Egyházmegyei búcsú Munkácson

619

November 11-én 9.30-kor ünnepi szentmisével kezdődött egyházmegyénk és székesegyházunk búcsúja. A főcelebráns Mieczysław Mokrzycki lembergi érsek volt; vele együtt mutatta be a szentmisét Majnek Antal megyéspüspök és az egyházmegye papsága. A hívek is szép számmal érkeztek az ünnepre az egyházmegye egész területéről.

Beszédében az érsek ismertette Tours-i Szent Márton életét. Az ember egész életében a szeretetet, a szabadságot és az igazságot keresi; Márton ezeket az Istenben kereste. Mostanában sokan nem a szabadság forrásának tekintik Istent, hanem azt veszik észre benne, hogy határokat szab nekünk. Isten nélkül azonban hontalan menekülők vagyunk, s nem vagyunk képesek odatalálni az ígéret földjére. A mai nap védőszentje megértette, hogy az Örök Jóhoz vezető út Krisztus követésében áll.

Ez az út az igazság, a szeretet és a kereszt útja – vagyis az élet útja.

Az egyház nem vesz búcsút szentjeitől – folytatta az érsek. Ők nem csak az egyház múltját, hanem a jövőjét is alkotják, szüntelenül utat mutatnak nekünk. Törekedjetek arra, hogy elvigyétek a világba – és azon belül az egyházba is – egyházmegyétek védőszentjének karizmáját, ami egyszerre mély és nagyon emberi, ami annyira nyitott az ember vágyaira és szükségleteire. Ez a ti csodálatos örökségetek, melyből erőt meríthettek azokhoz a feladatokhoz, melyeket az új évezred állít elétek.

Majnek Antal megyéspüspök köszöntőjében elmondta: nem csak vendégként, hanem elöljáróként is köszönthetjük az érsek atyát, hiszen 2002-ben megalakult egyházmegyénk a Lembergi Érsekséghez tartozik. Majd átadta ajándékait az érseknek, aki viszonzásul II. János Pál pápa egyik miseruháját nyújtotta át.

A szentmise részei az ilyenkor szokásos módon magyarul és ukránul váltakozva folytak, az állandó részek és a kánon pedig latinul. Az olvasmányok és a könyörgések magyarul, ukránul, szlovákul és németül hangzottak el. Mint Majnek Antal püspök atya megjegyezte: nyolc nemzetiség képviselőit számolta össze a jelenlévők között; ez is kifejezi katolicitásunkat, a különböző nemzetiségek egységét egyházunkban. Mieczysław Mokrzycki érsek válaszában ugyanerről így fogalmazott: „A sokszínűségben van gazdagságunk, az egységben pedig az erőnk”.

A szentmise után a munkácsi hívek megvendégelték az egyházmegye többi részéből érkezett zarándokokat; a zuhogó eső miatt sátrat állítottak fel a templomkertben, ott tartották meg az agapét.

Az interjút készítette:
Bunda Szabolcs

Előző cikkAz idők vége
Következő cikkAranymise, templombúcsú és orgonamegáldás Nagyszőlősön