Boldog Batthyány-Strattmann László herceg

65

„…a beteg megtanít Istent egyre jobban szeretni, s Istent szeretem a betegben, s a beteg többet segít nekem, mint én neki!” – írja naplójában 1926-ban a kiváló magyar szemészorvos, Batthyány- Strattmann László, a honfoglalás koráig visszanyúló magyar főnemesi család sarja. Egy lángoló hitű főúr, aki a szegények orvosa lesz, s ez valóban életében-halálában végtelenül boldoggá teszi. A 2003-ban II. János Pál pápa által boldoggá avatott „ferences herceg” életútja azonban mégsem mentes sem a sorscsapásoktól, sem a vargabetűktől, kora ifjúságát nem a szentek életvitele jellemzi.

1870. október 28-án látta meg a napvilágot Dunakilitin. Szülei tizennégy gyermeknek adtak életet, ám apja elhagyta a családot, evangélikus lett, hogy új házasságot köthessen. A már súlyosan beteg édesanya Lászlót bátyjával együtt a kalksburgi jezsuita kollégiumba íratta, ahol László csak elsőáldozása után lett szorgalmasabb. A Szűzanya tiszteletét édesanyja korai halála mélyítette el benne. Mindössze 12 éves ekkor. Később a kalocsai jezsuiták intézetében megmutatkozik szerteágazó tehetsége a zene, a nyelvek, a csillagászat, a vegyészet, gyógyszerészet, a pszichológia és filozófia terén egyaránt. Ám kolerikus jelleme és csínytevése miatt innen kicsapják. Végül az ungvári gimnáziumban teszi le az érettségit, „jó” eredménnyel. Azonban továbbra is bizonytalan, céltalan. Sok fájdalmas felismerést sejtet érett korában naplójába írt gondolata: „… ha az anya hiányzik a gyermek mellől, az nagyon sajnálatos”. Mert az ifjú László csapong. Fél évre beiratkozik a gazdasági főiskolára, majd önkéntes katonai szolgálatra jelentkezik. Egy évvel később beiratkozik a bölcsészkarra, de három év után azt is otthagyja. Közben felelőtlen kalandokba is keveredik, s egy ilyen kapcsolatból származó leányáról majd élete végéig gondoskodik.

Végül 25 évesen végleges döntésre jut, s – társadalmi köreiben szokatlanul – polgári szakmát választ: megkezdi orvosi tanulmányait. Három év múlva feleségül veszi Coreth Mária Terézia grófnőt, akivel élete végéig boldog házasságban él, s akinek hatására hitének megfelelően kezd élni, s közben szentté válik. Elsőszülött fiukat, a kiváló tehetségű és majdan szentéletű Ödönt egymás után még 12 gyermek követi. A család mélységes hitben élt. László gyermeki egyszerűséggel szerette Máriát, családjával naponta szentmisét hallgatott, esténként rózsafüzért imádkozott és zsolozsmát mondott.

Barátai tanácsára a páratlan kézügyességű ifjú sebész szemsebészetre specializálta magát, ugyanakkor teljes elkötelezettséggel és tudatossággal a szegények orvosa akart lenni. Ősei gazdag örökségét ezért tette közkinccsé. Köpcsényi birtokán 30 ágyas modern kórházat rendezett be, ahol legfőbb segítőjeként és asszisztenseként felesége, „Misl” állt mellette. Orvosi szolgálata szeretetapostolkodás volt. Sohasem fogadott el honoráriumot, még a jómódú betegeitől sem, csak arra kérte őket, segítsék a szegényeket, a szegényeket pedig arra, hogy imádkozzanak érte. Műtét előtt és alatt mindig imádkozott, s gondoskodott betegei lelki gondozásáról is. Gyakran a felírt gyógyszereket, sőt szegény páciensei útiköltségét is ő fizette, a nincsteleneket ruhával is ellátta. Miközben pedig betegeinek, templomoknak, iskoláknak nagylelkűen adományozott vagyonából, gyermekeit szerény, munkával teljes életre nevelte.

Naplójában egyszer így elmélkedik orvosi hivatásáról: „Néhány napja a nyelvrák a borzasztó operációval, tegnap egy kisgyermek örvendetes születése, ma három hályogom volt a kórházban! Mindezekről az örömökről és kínokról a modern emberiség a klubfotelekben sherry mellett mit sem tud. És én mégsem cserélek senkivel, és ha ezerszer születnék, ezerszer mondanám Istennek az égben: „Uram, hadd legyek megint orvos, de Érted, a Te dicsőségedért dolgozzam!’”

Az első világháború idején Batthyány László kórházát 70 ágyas hadikórházzá alakítja át, és a körorvosi teendőket is elvállalja. 1916-ban feleségével, Ödön fiával és sógornőjével belép a ferences harmadrendbe.

A boldog család sem kerülte el a keresztútjárást. 21 éves Ödön fiuk számára a későn felismert vakbélgyulladás végzetessé vált. Az addigra szent életet élő fiatalember félelem nélkül, Isten iránti bizalommal fogadta a halált. Amikor fia szemét lezárta, Batthyány László így szólt családjához: most menjünk a kápolnába, és adjunk hálát azért, hogy Ödön 21 évig velünk volt.

Trianon után Köpcsény osztrák fennhatóság alá kerül. Batthyány László ekkor áron alul eladja birtokát, majd családostul átköltözik Körmendre, magyar területre, ahol mindjárt újabb kórházat rendez be. A lassan Európa-szerte ismert és tisztelt szemorvos több rangos kitüntetés birtokában ezt írja naplójába: „Igazából minden ember csak annyit ér, amennyit a Jóisten előtt jelent.” 60 évesen rákban betegedett meg. 14 hónapi súlyos szenvedés következett.

Amikor megműtötték, narkózis közben, öntudatlan állapotban zsoltárokat mondott. 1931. január 22-én halt meg, sokak imájától kísérve. Holttestét Körmendre szállították, ahol a kastély kápolnájában ravatalozták fel. Gyógyult betegei és szegényei három napon át végeláthatatlan sorokban vonultak el koporsója előtt, és hangosan zokogva megvallották: a herceg úr szent volt. Holttestét Németújváron (ma Güssing) a családi sírboltban helyezték nyugalomra. Piffl bíboros, a Bécsi Főegyházmegye érseke végezte a beszentelését.

A főpásztor betegágyából kelt fel, mert azt mondta: „ritkán adódik alkalom arra, hogy egy szentet temethessek.” Batthyány-Strattmann Lászlót 2003. március 23-án avatták boldoggá. Ünnepe január 22-én van. Végrendeletének záró mondata: „Ha boldogok akartok lenni, tegyetek másokat boldoggá”.

Összeállította: Riskó Mariann