Evangéliumi jótanácsok – a családban?

156

Az evangéliumi jótanácsokról – tisztaság, szegénység és engedelmesség – azonnal a szerzetesek jutnak eszünkbe. Ami nem is csoda, hiszen ők azok, akik hangsúlyozottan és különleges formában e szerint élnek. Jézus azonban nem kizárólag az egyházi embereknek szokta a jó tanácsait osztogatni. Ha valamiről, főleg pedig az életvitelről Jézus tanácsot ad, azt azért adja, hogy szebb legyen az életünk. Nem csak a men.- nyei, már a földi is. Ismeri az emberi lelket, tudja, hol vannak a buktatók, ezektől próbál megóvni. Gondoljuk most át az evangéliumi tanácsokat – tisztaság, szegénység, engedelmesség – a nem egyházi személyek szempontjából – miért jó ez nekünk? Nézzük először a középsőt!

Szegénység

Melyik háziasszony fejében nem fordult már meg: mennyivel egyszerűbb lenne az élet kevesebb holmival – a sok ruha, edény, kacat rendben tartása minden szabad idejét felemészti. Személy szerint rengeteget törtem a fejem azon, mitől volt több idejük régen az asszonyoknak, amikor még nem voltak háztartási gépek, készen megvásárolható termékek. Bár a mai napig nem tudom ezt teljesen megmagyarázni, arra jutottam, hogy sokkal egyszerűbben éltek, kevesebb holmijuk volt és kisebb igényeik. Persze tény, hogy bizonyos fokig alkalmazkodni kell a mai világhoz, nem lehet akármilyen ruhában elküldeni a gyerekeket az iskolába stb. De sokszor esünk bele abba a csapdába, hogy “a családért, a gyerekért” dolgozva már csak a napi teendők ellátásával, a “szint” fenntartásához szükséges pénz előteremtésével foglalkozunk, és nem vesszük észre, hogy a lényeg marad ki az életünkből. Állítólag a családért dolgozunk, csak éppen rájuk nincs időnk.

Sok családban ezért nem születnek kistestvérek sem – mert egy kisgyerek sokba kerül. Ha mindenáron új bababútort, babakocsit, márkás gyerekruhát akarunk biztosítani neki, akkor tényleg. De valljuk be, mindez inkább a szülők játékszere, mint a kisbaba igénye! Nagycsaládi tapasztalataink szerint azt a kevés dolgot, ami egy kicsi ellátásához tényleg szükséges, kölcsön lehet kapni az ismerősöktől, rokonoktól, de a nagyobb testvértől is rengeteg minden átörökíthető. A másik érv, hogy a nagynak tudják biztosítani a “megfelelő szintet”. Pedig a legtöbb gyereknek az is megfelelő, ha használt ruhába öltöztetik – bár szívós munkával rá lehet szoktatni, hogy csak a drága holmikat tartsa megfelelőnek -, és sok gyerek szívesen elcserélné drága játékait egy testvérre, vagy egyszerűen csak arra, hogy a szüleinek legyen ideje odafigyelni rá, beszélgetni, kirándulni vele: egyszóval élni. És persze, hogy legyen ideje a szüleinek egymásra is, mert attól lesz jó hangulatú és egészséges a család.

Ide kívánkozik még a nálunk olyannyira elterjedt külföldi munkavállalás is. Egészen biztos, hogy – ha csak nem konkrétan éhezésről van szó – sokkal jobb a gyerekeknek és a házastársaknak is, ha nehéz körülmények között, de együtt van a család, mint ha az apa és férj hiányzik a családból, jelenlétét a havonta érkező pénzküldemények helyettesítik, és a néha rövid időre hazaérkező családfő már alig találja a helyét az övéi között, akik már rég berendezkedtek a nélküle való életre.

A családnak ezt az “önkéntes felszámolását” – mert meggyőződésem, hogy erről van szó – csak igen súlyos körülmények indokolhatják, még ha csak ideiglenesre tervezett lépésről van is szó. Kedves ismerőseim hoztak az esküvőjük előtt olyan döntést, hogy semmi olyan munkát nem vállalnak el, ami három hétnél többre elválasztaná őket egymástól, olyat is csak ritkán. Bár elszalasztottak emiatt “értékes” lehetőségeket, jól működő családjuk van, és noha anyagi problémákkal gyakran küzdenek, sokan irigylik őket.

Végül egy elgondolkodtató történet: Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, hogy elviszi vidékre 7 éves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él.

Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte fiát.

– Nos, mit gondolsz erről az útról?

– Nagyon jó volt, Apa!

– Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?

– Igen.

– És mit láttál meg mindebből?

– Azt, Apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig, amíg a szem ellát. És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek. Te viszont, és Anyu egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.

Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette:

– Köszönöm, Apa, hogy megmutattad, milyen gazdagok is lehetnénk!

Popovicsné Palojtay Márta
(Folytatjuk)