„Eger vára magyar marad!” – Cserkészeink nagytábora Nádaspatakon

60

Első alkalommal került sor Erzsébet-táborra Kárpátalján július 4. és 13. között Nádaspatakon, melynek közel 250 résztvevője a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség (KáMCSSZ) fennállásának 25. esztendejéről emlékezett meg.

A nagytábor témájául Gárdonyi Géza Egri csillagok c. regénye szolgált, így a résztvevő 185 fiatal, illetve a tábor vezetői és kisegítői a keretmesével a XVI. századba utazhattak, átélve Eger vára ostromának eseményeit. A 9 kárpátaljai cserkészcsapat mindegyikéből érkeztek táborozók, valamint a Vajdaságból, a Felvidékről és Magyarországról is több cserkész erősítette a vár védőinek sorait. A fiatal vitézek életkoronkénti bontásban a Bognár (parancsnokuk: Jakab Annamária), a Lovász (parancsnokuk: Ilosvay Henrietta) és a Pajzskészítő (parancsnokuk: Tominec Mihály) bástya védőiként készülhettek a török visszaverésére. A családosok a Kovács (vezetőjük: Popovics Pál), a vitézek élelmezéséért felelős személyek pedig a Kádár (parancsnokuk: Ilosvay Attila) bástyán vették ki részüket a történetből.

A tábor tíz napja alatt a táborozók feladata az volt, hogy saját bástyájukat kellőképpen megerősítsék a közelgő török támadás ellen, s hogy ők maguk is egri vitézekké váljanak. A programok során így erőnlétüket és ügyességüket is edzhették. A kézműves programokon kipróbálhatták a fafaragást, az agyagozást, a nemezelést, a szappankészítést. Vitézségüket pedig az íjászattal, az akadály- és drótkötélpálya teljesítésével bizonyíthatták.

Július 9-én vásárnapot tartottak, amelyen a táborozók szülei és minden érdeklődő betekinthetett az egri vár mindennapjaiba. Majnek Antal munkácsi római katolikus megyéspüspök, Rácz István oroszi plébános és Taracközi Ferenc református lelkész közösen tartott misét/istentiszteletet a táborozók és a látogatók számára, amely során áldozásra és úrvacsoraosztásra is sor került.

A látogatói napon több köztisztviselő is felkereste Eger várát, köztük Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára, dr. Virág András, az Országgyűlés elnöki titkára, dr. Cseh Áron ungvári magyar konzul, Szerhij Gajdaj, a Munkácsi Járási Állami Adminisztráció elnöke, a Magyar Cserkészszövetség küldöttsége, élén Ronkay János Péter vezetőtiszttel, dr. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke, Sipos József, a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet elnöke, Sterr Attila, a megyei oktatásügyi hivatal helyettes vezetője.

A délutáni órák a mulatás jegyében teltek: minden várvédő hivatalos volt Cecey Vicuska és Bornemissza Gergely lakodalmára, amelyen a talpalávalót a Kokas Banda húzta.

A folyamatos munka mellett a tartalmas pihenésről is gondoskodtak a szervezők. Ellátogattak az egykor a Dobó család birtokában lévő szerednyei várhoz, Alsószlatinán pedig fürdőzéssel pihenhették ki a fáradalmakat. Később külön programmal készültek a legényeknek és leányoknak. Míg a lányok a tábori wellnessben ejtőztek, addig a fiúk egy közeli halastónál pisztrángra „vadászva” gondoskodtak saját élelmezésükről. Mindezek mellett hadijátékok, ügyességi vetélkedő, méta, vízicsata és számháború is szolgálta a vitézek harcra való felkészítését, akik közül tizenheten a tábor ideje alatt tettek cserkészfogadalmat. A szerzett élmények aztán a maguk komikumával gyakran visszaköszöntek az esti tábortüzekhez szervezett jelenetekben.

A nagy csata előestéjén, július 11-én a török felderítők betörtek a várba, s saját zászlajukat tűzték ki az altáborok alakuló terén. A magyar vitézeket ezzel kellőképp feltüzelték a másnapi csatára. Bár a török fejlett haditechnikával vonult a vár kapuja elé, a Dobó István – Tanczár Gergely táborparancsnok – vezette magyar vitézek furmányossága, ereje és kitartása legyőzte a túlerőt, s újra zengett a tábor fő csatakiáltása: „Eger vára magyar marad!”

Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány és a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség közös szervezésű táborát a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta. Köszönet illeti továbbá Molnár Sándor vállalkozót, akinek földterületén a tábor zajlott, Zán Fábián Sándor református püspököt, aki az élelmezéshez és logisztikához szükséges gépjárművet bocsátotta rendelkezésre s a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget, amely a programsátrakat biztosította.

Espán Margaréta
karpataljalap.net