Értéket rejtő sebek

61

A szerednyei családtípusú gyermekotthon bemutatása 

2007 novemberében lapunk már beszámolt a Szerednyén nyílt gyermekotthonról. Sajnos a megnyitó után az akkori nevelőszülő-jelöltek egészségügyi okokra hivatkozva nem tudták vállalni a gyerekek nevelését. Bizonyos idő elteltével Poszipanka Erzsébet és József vállalták a nevelőszülők szerepét a gyermekotthonban – hat kisfiút és két kislányt fogadtak nevelésbe. Erzsébetet kérdeztük a részletekről.

– Hogyan döntöttek amellett, hogy árva gyerekeket vesznek nevelésbe?

– Az ungvári járási Őrdalmán laktunk férjemmel és imádkoztunk azért, hogy létrehozhassunk egy családi típusú gyermekotthont. De nem azzal kezdtük, hogy házat keressünk erre a célra, hanem erkölcsi és pszichológiai téren igyekeztünk felkészülni. Elkezdtünk kurzusokra járni, amelyeken felkészülhettünk erre a hivatásra. A felkészülés érdekében elmentem dolgozni a Kaleidoszkóp családközpontba Ungvárra, ahol néhány hónapos csecsemőkkel és egy-másfél éves gyerekekkel foglalkozhattam. Csak ezek után próbáltunk támogatókat keresni és olyan lépéseket megtenni, amelyek a ház konkrét létrejöttét célozták.

– Fontosnak tartották a pszichológiai, lelki felkészülést a nevelőszülői feladatra, ezért gondolom közelebbi kapcsolatuk is van a pszichológiával.

– Igen, hisz a férjemnek magiszteri diplomája van pszichológiából. Ő egy dolgozatot is írt a szenvedélybetegekről, a velük való bánásmódról. Szeretetünk a pszichológia iránt és felkészültségünk ezen a téren lehetővé tette, hogy Kijevben és környékén tréningeket tartsunk fiataloknak. Néha még most is meghívnak minket tréninget tartani, de jelenleg már nem igazán van időnk erre. Igaz, én most is tanulok az Ungvári Nemzeti Egyetem szociális munka szakán, de csak levelező oktatáson veszek részt.

– Milyenek a nevelésbe vett gyerekeik?

– Nagyon szeretjük őket, hosszú távú terveink vannak az árvagyerekek nevelésével kapcsolatban. Látjuk, hogy van értelme, hogy a gyerekek jók, okosak, tehetségesek, ügyesek akarnak lenni és képesek is erre. Nagyon sokszor, amikor gyerekeinkhez látogatók jönnek, a látogatás végén megjegyzik, hogy nem ők adtak a gyerekeknek szeretetet, hanem a gyerekek a szeretetigényükkel, a viszontszeretetükkel gyógyító hatással vannak rájuk. A gyermekotthon a gyerekeké, nem a miénk. És mi együtt építjük és munkálkodunk ezen a nagy családon. Nem telt még el úgy nap, hogy valamelyik gyerek meg ne kérdezte volna, hogy “mit segítsek, anya?” vagy “nézd, jó jegyet kaptam az iskolában!”

– Vannak saját gyermekeik?

– Még nincsenek. Harmadik éve vagyunk házasok. Férjemmel megbeszéltük, hogy ha Isten gyermekkel ajándékoz meg bennünket, hálát adunk érte. De miért töltenénk azzal az értékes időt, hogy saját gyerekre várunk, ha ezt az időt arra is lehet fordítani, hogy más, nehézsorsú gyerekeket karoljunk fel és szeretettel ajándékozzuk meg? Persze nagyon gyakran mi kapunk tőlük nagyobb szeretetet, sőt, ők formálnak, nevelnek bennünket.

– Hogy látja, jelenlegi tudásukat, felkészültségüket felhasználva a gyerekek nevelése során be lehet-e gyógyítani azokat a sebeket, amelyeket árvaságuk folytán kaptak kis lelkükbe? Helyettesítheti-e teljes mértékben a nevelőszülő az édesanyát vagy édesapát?

– Egy édesanyát vagy édesapát senki nem tud teljesen helyettesíteni. Nem is ez a cél. A gyerekeink többségének élnek a szülei. Szomorú módon több ilyen szülő lemondott gyerekéről, de vannak olyanok is, akiktől az állam elvette a szülői jogot, mivel a gyerekneveléssel összeférhetetlen életformát folytattak. A nevelt gyerekeink nagyon hálásak nekünk azért, mert néha megengedjük, hogy találkozzanak saját szüleikkel, legalábbis azokkal, akik hajlandóak meglátogatni gyereküket. Nekünk nem szabad megvetnünk a szüleiket és a gyerekeknek sem szabad ezt megengedni. Hisz, ha nem lettek volna a szülők, nem kapnánk most annyi szeretetet ezektől a gyerekektől. És nem hinném, hogy a gyerekek múltban kapott sebeit be lehet gyógyítani. De ezek a sebek értékesek is tudnak lenni. Ha helyesen állnak hozzá, akkor ezek a sebek a szeretetre képesek nevelni. Sokszor mondtam ezt a gyerekeknek, hogy minél nagyobb a szívedben egy seb, egy fájdalom, annál nagyobb mértékben vagy képes másokat szeretni, annál jobban meg tudod érteni mások fájdalmát.

Viszont ami igazán hátráltatni tudja a gyerekeket a fejlődésükben, az önértékelésük kialakulásában, azok a fülükben csengő mondatok: “te erre úgysem vagy képes” “te ehhez nem értesz” “te úgy sem érsz el többet az életben, mint én” és hasonlók. Ezek a mondatok nagyon sokat árthatnak, ha a szülők szájából hangzanak el. Nekünk, nevelőszülőknek át kell segítenünk a gyerekeket ezeken a bennük kialakult korlátokon. Meg kell értetnünk velük, hogy mennyire értékesek, ügyesek, tehetségesek; hogy nem kötelező nekik is olyan életet választani, mint a szüleik tették; hogy ők ideális emberek és szülők lehetnek majd. A választás csakis az ő kezükben van. Még csak egy éve neveljük erre a gyerekeket, de már vannak eredmények. Egyszer kérték, hogy akas.- szuk ki a falra a diplomáinkat, hogy ez őket is ösztönözze a tanulásra, a szorgalomra.

– Itt, Ukrajnában mennyire könnyű vagy nehéz nevelésbe venni gyerekeket?

– Az utóbbi időben ezzel kapcsolatban nagyon sok pozitív változás történt az ukrán törvényhozásban. Egész rendszer lett kiépítve, amely a nevelésbe vétellel, örökbefogadással, a nevelőszülők felelősségének meghatározásával foglalkozik. A nevelő családok és árvák anyagi támogatása is egyre hatékonyabb. Jelenleg két létminimumnak megfelelő összeget kap havonta minden nevelésbe vett gyermek. Ez az összeg, ha jól gazdálkodnak vele, mondhatni elegendő. Ezen kívül állami támogatást igényelhetnek a nevelőszülők a családi típusú gyermekotthon berendezésének, bútorainak beszerzéséhez. Összességében véve tehát az állam sokat segít azoknak, akik gyermekeket akarnak nevelésbe venni.

Persze a nevelőszülő-jelöltek szűrése is szigorúbb lett. Egy hosszú folyamaton kell átesni a jelentkező házaspárnak, hogy kiszűrjék a vis.- szaéléseket, haszonszerzést. De vizsgálják a jelentkezők testi, lelki, pszichés egészségét is és, amint már korábban említettem, előkészítő kurzusokon is részt kell venni, ahhoz, hogy egy házaspár nevelésbe vehessen egy vagy több gyereket.

Az interjút készítette:
Bunda Szabolcs