Dr. Schmidt Béla: A PÚPOSOK ORSZÁGA

103

Az emberek között kevés a hitetlen. Már nagyobb százalékban akadunk közönyösökre. De mindkét csokrot felülmúlja a „gyávák” tömege.

A vallási gyávaság nagyon emlékeztet a „Púposok országa” című gyermekmesére.

A púposok országában – úgy tudták az emberek – mindenki púposnak születik. Púpos volt ott még a király is…

Egy bőséges és igen víg szüret alkalmával azonban nagy meglepetés érte púpos ország népét.

Zajgott a jókedv. Szólott a zene. Ropták a táncot. Persze, púppal és üggyel-bajjal. A vidám táncolók egyike azonban nem jutott párhoz. Egy ideig magánosan bokázott, de aztán nagyon nekiszilajodott és hatalmas jókedvében lekapta hátáról a műpúpot, azzal táncolt. Perdült, fordult, viháncolt.

Volt nagy meglepetés. De csak egy percig. A jég megtört. S a táncos híján állók egymásután hátukhoz nyúltak, lekapták műpúpjukat s járták az eszeveszett táncot. Mint valami megkönnyebbült fegyenctársaság, mindenki igyekezett megszabadulni a tehertől és a szégyentől.

Kisült, hogy a púposok országában csak egyetlen púpos ember volt. A többi? A többi utánozta egymást.

A vallástalanság is legtöbbször csak efféle műpúp. Egy valaki megkezdte a hitetlenkedést s a másik utánozta. Akkor aztán a többi sem akart lemaradni. Miért ne lenne ő is hitetlen?! S megtörténik az, hogy az egyik a másik miatt rakja magára a púpot…

Ezt a műpúpot hordozta magán ifjúkorában hippói Ágoston is. Milyen megindítóan panaszkodik a későbbi szent! „Nem voltam nagyon gonosz, sem hitetlen, de annak mutattam magamat, nehogy romlott cimboráim kigúnyoljanak. ..”

Ezt az álpúpot hordozza az a félénk hivatalnok, alkalmazott, alárendelt, aki ellenkező világnézetű hivatalfőnöke lelki ferdeségét vallja hiszekegyjének…

Ezt a műpúpot cipeled magaddal talán te is, kedves olvasóm. Mert gyáva vagy, s nem mersz színt vallani. Kifejezéstelen arcot öltesz, mikor pedig hitet kellene tenned. Együtt fújod a tüzet a széllel. Szót emelsz a kinyilatkoztatás ellen. Pedig lelked mélyén felsír az igaz és jó gyermek hangja…

Testvérem, ne játszd a vallástalant. Hiszen ez csak műpúp rajtad. Valld be legalább önmagad előtt, hogy a nagyhangon hirdetett „fölvilágosodottság” sokkal több gonddal van tele, mint a szentantalos nénikék gyertyafényes hite. Valld be, hogy este, mikor senki sem látja, ruháiddal együtt leveted púpod is, odaülsz ágyad szélére és imádkozol.

Helyes. De ne félj nappal sem. Ne félj akkor sem, ha látnak. Akkor sem, ha figyelnek. Sőt ilyenkor légy még hősiesebb ember!

Legyen ez a jelszavad: az ár ellen! Még ha egymagadban vívnád is a vértanúk és hitvallók harcát, akkor se add meg magad a helytelen áramlatnak.

Testvérem, ne hitetlen légy, hanem hívő! Tárd fel előttem lelkedet s engedd meg, hogy kiszélesíthessem rajta a keresztény és katolikus gondolkodás szivárványívét. Engedd meg, hogy felhangoljam lelked nagy zongoráján az érzelmek húrjait s megüthessem az Isten-himnusz akkordjának hangjait.

És most feladok egy találós kérdést. Ha megfejted, kezedbe kapod hitet-lenséged kulcsát, megérted magadat s megértesz mást.

Én vagyok a leghatalmasabb valaki, – így szól a találós kérdés – mert:

Én tartom távol az embereket a misehallgatástól…

Én akadályozom meg őket abban, hogy kinyissák szájukat, amikor becsmérlik a vallásukat…

Én merevítem meg azok térdét, akik meg akarnak hajolni az Oltáriszentség előtt…

Én fogom meg a kezet, amely keresztet készül vetni…

Én vagyok a „liberalizmus” vezérlő fejedelme…

Hogy ki vagyok?

A Világ!

Igen, a világ, mely olyan mesterien érti a módját annak, hogy megfélemlítse az embereket azzal, hogy rájuk süti a bélyeget: „bigott”!

(Folytatjuk)