Isten a helyes végén néz a távcsőbe

Karácsonyi gondolatok

Azt szeretem a karácsonyban, hogy a gyermek Jézusra nézve mindannyiunkban előjöhet valami gyermeki. Ha a világmindenség Ura megengedhette magának, hogy magatehetetlen kisbabaként jöjjön a világra, nekünk sem muszáj annyira a komoly felnőttet játszani.

Levehetjük fárasztó álarcainkat, amiknek mindig próbálunk megfelelni: hogy mi vagyunk az okosak, az erősek, az ügyesek, a szorgalmasak, a mindent tudók. Karácsonykor könnyebb komolyan venni Jézus figyelmeztetését: „Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába.”

Mert milyen a gyerek?

Nem okoskodik, nem akar mindent előre látni. Elég neki a jelen pillanat bizonyossága. Vakon megbízik a szüleiben, feltétel nélkül hisz nekik. Minden apróságnak tud örülni. Rácsodálkozik a világra. Gondtalan, legalábbis abban az értelemben, hogy nem sokat töri a fejét a nehézségek megoldásán, hanem azonnal a szüleinek adja át a problémát – majd ők megoldják! Ez egybecseng a bibliai mondattal: „Minden gondotokat Őreá vessétek, mert neki gondja van Tireátok!” Mi pedig mit csinálunk? Gondosan őrizgetjük a gondjainkat, dédelgetjük a fájdalmainkat, de ha esetleg egy „nagylelkűségi rohamunkban” át is adtuk őket az Úrnak, azért hajlamosak vagyunk szeletenként visszavenni…

A gyerekeink többek között azért jelentenek nagy értéket a számunkra, mert megtanulhatjuk tőlük a feltétel nélküli bizalmat. Emlékezzünk vissza az időre, amikor még kicsik voltak! Hogy ugrottak gondolkodás nélkül az ölünkbe a lépcső tetejéről! Meg sem fordult a fejükben, hogy mérlegeljék, vajon elkapjuk- e őket! Valami hasonló hitre lenne szükség ahhoz, hogy ne félelmek, szorongások között kelljen végigélni az életünket.

Érdekes, hogy bár Jézus végig az Isten szerető atyaságát, irgalmasságát hangsúlyozza, mégis hányan hisznek egy bosszúálló, büntető Istenben! A lelkigyakorlatokon, amiket abortuszon átment nők számára tartunk, mindig előjön, hogy akinek a lelkiismeretét valami megterheli, az minden fájdalmas eseményben Isten büntetését látja. Pedig az Atya nem azt várja, hogy mikor sújtson le ránk. El tudnánk vajon képzelni, hogy ha gyerekünk rosszat tesz, mi néhány hétig várunk, aztán, amikor a legkevésbé számít rá, lesben állunk az ajtónál, és jól elgáncsoljuk, aztán, ha hasra esett, nevetünk rajta? Jézus sohasem beszélt egy ilyen Istenről, sőt, azt állítja, hogy az Atya szeretete még annál is gyengédebb, ahogy a szülők szeretik gyermekeiket! (Lk 11,5-13)

Amikor állandóan Isten büntetésétől rettegünk, ez valójában annak a jele, hogy magunkkal nem rendeztünk még el valamit, valószínűleg magunknak nem tudtunk megbocsátani.

De hát akkor miért vannak mégis betegségek, széthúzás és más rossz dolgok a családban? Egyrészt azért, mert a bűnnek megvannak a maga természetes következményei. Ha egy súlyos dohányos tüdőrákot kap, az nem Isten büntetése, hanem a dohányzás „természetes” következménye. Másfelől pedig Isten megengedhet valami fájdalmasat azért, hogy visszazökkentsen minket a jó útra. Hányszor lehet hallani, hogy valaki akkor fordult oda Istenhez, akkor kezdte el keresni a segítségét, amikor bajba került! Márpedig a rövid ideig tartó földi szenvedés sokkal kisebb baj, mint a végtelen ideig tartó túlvilági – Isten a helyes végén néz a távcsőbe, és tudja, mi az igazán fontos!

Arra is gondoljunk, hogy ha az Úr Istennek a bosszú, vagy legalábbis a hideg igazságosság lett volna csupán fontos, nem küldte volna el a Fiát, hogy együtt éljen, együtt szenvedjen az emberekkel, és végül még meg is haljon értük. „Nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem, hogy megmentsem azt.” (Jn 12,47)

Felszabadító, az egész életünket megváltoztató tapasztalat, amikor végre rájövünk, hogy Isten mennyire kedves, figyelmes és legfőképpen irgalmas Apa, akinek nincs más vágya, csak hogy bízzunk benne és elfogadjuk a szeretetét! És – ha már karácsony van és gyerekekről beszélünk – szeretetének egyik szép jele, hogy társaivá tett minket a teremtésben: gyerekeket bíz ránk, szülőkre.

Már, ha elfogadjuk! Miközben sokan élnek együtt a gyermektelenség fájdalmával, még többen vannak, akik elutasítják Isten csodálatos ajándékát – mert elég belőle egy, esetleg kettő. Vele együtt pedig elutasítják a kegyelmeket, amiket Isten velük együtt küldene. Pedig a halálos ágyán – sőt, már idősödve is! – senki sem arra fog elégedetten visszanézni, hogy lám, milyen jó ruhákat tudott vásárolni, vagy milyen szép rendet tudott tartani a háztartásban, sőt, a munkahelyi sikerek sem sokat számítanak ekkor már. Annál inkább az, hogy hányan veszik körül, nem magányosodott- e el, vannak-e unokák.

Erre a karácsonyra kívánunk mindenkinek gyermekzsivajtól hangos, gyermeki szívvel megélt, a gyermek apró örömeivel teljes karácsonyt. Kis ajándékul álljon itt Wass Albert karácsonyi verséből egy részlet: Karácsony készül, emberek! Szépek és tiszták legyetek! Súroljátok föl lelketek, csillogtassátok kedvetek, legyetek újra gyermekek, hogy emberek lehessetek!
Popovicsné Palojtay Márta