bömbölte, és magasba tartotta a mancsát. – Megszúrt!
– Szóval még veszélyes is! – jegyezte meg a róka. – Ki kell irtani!
A vaddisznó felhorkant, rávetette magát a virágra, és kíméletlenül a földbe taposta. A többiek megtapsolták.
A farkas üvölteni tudott volna tehetetlen dühében. „Elpusztították, csak azért, mert más volt, mint ők!” Megvárta, amíg az utolsó állat is távozik a tisztásról, aztán előjött a fák közül. Odament az összetört, meggyalázott virághoz, és gyengéden felemelte a földről. Óvatosan a szájába vette, és elügetett vele.

Otthon, az odúja előtt egy kis gödröt kapart a rózsának, és belefektette.
– Isten veled, kis virág! Nem érdemelték meg, hogy nekik nyíljál…
Miközben betemette a sírt, úgy érezte, lelkének egy darabja is ottmaradt a földben, a rózsa mellett.
Másnap reggel, amikor kilépett szerény hajlékából, nem akart hinni a szemének. A fehér rózsa ott pompázott az odúja előtt, szirmain apró gyémántokként csillogtak a harmatcseppek. A farkas csak állt némán, a virágot nézve. Hirtelen furcsa melegséget érzett a szemében: életében először sírni kezdett.

forrás: internet

Előző cikkMeg kell fognunk a kezét
Következő cikkDrága testvéreim az Úrban!