Halálunk és feltámadásunk

98

“Krisztussal együtt ti is feltámadtatok. Keressétek tehát azt, ami odafönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján.”

Ahhoz, hogy föltámadhassunk, előbb meg kell halnunk. Szent Pál apostol természetesnek veszi, hogy a Krisztus-hívő meghalt a bűnnek és ennek a pusztulásra ítélt világnak. Nem szimbolikusan, nem átvitt értelemben, hanem valóságosan. Az a szakítás, amit a kereszténynek meg kell tennie a bűnnel és a bűn világával szemben, semmi máshoz nem mérhető, csak a halálhoz, mert a halál visszafordíthatatlan folyamat – a legsikeresebb szakítás az előző állapottal: aki meghal, semmit sem visz magával a régi életből.

A kegyelem hatására képessé válunk erre. Ha nem így volna, Isten nem kívánná meg tőlünk. Sajnos, ezt a radikális szakítást a legtöbben mégsem tesszük meg, ezért Krisztusban való életünk lefojtott, pislákoló láng, és az a veszély fenyegeti, hogy kialszik. Szavakban megtesszük ugyan, de kiskapukat hagyunk nyitva az előző világ számára. Szándékunk, fogadásunk sem egészen teljes, pedig igenis képesek volnánk rá. Ebből azután megalkuvások, bonyolult ön-becsapások és igen nagy zavarok sorozata következik. A Krisztushoz tartozás olyan totális szakítást követel a bűnnel és mindennel, ami a bűnt nyilvánvalóan előkészíti, elismeri, védelmébe veszi, hogy csak a halál visszafordíthatatlanságához hasonlítható.

A szentek életében minden esetben ott van ez a tiszta, visszavonhatatlan döntés. Egyik-másikat ez a döntése egész életére meg is szabadította a kísértéstől, mint például Aquinói Szent Tamást, aki egyszer keményen elutasította a paráznaságot, és azután soha többé nem gyötörte a kísértés.

Az ilyen Krisztusban és Krisztusért meghalt ember megtapasztalja Krisztus föltámadásának erejét. Valóban úgy él, mint aki új világra támadt fel a halálból. Nem is keresi többé az Élőt a holtak között, a sírban, a leplek között, a megdicsőült Üdvözítőt e világ nyilvánvaló ürességeiben, hanem ezeknek az ürességeknek üzenetét megértve már csak az odafentvalókat keresi, amelyek egyben “idebentvalók” is, vagyis az újjászületett ember szívének örök húsvéti valóságai.

Barsi Balázs – Telek Péter-Pál
Magasság és mélység c. könyvéből