Békesség nektek! Én vagyok, ne féljetek!

79

A feltámadt Úr Jézus Krisztussal való találkozás gyökeresen megváltoztatja a tanítványok életét, isteni szeretetével, békéjével és örömével tölti el a lelküket. A nagypénteki esemény lesújtotta a tanítványokat; megingatta a hitüket, és alaposan lerombolta azokat az ambíciókat és illúziókat, melyeket a szívük rejtekében dédelgettek. A földi mennyországról szőtt álmuk szertefoszlott, és emberi értelmük is csődöt mondott. Tanácstalanok, zavarukban azt sem tudják, hogy mit is kezdjenek azokkal a tényekkel, melyekkel vasárnapra virradóra kell szembesülniük. A tanítványok szíve még mindig tele van félelemmel és szorongással. Zárt ajtók mögött tartózkodnak, és Jézus megjelenése is zavarba ejti őket. Gyanakvó tekintenek fogadják a köztük megjelent, feltámadt Krisztust.

Amikor az Úr Jézus megjelenik köztük, nem tesz nekik szemrehányást, hanem szelíd, ugyanakkor határozott, békét hozó köszöntésével leveszi róluk a gyászleplet, és eltölti őket békéjével és örömével. Az apostolok többször találkoznak a feltámadt Úr Jézussal, és együtt is étkeznek Vele. Jézus meggyógyítja a lelküket, hittel és bizalommal ajándékozza meg őket. A meggyógyított lelkű apostolok Uruknak és Istenüknek vallják Jézust. Az apostolok már nem tudják magukban tartani az örömhírt, hanem bátran hirdetik minden teremtménynek. János apostol első levelében így tesz tanúságot Jézusról: „Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit saját szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és kezünk tapintott: az élet Igéjét hirdetjük nektek.”(1Jn 1). A feltámadás nem emberi alkotás vagy emberi ábrándozás, hanem egyedül és kizárólag Isten műve. Szent Péter apostol pünkösdi beszédében olvashatjuk: „Isten azonban föloldozta a halál bilincseit és föltámasztotta őt” – őt: vagyis a Názáreti Jézust (ApCsel 2,24). Tovább ezt olvassuk az Apostolok Cselekedeteiben: „Mi is az atyáknak tett ígéretet hirdetjük nektek, mert azt Isten nekünk, az ő fiainak teljesítette, amikor föltámasztotta Jézust” (ApCsel 13,32-33).

Jézus feltámadása nem ebbe a földi életbe való visszatérést jelent, hanem az új és örök életet. Jézus feltámadása az új ég és az új föld, a mennyei Jeruzsálem felé, a menyek országa felé vezető út. Krisztus feltámadása által Isten a saját életében részesít minket. Ezt értették meg és ezt tapasztalták meg az apostolok. A feltámadásba és az örök életbe vetett hit és remény alapján kezdték értékelni az életüket, és ez a hit volt gondolkodásuk és cselekedeteik mozgatója.

Mi változott meg az apostolok és a többi tanítvány életében? Hitetlenekből hívőkké lettek. Saját ambíciók és illúziók helyett Jézus Krisztus lett a mindenük. Tanácstalanságukat felváltotta a Krisztus ügyéért való buzgó tenniakarás. Gyávaságukat felváltotta a bátorság, gyászukat pedig az öröm. Teljesen más értelmet kapott az életük.

Mi a mozgatója a mi életünknek? Ki az, akire föltekintünk? Nagyon szomorú, ha a világ értékrendje szerint rendezzük és értékeljük az életünket. Ha csak földi mennyországot és boldogságot ígérő és teljesíteni látszó személyeket követünk, akkor csalódás fog érni bennünket. Hogy miért? Mert a földi mennyországot alkotók terveiben csak kevesen kapnak helyet. Gondoljunk a diktátorokra, akik csak földi mennyországot akartak alkotni. Hány millió embernek az életét oltotta ki és oltja ki most is – háborúk, koncentrációs lágerek, abortusz, eutanázia és ehhez hasonlók – a földi mennyország megvalósításának a terve. Az ilyen gondolkodás mindig is Krisztust és az ő tanítását hirdető egyházát akarta – és akarja most is – megsemmisíteni vagy nevetségessé tenni. A feltámadt Úr Jézus viszont mindenkit meghív az Ő országába.

Azt a kérdést is tisztáznunk kell magunkban, hogy miért is hiszünk Istenben és miért reménykedünk Krisztusban? Csak azért, hogy a földi életben tudjunk boldogulni? Ha így gondolkodunk, akkor hajótörést fog szenvedni a hitünk és öszeomlik az életünk. Szent Pál apostol figyelmeztet bennünket a korintusiakhoz írt első levelében: „Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, szánalomra méltóbbak vagyunk minden embernél” (1Kor 15,19).

„Békesség nektek! Én vagyok, ne féljetek!” (Lk 24,36). Ma is nagyon bátorítóak és buzdítóak ezek a jézusi szavak. Merjünk hinni és bízni Krisztusban. Bátran és odaadással kövessük az Ő tanítását, hogy átalakulhasson az életünk. Tápláljuk az életünket végtelen értékű ajándékaival, a szenségekkel. Engedelmeskedjünk az Ő Egyházának, melyet földi helytartója, Szent Péter utódja, a római pápa vezet. Éljük át húsvét szent titkát. Éljünk Krisztusban és Krisztusnak, hogy részünk legyen az Isten országában.

Snep Román ráti plébános