Gyerekek farsangja Nevetlenben

699

Kéményseprő, rendőr, kalauz, cowboy, varázsló, hercegnők és más mesebeli lények árasztották el egy februári napon a nevetlenfalui római katolikus plébániát. Nem kell megijedni, nem holmi mesefilm hősei keltek életre, mindössze farsangi mulatságot tartottunk, amire a gyerekek nagyon lelkesen készülődtek. Legelőször a jelmezes felvonulás során mutatkozott be a zsűrinek az a csaknem ötven gyermek, akik a római katolikus egyház ministránsai és a kiskórus tagjai. Megérte minél ötletesebb jelmezbe bújni, hiszen a zsűri a három legjobb, legötletesebb és „legmesebelibb” jelmezt díjazta, melyeknek viselői Szentírást kaptak ajándékul.


A farsang azonban nemcsak a jelmezekről szól, hanem a vidámságról és nevetésről is. Volt itt vetélkedő, társasjátékok, mozgós játékok és még sok egyéb érdekesség. Természetesen a tombolalicitálás sem hiányozhatott.

A gyerekek adventtől vízkeresztig gyűjtögették – a szentmisén való részvételükkel – a pontokat, amiket petákokra válthattak be a farsangon. A kisfiúk értékes futball-labdákat, biciklilámpákat, pólókat vásárolhattak, a kislányok pedig nyakláncot, parfümöt, bögréket és egyéb érdekes dolgokat. Miután befejeződött a licitálás az ajándékokra, kezdődhetett az evés-ivás, ami után eredményhirdetés következett.

Utána még napokig beszédtéma volt az iskolában, hogy ki minek öltözött fel, és hogy milyen jó volt a farsangi buli. Jó volt látni a csillogó szemeket, amikor a gyerekek az élményekről beszélgettek. Ilyenkor nyugodtan alszom, mert látom, hogy megint sikerült örömet szerezni gyermekeinknek.

Köszönet illeti a szervezőket, és mindenkit, aki segített, hogy a nevetlenfalui római katolikus plébánián idén is felejthetetlen farsangot rendezhessünk.

 

 

Gyerekek a nagyböjtről

A „Mi a nagyböjt?” kérdésre a gyerekek a következő válaszokat adták:

Klárika, 6 éves: le kell mondani valamiről, mert Isten is 40 napig böjtölt a sivatagban.

Julika, 8 éves: amikor leszoksz arról az ételről, amelyet szeretsz, hogy lefogyj.

Péterke, 9 éves: nem eszünk húsos ételt, és valamiről lemondunk.

Sanyika, 5 éves: a böjt az egy falu Ukrajnában, ahol sok ház van, és szálloda is van.

Elza, 7 éves: nagyböjtben diétázni kell, mert amikor Jézus elment a pusztába, ő is diétázott.

Noémi, 5 éves: semmilyen ünnepet nem csinálunk nagyböjtben, mert Jézus meghalt.

Vivien, 10 éves: Húsvét előtt nem eszünk húst péntekenként.

Gábor, 14 éves: nem szabad húst enni, Isten meghalt értünk, minekünk is meg kell tenni érte ennyit.

Máté, 9 éves: felkészülünk a Húsvétra, ezért böjtölünk.

Eszter, 6 éves: a nagyböjt az a Húsvét. Áron, 6 éves: nem szabad nehéz

munkát végezni, és nem szabad mindent egymás után csinálni.

Zsófia, 6 éves: Húsvét előtt böjtölni kell, hogy a Húsvét meg legyen szentelve.

Jánoska, 5 éves: amikor böjtölünk, nem ehetünk bármit, szót kell fogadni anyának és apának, és nem hallgathatunk hangos zenét.

 

A gyerekeket megkérdezte: Bunda Szabolcs 

 

Előző cikkBöjte Csabánál jártunk
Következő cikk„Mi a mélység és mi a magasság”