Házasságban élni jó! A Házasság Hete Beregszászban

655

Az elköteleződést ünnepelve idén huszonegy ország csatlakozott a február 12. és 19. között zajló Házasság Hetéhez. Kárpátalja-szerte több településen is készültek: sok színes programot szerveztek a házasok számára, amelyeken természetesen nem csak házaspárok vehettek részt.

Beregszászban a református, a római katolikus és a görögkatolikus egyház, valamint a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete előzetes egyeztetés alapján közös programsorozatot dolgozott ki.

Az érdeklődők már a Házasság Hetét megelőző héten Kozma-Vízkeleti Dániel pár- és családterapeuta előadása és műhelymunka segítségével hangolódtak a rendezvényekre.

A római katolikus templomban február 12-én a házaspárok megáldásával kezdődött a hét. Másnap, hétfőn Antal István és Melinda beregszászi énekes házaspár dicsőítő dalokkal hozta közelebb a hívek szívét Istenhez, közben a házasság értékeiről tartottak előadást. Saját életük példája, a hitelesen megélt szeretet mély nyomot hagyott a jelenlévőkben, akik valóban gazdagodva térhettek haza.

A lelki feltöltődés után igazi kikapcsolódást jelentett Pindroch Csaba színművész egyszemélyes produkciója Segítség, megnősültem! címmel, hiszen az előadás stílusa rendkívül mulatságos volt, mély mondanivalója mégis megerősítette a közönséget abban, hogy érdemes házasságot kötni és hűségesen kitartani benne.

A helyi Pulzus Rádióban egész héten egy megható felhívást sugároztak, amely a válás romboló következményeire hívta fel a figyelmet. A kívánságműsorban házaspárok férjük/feleségük számára kérhettek dalt, majd közöttük nyereményeket sorsoltak ki. Szintén a rádióban több vendég (lelkészek, házaspárok, szakemberek) fő témája a házasság, a párválasztás volt.

Kedden filmvetítésre került sor a beregszászi református gyülekezeti teremben. Az érdeklődők megnézhették a Meddig tart az eskü? című filmet.

A szervezők a Házasság Hete Facebook-oldalára házastársakról készült fotót és egy számukra kedves idézetet vártak, majd a beküldők között is sorsoltak, a nyertesek egy kétszemélyes vacsorát nyertek ajándékba.

A hét folyamán Nagy György mátészalkai lelkész, Fejér Zoltán sárospataki lelkész, vallástanár is ellátogatott Beregszászba, hogy előadást tartsanak az érdeklődőknek.
Az egyházak szervezésében és jóvoltából néhány házaspár csütörtök este együtt vacsorázhatott a beregszászi Parisel cukrászdában.

Jó, hogy az év folyamán van egy hét, amikor a házasság szentsége van a főszerepben, amikor az emberek azt tudják méltatni és ünnepelni, ami valóban érték. A rendezvényeken való részvétel és a más házaspárokkal való találkozás által pedig újra és újra megfogalmazhatták maguk és mások számára, hogy házasságban élni jó.

Bunda Fehér Rita

Előző cikk„Mi magunk tehetünk legtöbbet az önértékelésünk erősítéséért”
Következő cikkAz Úr kedvében járni – A megszentelt élet ünnepe egyházmegyénkben