Cseh adakozók a Munkácsi Egyházmegyében

83

Beszélgetés Evžen Adamekkel, a znojmói Karitász vezetőjével

– Mikor és hogyan kezdődött kapcsolata Kárpátaljával?

– Szlovákiai nővérek árvaházat hoztak létre Nagybereznán, és hozzánk fordultak segítségért. Ez még 1999-ben volt. Abban az időben nagy volt a munkanélküliség ezen a vidéken. A nővérek egy gyertyaműhelyt terveztek létrehozni olyan fiatalok foglalkoztatására, akik már felnőttek, és elhagyták az árvaházat. Akkor nem volt lehetőségünk finanszírozni ezt a projektet; úgy tudtunk segíteni, hogy családjaink örökbefogadtak gyerekeket az árvaházból. 2005-ben megnyitottunk Ungváron egy házat olyan fiatalok számára, akik árvaházban nevelkedtek. Ez két év múlva Szociális Centrummá nőtte ki magát. Éveken keresztül segítettünk új árvaházak finanszírozásában Nagybereznán, Szerednyén, Munkácson, Rahón. Jelenleg a Munkácsi Egyházmegye Szent Márton Karitászával együttműködve anyagilag segítjük a rászoruló szegény családokat. Az utóbbi években olyan szegény családból származó gyerekeknek segítettünk, akiknek műtétre vagy más orvosi kezelésre volt szükségük. Szintén a Szent Márton Karitásszal együtt egy gyertyaműhelyt hoztunk létre Visken értelmi fogyatékosok számára.

– Milyen anyagi forrásokból tudják támogatni a kárpátaljai projekteket?

– Anyagi forrásaink közé tartoznak: a „Három királyok” gyűjtésünk Csehországban, a Lenten alms, valamint különböző szponzorok és adakozók támogatása.

– Milyen gyakran látogatnak Kárpátaljára és milyen célból?

– Évente 3-4 alkalommal jövünk. Az adakozóink számára fontos, hogy kapcsolatban legyünk az emberekkel, akiket segítünk. Általában meglátogatunk néhány családot, amelyeknek a munkácsi egyházmegyei Karitászon keresztül segítünk, és elmegyünk Viskre is a gyertyaműhelybe. Ha tudunk, hozunk parafint a gyertyák készítéséhez. Mindig nagy haladást látunk a gyertyaműhely munkájában, melyet Szabó Lajos nagyon szépen irányít.

– Mi vezeti Önt Kárpátalja iránti segítő szándékában?

– Mint már mondtam, először 1999-ben kerültem kapcsolatba Kárpátaljával a szlovákiai Anasztázia nővéren keresztül. Azóta megszerettem Ukrajnát, és úgy jövök ide, mintha haza jönnék.

– Kik azok, akik Önnel tartanak útjai során?

– Néhány munkatársam szokott elkísérni a znojmói Karitászból. Idén májusban néhány otthoni pappal együtt jöttünk, s ők is láthatták, hogyan segítjük az itteni embereket. Így ők is találkoztak emberekkel és látták projektjeinket. Most már tudnak mit mondani a templomokban, amikor Ukrajna számára gyűjtünk.

– Milyennek látja Kárpátalját, az itteni embereket?

Azt látom, hogy az emberek nagyon nyitottak, barátságosak, és képesek osztozni másokkal, még ha nekik sincs is sok. Látok előrehaladást a gondolkodásmód fejlődésében és az új technológiák elsajátítása terén is. A természet itt gyönyörű, de nehéz együtt élni vele.

– Milyen karitatív projekt-lehetőségeket lát az egyházmegyénkben?

– Sok önkéntes munkát volt lehetőségem megcsodálni, amelyet a helyi egyházközségek szerveznek a jótékonysági projektek részére. Azt gondolom, hogy az önkéntes munkán alapszik minden. Lehetőséget látok olyan farmok létesítésére, amelyek önellátóak és profitot is termelnek, képesek függetlenül működni, állami vagy külföldi támogatás nélkül. Ezek létesítése persze nagy kihívást jelent, de ily módon lehetne segíteni a szegény embereknek, a fogyatékosoknak, a drogfüggőknek, stb. Tudom, hogy ez nagyon nehéz feladat, de olyan körülmények közt, amikor nincs állami támogatás, ez új lehetőséget teremtene a már létező intézmények fenntartására.

Az interjút készítette: Bunda Szabolcs
Fordította: Fehér Ferenc